Mesemalom

Jakab talpa a már nem remélt találkozás boldog örömével kereste helyét a szakadt bélésben. Az ablak felé indult volna, ám a papucs megmakacsolta magát. A fiú csaknem orra bukott. A másik lábával is próbált előre lépni, de ugyanaz történt.

Ijedten rúgta volna le a lábbelit, de az szoros bilincsként fogta körbe a lábát. Szíve hangosan kalimpált. Kiáltani akart, de nem jött ki hang a torkán. Ám ekkor a papucs váratlanul engedett a szorításból, mintha azt mondaná, ne félj, nem foglak bántani. A jobbos fél fordulatot vett, a bal követte. Jakab úgy döntött, nem ellenkezik. Az első lépések furcsán sikerültek, úgy dülöngélt, mint amikor titokban megdézsmálta a nagymama meggylikőrjét.

A papucs lassan továbbfordult, újabb és újabb lépésekre ösztökélve gazdáját, míg végül a bejárathoz érkeztek. A bal toppantott, és finoman belerúgott az ajtóba. Jakab megértette, hogy mutatni akar valamit. Engedelmesen kinyitotta az ajtót, és hagyta, hogy magával vigyék a kertbe.

A ház udvarán Bolhás, a fekete puli szunyókált. Amikor meglátta Jakabot, felkapta a fejét, és a levegőbe szimatolt. Érzékeny orra jelezte, hogy idegen jár a kertben, de a gazdán kívül senkit nem látott. Ám a szag egyre erősebb lett, ráadásul egyenesen Jakab irányából áradt. Egyszerre idegen és gazda, gondolta Bolhás összezavarodva, mégsem ugathatom meg, mit szólna a világ. Azzal szűkölve bebújt a kutyaházba.

A fiú belépett a kert végében álló, rozoga fészerbe, melynek kátránypapírral borított sátortetejét még édesapja húzta fel. Szeme lassan szokott hozzá a félhomályhoz. Jó ideje nem járt benn. Anya se szeretett idejönni, és annak sem örült, ha Jakab itt akart játszani. Apa régi barkácsholmija, a sok-sok lim-lom, a kerti szerszámok, a kopott téli gumi garnitúra, és a rengeteg könyv, nézett körül a fiú.

A papucsok óvatosan haladtak előre a poros járólapon, átléptek néhány törött csempét, egy fél zsák hagymát. Úgy lavíroztak, hogy Jakab megkerülje az esztergapadot, amely mögött az óriási utazóláda állt. Nagyapa szerint még az ő nagypapája használta, amikor világkörüli úton járt. Azóta családi ereklyeként szállt nemzedékről nemzedékre, míg végül szép csendesen kiszorult a fészerbe.

Jakab az ütött-kopott utazóláda előtt állt, és a feliratokat olvasgatta. New York, Tokió, Bécs, Moszkva, Sopron... A legtöbb város már alig olvasható.

A láda fedele résnyire nyitva állt. A balos papucs toppantott, és belerúgott. Mi a fene lehet ebben az utazóládában, ami ennyire érdekelheti, gondolta Jakab, azzal lehajolt, hogy felemelje a fedelet. Néhányat rántott rajta, mire a láda teteje nyikorogva kinyílt.

Jakab álmélkodva nézte a poros könyveket, és mellette az óriási lyukat. A papucsok újra ingerülten topogtak, a bal magasba lökte gazdája lábát, majd belépett a ládába. A jobb utána, és mire Jakab feleszmélt, már mindkét lábával a könyvek tetején állt. Lélegzetvisszafojtva egyensúlyozott, ám a legnagyobb könyv, mint egy óriási szánkó, egyszeriben megindult vele.

Jakab kiáltását elnyelte a lyuk sötét csendje.