Mesemalom

Jakab és kísérői kifordultak az országútra, maguk mögött hagyva Diamondánt és a várost körülölelő, tarka mezőket. Körülöttük úgy sorjáztak a zöld dombok, mint a hullámvasút púpjai. Jakab már semmin nem lepődött meg. Hol egy sál kígyózott előre az úton, hol egy vonalzó mérte fel a terepet, hol páratlan kesztyűk akadtak útjukba, magányosan bandukolva a poros ösvényen. Már a legnagyobb domb felé közelítettek, amikor Jakab ütemes, egyre erősödő zajra lett figyelmes.

 - Mi ez a hang?!- kérdezte ijedten.
 - A domb mögött lesz Tiki-taki, az elhagyott órák városa. Hozzám tartozik! - közölte Módusz jelentőségteljes mosollyal.

Egy toronyóra éppen elütötte a tizenkettőt, amikor a város falai alá érkeztek.

 - Ugye, nem akarod elhitetni velem, hogy ezt a toronyórát is elhagyta valaki? - fordult Jakab Módusz felé. Lányosan telt ajka körül huncut mosoly bujkált.
 - Pedig így történt! - válaszolt Módusz rezzenéstelen arccal. - Éppen így! Felújítás után vontatóval szállították vissza a templomhoz, de sajnos, a pótkocsi nem volt megfelelően odaerősítve, és egy emelkedőnél elszabadult. A sofőr órákig észre sem vette, hogy elhagyta a szállítmányt.
 - De hogy fért be a szerpentinbe?
 - Úgy tudom, több szerpentin is van, igen különbözőek, de én csak azt ismerem, amin te lejöttél - felelte Módusz, és elmosolyodott.

A toronyórára nézett, melynek lapján cirkalmas számok kapaszkodtak egymásba.

h - Nagyon szeret itt élni az öreg Bimm-Bamm!

Beléptek az órák városába. Jakab döbbenten figyelte, ahogy a karórák végtelen sora araszolgat a kanyargós utcákon, becsatolatlan szíjakkal kúszva előre a számlapokból kirakott kockaköveken. Az angolos tapétával fedett paravánokon faliórák és zajos kakukkos órák lógtak. Módusz egy másik zsebébe kotort, hogy előhúzza a soron következő jelenléti ívet.

 - Megkezdjük a népszámlálást! - jelentette be Tricepsz jelentőségteljesen.
 - Jó napot, kedves Matilda - szólított meg Módusz egy aranyozott karórát. - Megmondaná, kérem, hány óra van?
 - Örömmel! - ragyogott fel a csinos időmérő. - Tizenkettő óra öt perc és tíz másodperc!
 - Megtisztel, hölgyem! - búcsúzott Módusz udvarias meghajlással.

Figyelmesen dolgozott tovább, sorban kipipálva listáján a mellettük elhaladó karórákat. Valamennyitől illendően megkérdezte a pontos időt.

 - Kezdek éhes lenni! - panaszkodott Jakab. - Nem ettem semmit, mióta idekerültem.

Tricepsz szeme felcsillant.

 - Együnk főnök, én is azt mondom! A munka megvár.

Módusz megadóan emelte fel a karját.

 - Jól van, nem bánom. Itt a Pontos Idő Fogadó, beugorhatunk egy gyors ételre! - mutatott egy fehér épületre, melynek falán hatalmas napóra süttette a hasát.

Tricepsz ment elöl, belökve a lengőajtót. A zsúfolt helyiség telis-tele volt buzgón ketyegő időmérő szerkezetekkel. A svájci órák elkülönülve üldögéltek egy napfényes sarokban. A főasztalnál kissé kopott, sárga vekker düllesztette fehér számlapos hasát. Ketyegése minden órát túlharsogott. Módusz a színesre pingált fali órákkal díszített főfal mellé vezette őket.

 - Meg kell várni az ültetést! - magyarázta. - Ebben a fogadóban minden pontos ütemben zajlik.
 - Az ott Okker Vekker - súgta Tricepsz Jakabnak a sárga ébresztőórára mutatva. - Veszélyes szerkezet, jobb lesz, ha elkerülöd! Ő pedig Stopper Lili! - mutatott az ezüstkontyos pincérlányra, aki fáradhatatlanul szaladgált fel és alá a vendégek között. - Szegényke! Folyton siet.
 - Hé, kislány! - bődült fel Okker Vekker, és megcsörgette sárga kalapját.

A teremben elhalkult a ketyegés. Minden mutató Okker Vekkerre szegeződött.

 - Gyere, húzz fel hamar!

Stopper Lili ijedten pislogott.

 - Igenis, uram! Egyetlen másodperc!
 - Jó! - bólogatott a vekker. - Csak aztán túl ne húzd a kulcsomat!

Lili óvatosan körbetekerte az ezüst órakulcsot Vekker úr hátán, ám az egy ponton megfeszült, és - a lány minden erőfeszítése ellenére - hirtelen az ellenkező irányba perdült vissza. Okker Vekker hangos berregése betöltötte a fogadót.

 - Ügyetlen fruska! Ki mondta, hogy a csörgőmet húzd fel?!

Stopper Lili számlapján a szokásosnál is gyorsabban száguldott körbe a mutató.

 - Kérem, uram, ne húzza fel magát! - nyögte kétségbeesetten.
 - Micsoda? Még hogy én?! Te húztál túl, te szerencsétlen!

Jakab megijedt. Közelebb húzódott Tricepszhez.

 - Hú, mekkora hangja van ennek az öreg csörgőkígyónak! Szegény kislány!
 - Igen - bólogatott Tricepsz. - Vekker mindenkibe beleköt.

A mutatók fennakadtak, a fogadó elnémult. A sarokban megcsikordult egy székláb. Egy patinás, öreg zsebóra emelkedett fel, és Okker Vekker asztala felé gurult.

 - Hagyja békén azt a lányt! - kiáltott rá már messziről. - Hát nem látja, hogy szinte még gyerek?!
 - Ez meg kicsoda? - kérdezte Jakab Tricepsz füléhez hajolva.
 - Régi óra, az egyik legrégebbi szerkezet Tiki-Takiban. Akkor került ide, amikor nálatok az utolsó, nagy háború dúlt. Ő Debóra, a Zsebóra.
 - Húha! Milyen bátor, idős hölgy! - csettintett Jakab.
 - Igen, bátor... Szegény, már egyáltalán nem pontos - súgta Tricepsz. - Figyeld meg a tányérját! Ő az egyetlen, aki ebédidőben tízóraizik. De a rugója a helyén van, az biztos!

Vekker úgy tett, mint aki észre sem veszi Debórát. Újra hangos csörömpölésbe kezdett.

 - Miért késik az ebédem, főúr? Hát egy perc nyugtom se lehet?!

A fogadót újra betöltötte az órák izgatott ketyegése.

 - Ha kapunk asztalt, rendelj mindenkinek három perces lágy tojást! - szólt Módusz Jakab felé fordulva. - Istenien csinálják! Én megyek, befejezem a számlálást. Tricepsz, gyere, segíts, nehogy kihagyjak valakit!

Módusz és Tricepsz elindultak a zsúfolt helyiségben. Az órák körbefogták őket. Jakab ijedten nézett körül. Ebből nem lesz egyhamar ebéd, gondolta a forgatagot figyelve. Ám ekkor Stopper Lili elé ugrott, és a legközelebbi asztalhoz vezette. Útközben felvette a rendelést is. Három háromperces, írta fel a papírra, és továbbszaladt. Jakab nekikészült, hogy elfoglalja helyét a számlappal borított asztalnál, amikor újra szorítást érzett a lábán. Már megint, gondolta dühösen, mit akarnak már megint?!

Jakab aggódva nézett körbe. Móduszt és Tricepszt körbevették az órák. A láthatatlan kötél tízméteres, a helyiség sem több ennél. Jól van, talán nem veszik észre, mormogta, megnézem, mit akarnak ezek a zsarnokok itt a lábamon. A papucsok Debóra asztala felé terelték Jakabot. Óvatosan lépkedett, nehogy megfeszüljön a kötél.

 - Jó napot kívánok! - köszöntötte Jakab a zsebórát, és zavartan megköszörülte a torkát. - Elnézést, leülhetnék egy pillanatra ön mellé?
 - Jó napot! - biccentett vidáman Debóra. - Természetesen! Milyen kellemes meglepetés. Nagyon rég találkoztam ilyen udvarias fiatalemberrel. Egyáltalán... emberrel... - tette hozzá elgondolkodva.
 - Ön hogyan került ide?
 - Hogyan vesztem el, úgy érted?

Debóra egy pillanatra elhallgatott. Mutatójáról gondosan letörölte a tízórai maradékát.

 - Az én gazdám a háborúban harcolt. Nagyon bátor katona volt. Hadnagy! Az egyik csatában elszakadt a lánc, amin lógtam. Hogy azután mi történt, már nem emlékszem. Valahogy idekerültem... Nézd csak! - ragyogott fel. - Mutatok valamit, ha érdekel!

Jakab bólogatott.

 - Nálam van a gazdám és a felesége miniatűr képe! Itt őrzöm a fedelemben!

Debóra óvatosan kipattintotta ezüstözött fedőlapját. Jakab elsápadt. A megfakult képről ismerős arcok néztek vissza rá.

 - Hiszen ezt a képet én ismerem! Ugyanez lóg nálunk a falon, csak nagyban! Dédmama! Dédpapa!
 - Micsoda véletlen! - kiáltotta izgatottan Debóra. - A dédunoka! Istenem, micsoda meglepetés! Annyira örülök! Már nem is reméltem...
 - A dédnagymama milyen boldog lenne, ha láthatná önt!
 - Micsoda? Blanka még él? - suttogta Debóra. - Ó, mennyire szeretném látni!
 - Jöjjön velem, ha kedve tartja! Az a tervem, hogy hazatérek. Felkínálom a zsebemet, ha megfelel.
 - Viccelsz?! Örömmel veled tartok! Egy zsebóra számára nincs ennél kellemesebb hely a világon!

Jakab az utolsó pillanatban ült vissza kijelölt asztalához. Úgy tett, mintha az időközben felszolgált lágy tojás teljesen lekötné a figyelmét.

 - Ízlik a három perces, fogadjunk? - kérdezte Tricepsz, miközben nyikorogva hátrahúzta a székét. - Mi?! Hogy te még el sem kezdted? - meredt Jakab tányérjára.