Mesemalom

Már rég elhagyták Tiki-Takit, de Jakab fejében még mindig az órák ketyegése visszhangzott. Debóra egészen elhalkult, később meg is állt, édes szunyókálásba merülve a fiú belső zsebében. Jakab is elálmosodott. Maga sem tudta, mennyi idő telt el, mióta Glejminben kötött ki, de a fáradtságot az izmaiban érezte.

- Mondd, meddig kutyagolunk még?! - fordult Móduszhoz.

A strapa most is valamelyik jegyzetét tanulmányozta, melyet számtalan zsebének egyikéből húzott elő.

- Nálunk éjszakánként aludni szokás! - morgolódott tovább Jakab.
- Egy jó strapa akár hajnalig is képes a gyaloglásra! - emelte fel a fejét Módusz.

Kijelentése úgy hangzott, mintha a szolgálati szabályzat legfontosabb pontját olvasná fel. Jakab szomorúan rázta a fejét. Tricepszre sandított. Úgy tűnt, mintha a gurgó is morcos lenne. Bozontos szemöldöke haragosan ugrott össze.

- Ne aggódjatok! - mosolyodott el Módusz. - Ma éjjel pihenünk! Különben nincs is más választásunk. A legközelebbi nagyvárosom Lénia, az elveszett iskolaszerek városa. Az ottani népek is pihenni térnek esténként, hogy reggel nyolckor frissen kezdjék a tanulást. Ilyenkor már a városba se engednének be minket - magyarázta. - Legjobb lesz, ha szállást kérünk Bőröndközben!

Jakab érdeklődve hallgatta. Eszébe jutott dédnagyapja hatalmas koffere.
- Bőröndköz Lénia alvóvárosa - magyarázta tovább Módusz, mintha olvasna a fiú gondolataiban. - Legalább még ma megszámolom az öreg koffereket. Holnapra terveztem, de gyorsan megy. Ötvenöt elhagyott bőröndünk van, köztük öt hajókoffer.

A kísérteties szürkületben hatalmas dobozok tűntek fel. Bőröndváros álmosan pihegett. Ám a kofferek nyomban megelevenedtek, ahogy az utazók közelebb értek. A legnagyobb bőrönd hangos csattanással pörgette ki számzárját.

- Üdvözletem, Módusz strapa! - nyikorgott álmosan. - Micsoda meglepetés, holnapra vártunk! Talán új utazóláda érkezett Glejminbe?
- Egymást szórakoztatják az úti élményekkel! - súgta Tricepsz Jakab fülébe. - Alig várják, hogy újabb világjáró érkezzen közéjük.

Módusz a kíváncsi bőröndhöz fordult.

- Kedves Benő! Sajnos, nincs hírem elveszített utazóbőröndről. Remélem, nem fogytatok ki a kalandos históriákból!

Bőrönd Benő fogantyúja lefittyedt. Meleg, barna diószemével szomorkásan pislogott.

- Éjszakai szállásra lenne szükségünk. Van kiadó helyetek?
- Van, persze! - vágta rá Benő. - Magam is szívesen látok egy vendéget, de Koffer Karolinát vagy Táska Mását is jó szívvel ajánlom. Persze a szállásnak díja van...

Módusz leesett állal bámult az öreg kofferre. Régóta strapáskodott már, de bőröndjei még soha nem vetemedtek ekkora szemtelenségre, gondolta, igaz, eddig soha nem kért szállást tőlük...

- Díja?! - morogta Módusz. - Aztán milyen díja?

Bőrönd Benő elvigyorodott.

- Egy történet valami izgalmas világutazásról!
- Történet! Történet! - zendített rá harcosan a többi koffer is, és úgy dülöngéltek jobbra-balra, mintha több krigli sört ittak volna ki.
- Én nem tudok történeteket! - morgott Tricepsz. - A végén még a szabad ég alatt töltjük az éjszakát! Ezt nevezem szervezésnek, főnök...
- Tehetek róla, hogy ez a fiú becsúszott a terveimbe?! - ripakodott rá Módusz. - Ha ő nincs, már rég Léniában szunyókálnál a jó meleg szolgálati irodában!

Jakab köhintett. Minden tekintet rászegeződött. A bőröndök érdeklődve mérték végig.

- A nagypapa sokat mesélt nekem a dédapám kalandjairól. Ő ugyanis híres világutazó volt! - húzta ki magát Jakab.
- Nahát! Micsoda szerencse! - sikított Táska Mása, és oldalba bökte szomszédját, a kockás bőröndöt. - Végre egy új történet! Mesélj nekünk!

A bőröndök készségesen kinyíltak, csusszantak a zipzárak, pattantak a zárak, kitárultak a színes bélések, és az utazók szépen befészkelték magukat a puha pokrócok közé. A kofferek lélegzetvisszafojtva várták Jakab történetét, aki a legkényelmesebb helyett kapta a duplafenekű Bőrönd Benő finom selyemből készült csíkos bélésében.

- Kezdheted! - suttogta Benő. - Olyat mesélj, amiben eltűnt a dédapád bőröndje!

Jakab a fejét vakarta.

- Igen! - kiáltott fel. - Tudok olyat! Az nem baj, ha a végén megkerül?
- Oh...- sóhajtott fel Koffer Karolina, és egy könnycsepp gurult alá szép, dióbarna szeméből. - Hiszen ennél romantikusabb nem is lehetne!

Jakab bólintott, és belekezdett a mesébe.

- Éppen a harmadik világkörüli útján történt.
- A harmadikon?! - csodálkozott Kockás Koffer. - Milyen merész ember!
- Igen - bólogatott Jakab. - Szenvedélyes utazó volt. Járt az Északi-sarkon, a Déli-sarkon, bejárta Afrikát északról délre, keletről nyugatra, és fordítva is. De járt a Jóreménység-foknál is. Ott esett meg vele, hogy óriási viharba keveredett a vitorlás hajó, amellyel útnak indult. A szakállas, portugál kapitány előre figyelmeztette, hogy veszélyes járaton kér helyet, ám az én dédapámat nem olyan fából faragták, aki a nehéz helyzetekben meghátrál. Hosszú napokon keresztül gyűltek a viharfelhők a fejük fölött. A szél zúgott, a hullámok magasra csaptak a hajó orra körül.

A bőröndök szájtátva hallgatták Jakabot, aki egyre jobban belejött a mesélésbe. Éppen úgy adta elő, ahogy a nagypapa szokta.

- A hajót jobbra-balra dobálta a félelmetes vihar. A hajóskapitány a dédapámra bízta a kormánykereket, míg ő elment, hogy behúzza fővitorlát.
- Hát a koffere? - szólt közbe a puhafedelű, kockás bőrönd. - Mit csinált eközben az utazóládája?

Jakab gondterhelten bólintott.

- Hát ez az! Éppen ez az! A hajóskapitány azt mondta, hogy túl sok a felesleges súly a hajón, valamitől meg kell szabadulni...
- Csak nem?! - visított ijedten Táska Mása.
- De! - vágta rá Jakab. - A kapitány és a dédapám egymásnak estek. Még verekedtek is! Dédapám nem engedte, hogy a kapitány az óceánba dobja az utazóládát. Ám miközben dulakodtak, akkora hullámverés támadt, hogy elkapta a koffert, és az óceán habjai közé sodorta. A dédapám utána akarta vetni magát, de a kapitány elkapta a hajókorlátnál, és visszaráncigálta.
- Micsoda férfi volt a dédapád! - sóhajtott Koffer Karolina.
- Mi történt azután? - kérdezte türelmetlenül Kockás Koffer, akinek izgalmában a zipzár fel-alá járt kopott szövettel bevont oldalán.
- Azután? Hát azután elcsendesült a vihar, de a dédapám már ennek sem tudott örülni. Egész nap a koffere után sóhajtozott. Pedig a kapitány még táncolt is, hogy felvidítsa. Valami portugál táncot mutatott be.

Bőrönd Benő mélyet sóhajtott. Szeme sarkában könnyek ültek. A bőröndök elérzékenyülve egymáshoz dőltek.

- És azután?! Mi történt azután? - szipogott Mása.
- Azután kikötöttek Madagaszkáron, és képzeljétek, a kikötőben ott várta nagyapámat a koffer! A hullámzás egyenesen oda sodorta. A dédapám az utolsó pillanatban kaparintotta meg a páviánoktól, akik magukkal akarták vonszolni a dzsungelbe.

Jakab kifújta a levegőt. Úgy belelendült a történetmesélésbe, hogy az utolsó mondatokat egyetlen szuszra fújta el.

- Kedves Jakab! Ez igazán nagyszerű történet volt - hálálkodott Benő. - Mesélnél még nekünk?

Jakab észrevette, hogy Tricepsz már jóízűen alszik, és lassan Módusz szeme is leragad.

- Feltétlenül! Ha legközelebb erre járok... - suttogta. - Jó éjszakát, kedves bőröndök!