Mesemalom

Jakab sebesen csúszott lefelé a végtelennek tűnő szerpentinen. Úgy érezte, mintha egyenesen a föld mélyébe, az olvadt kőzetek közé csúszna. Ám a csúszda egyszeriben kiköpte magából, és Jakab egy tarka rétre huppant. A feneke sajgott, kócos, szőke feje alaposan kóválygott. A papucsok meg hipp-hopp leugrottak a lábáról, és mint két álmos kismacska, akik a jól végzett munka után megérdemlik a pihenést, szépen elhelyezkedtek mellette.

A réten nyúlféle jószágok ugráltak keresztül. Megálltak. Kis ideig érdeklődve figyelték Jakabot, azután eliszkoltak. Hamarosan két alak tűnt fel a látóhatáron. Egyenesen feléje tartottak.

Egy cingár, Jakabbal nagyjából egyforma magas fiatalember szaporán szedte a lépéseket. Vastag hózentrágerrel megerősített, fekete nadrágot, és sokzsebes, barna kabátot viselt, mely valaha szebb időket élhetett. Fehér inge felett csonka, piros nyakkendő himbálózott, íve akár a törött sarló. Egy pillanatra sem nézett fel papírjaiból orrnyergére csíptetett, olcsó olvasója mögül. Barna haját precízen jobb oldalon választotta el, úgy, ahogy Jakabnak még sose sikerült, igaz, az ő haja sokkal rakoncátlanabbul nőtt.

A hózentrágeres mellett tagbaszakadt legény lépegetett. Izmai csak úgy duzzadtak könyékig feltűrt, laza gyolcsing alatt. Csapzott, barna haja nem sok fésűt láthatott. Csillogó gombszemek kutatták Jakab arcát a vaskos szemöldök árnyékából. Közelebb értek. Az erős megbökte hajlott hátú társa karját.

- Módusz strapa! - vakargatta meg állát. - Jelentem, új szállítmány érkezett!

A fiatalember végre felnézett a jegyzeteiből. Lekapta szemüvegét, és összeráncolt homlokkal vizslatta Jakabot.

- Ez igencsak különös, Tricepsz gurgó! Mára fél pár zokni van előjegyzésben. Nézd! - húzta végig hosszú ujját a gyűrött lapon. - Itt a napi lista!

Az izmos semmilyen érdeklődést nem mutatott a papír iránt. Jakabhoz lépett, és figyelmesen vizsgálgatta.

- Hisz ez egy ember! Pontosabban egy gyerek! Vagy talán valami átmenet a kettő között... Nahát! Micsoda meglepetés! Hosszú ideje nem láttunk errefelé senkit a fajtátokból. Igaz, annál többet hallunk rólatok a panaszokból. Mi szél fútt erre?

Jakab még mindig a fűben ült. Karjával a háta mögött támaszkodott, és elképedve hallgatta az ismeretleneket, akik nyilvánvalóan róla beszéltek.

- Fogalmam sincs, hogy kerültem ide... - rázta meg a fejét.

Feltápászkodott, és kifényesedett ülepéről leseperte a ráragadt fűszálakat.

- A papucsom tehet róla, annyi biztos. De ti kik vagytok? Meg tudnátok mondani, hova kerültem?!

A vékony alak elképedve nézte.

- Azt állítod, hogy te még nem hallottál Glejminről, az elveszett tárgyak országáról?!
- Eltűnt már odahaza ez-az... - tárta szét a karját Jakab -, de Glejminről még nem hallottam. Azt gondoltam, hogy az elveszett dolgokat a fiók mélyén, a komód háta mögött, vagy a táskám alján kell keresni.
- Módusz strapa vagyok - hajolt meg a vékony alak-, és ő itt a szállítóm, Tricepsz gurgó.
- Az én nevem Jakab! - nyújtotta kezét a fiú. - A Barázda utcában lakom.

Módusz megpróbálta utánozni Jakab mozdulatát. Lassan felé nyújtotta a kezét. A két tenyér bizalmatlanul szorította meg egymást.

- Mondd, mi az, hogy strapa? És hogy gurgó?
- Hm... Te tényleg nem tudsz semmit Glejminről. Ha akarod, mesélek!

Jakab hevesen bólogatott.

- Glejmin csodás ország! Nagyszerű uralkodónk Mondán király. Ő ránk, strapákra támaszkodik az állam ügyeinek intézésében. Mi tartjuk fenn a rendet, szervezzük a városokat, összeírjuk a listákat, és a begyűjtés is a mi feladatunk. Tengernyi munkánk elvégzéséhez szükségünk van segítőkre. Minden strapának van gurgója, olyan, mint nekem Tricepsz - mutatott a társára. - Ők nagyon erősek. Ha valamit cipelni, vagy őrizni kell, a gurgók pótolhatatlan szolgálatot tesznek.

Tricepsz büszkén mosolygott, és igyekezett bicepszét folyamatosan behúzva tartani.

- Szívesen mesélek még, de ha megengeded, inkább útközben folytatom! - bólintott Módusz. - A szolgálati szabályzat értelmében minden idegent haladéktalanul Mondán elé kell állítanunk.

Módusz elkomorodott. Intett Tricepsznek.

- Előre is elnézést kérek. Nem fogsz érezni semmit!

Tricepsz izmos karja félkört írt le a levegőben. Úgy tűnt, mintha Jakabra dobna valamit, pedig semmi nem volt a kezében. Jakab a csuklójához kapott. Érezte, hogy szoros pánt zárja körül.

- Mi ez?! - kérdezte ijedten.
- A gurgóm teljesítette a parancsot. Felerősítette rád a láthatatlan bilincset.

Jakab értetlenül simogatta a csuklóját. Még hogy láthatatlan bilincs, gondolta. Hamarabb keljen fel, aki engem el akar kapni! Azzal futásnak eredt. Vad iramban száguldott előre, ám a következő pillanatban egy erős rántástól a földre vágódott. A gurgó terpeszállásban, fölényes mosollyal figyelte foglyát. Keze ökölbe szorult.

- Bravó! - tapsolt Módusz. - Igazán szép mutatvány volt, de teljesen felesleges! Tricepsz húsz fenevadnál is erősebb. Őt ugyan el nem húzod.
- De miért? - nyöszörgött Jakab sajgó csuklóját simogatva.
- A szabályok értelmében idegenek esetében kötelező használnunk a láthatatlan bilincset. Még akkor is, ha nem látszanak veszélyesnek. Mint például te... Ha megígéred, hogy nem ugrabugrálsz, meghagyom a tízméteres kötelet. Az a leghosszabb. De figyelmeztetlek! Ha szökni próbálsz, kénytelen leszek visszavenni a hosszból, és akkor egészen közeli kapcsolatra kényszerülünk.

Jakab megszeppenve hajtotta le a fejét.

- Gyerünk, indulás! - brummogta fogvatartója. - Animin nagyon messze van, sietnünk kell.
- Igaz! Ráadásul még be kell térnünk néhány településre. Nem maradhat el a népességszámlálás!

Módusz ezt már csak úgy mellesleg vetette oda. Újra a jegyzeteibe mélyedt. A papucsok izgatottan mocorogtak Jakab lábán. Tricepsz húsos ujját a szája elé emelte, szemhéját mandulányira húzta. A papucsok szófogadóan elcsendesedtek, és engedelmesen rásimultak Jakab jéghideg lábfejére.