Mesemalom

Majdnem egy év telt el azóta, hogy a mama hazavitte az új papucsot. Jakab lett a legmagasabb fiú az osztályban. „Úgy nő, mintha felfelé húznák", mondogatták a rokonok. A piros papucs pedig mintha vele együtt nőtt volna. Igaz, a lábujjai kicsit már kilógtak elöl, a varrások itt-ott felfeslettek, a talpbetét az orr-résznél felvált, a bőr pirosa megfakult és bordós tarkává színeződött, Jakab mégsem tudta elképzelni a délutánokat a papucs nélkül.

Azt az emlékezetes hétvégét egy szállodában töltötték. A mama kivételesen hallani sem akart a piros papucsról. Egy ilyen előkelő helyre nem vihetjük, jelentette ki. Így hát vadonatúj strandpapucs utazott a kisbőröndben. A fiú egész hétvégén a medencében lubickolt, esténként végigkóstolta a svédasztalos vacsora minden fogását. Csak vasárnap este érkeztek haza. Jakab már alig várta, hogy kibújjon a sportcipőből és újra felhúzza a piros papucsot. Emlékezett rá, hogy a komód alatt hagyta. Mindig oda tette, hogy ne kelljen előhalásznia a cipős szekrényből.

Ám a papucs orra most nem kandikált ki a megszokott helyről.

Biztosan beljebb rúgtam véletlenül, gondolta Jakab. Négykézlábra ereszkedett, benézett a bútor alá, de ott csak a pormacskák gurultak jobbra-balra a fiú szuszogását követve, a papucs sehol. Lehet, hogy máshol tettem le, annyira siettünk induláskor, jutott eszébe a mentő ötlet, és sietősen átkutatta a cipős szekrényt. Semmi. Egy detektív alaposságával pásztázta végig a tágas nappalit. Eredménytelenül. Nyugalmat parancsolt magára. Kiterjesztette a kutatást. Az előszobában semmi, a fürdőben semmi, a saját szobájában sincs... Még a mama hálószobájába is bekukkantott, hátha az indulás körüli kavarodásban odakerült valahogy. Minden hiába, a papucsot mintha elnyelte volna a föld. Talán a mama! Ő mindig tudja, mi hol van, gondolta végső elkeseredésében.

- Nem láttad a papucsomat, mama?

A mama elfáradt a hosszú és unalmas vezetésben. Épp akkor végzett a kicsomagolással, ernyedten dőlt végig a kanapén.

- Nem, nem láttam - sóhajtotta. - Ideje lenne megtanulnod, hogy ne hagyd szanaszéjjel a dolgaidat!

Jakabnak nem volt kedve vitatkozni, bizonygatni, ő igenis tudja, hogy a komód alatt hagyta. Újra és újra végigjárta a szobákat. Hiába. Végül rosszkedvűen leült az íróasztala mellé. A padló hűvösen sugárzott, lábfejeit fázósan összedörzsölte. Hiányzik az a fránya papucs, gondolta.

Eltelt három nap, azután egy hét, de a piros papucs csak nem került elő. Pedig a mama mindent felforgatott. És Erika néni is. Ő volt Jakab utolsó reménye. A bejárónőt látnokként tisztelték, ő nyomban rátalált minden eltűnt holmira.

Jakab és a mama egyetértettek abban, hogy a szerda a hét legunalmasabb napja. Az előző hétvége már csak távoli emlék, a következő még beláthatatlanul messze van. Jakab ezen a szerdán komótosan ballagott haza az iskolából. Egyedül volt a lakásban, a mama még az irodában dolgozott. Ledobta a táskáját, és nyomban bekapcsolta a számítógépet, mert eszébe jutott, hogy padtársa, Taki, vicces képeket ígért. Ám a fotók helyett egy üzenet várta.

„Szia Jakab! Figyelj, lehet, hogy nálad maradt a matekfüzetem! Már mindenütt kerestem, nincs meg. A suliba is visszamentem, hátha a padban maradt, de semmi. Halmaz holnapra várja a feladatot, és tudod milyen. Nézd meg a táskádban, légy szíves, apa megígérte, hogy elugrik a füzetért, ha véletlenül a te cuccaid közé keveredett! Köszi és bocs! Taki"

Jakab elgondolkodva indult a táskájához. Taki tényleg bajba kerül, ha nem tudja megcsinálni a leckét. Halmaz képes rá, és kétszer annyit ad fel neki...

Az üres nappaliba beragyogott a késő délutáni nap, finom porszemcsék ugráltak a fénynyaláb-tölcsérekben. Jakab megtorpant. Váratlanul olyan érzése támadt, mintha nem lenne egyedül... Vajon bezárta az ajtót? Óvatosan körbepillantott. Tekintete a komódra tévedt. Szívverése felgyorsult. Mi az ott?! Mi az a piros, ami kikandikál a bútor alól?! Odafutott.

- A papucsom! - kiáltotta bele a lakás süket csöndjébe. Lekuporodott. - Hogy lehet az, hogy senki nem vette észre?! Éppen ott van, ahol hagytam! Ez őrület! - morogta.

Óvatosan előkotorta, és beledugta a lábát. És ekkor valami olyan történt, amitől ez a szerda mégis örökké emlékezetes marad Jakab számára.