Mesemalom

A mókus izgatottan körbeszaglászott.
- Hoztál valamit vacsorára? A mogyoró sajnos, már elfogyott.
- Dem, dem hoztam semmit. Egyáltalán dem vagyok éhes! - ingatta a fejét Petya. - A dátha elvette az étvágyamat. Úgy látom, te sokkal könnyebben viseled a betegséget!
Petya a homlokát ráncolva vizslatta a mókust.
- Még dem is kérdeztem, hogy bi a deved! Én Petya vagyok.
- Engem Makukának hívnak! - felelte a mókus.
- Makuka... Ami azt illeti, elég furcsa név... Áruld el, Makuka, bi a titkod! Hogy gyógyultál beg ilyen gyorsan?
Makuka felugrott az ágyra, onnan szélsebesen továbbiramodott az asztal tetejére, és meg sem állt az ablakpárkányig.
- Hova is tettem... - hallotta Petya a mókus gondterhelt mormolását. - Nemrég még megvolt!
- Mit keresel, Makuka?
- A nátha elleni csodaszert. Nekem bevált!
Petya egyre nagyobb kíváncsisággal figyelte az összevissza ugrándozó mókust. Makuka időnként mozdulatlanságba dermedt, de ez nem tartott soká, a következő pillanatban már a házikó másik végében matatott.
- Hé! - kiáltott rá Petya. - Ebből elég legyen! Dem elég, hogy dáthás vagyok, a végén bég el is szédülök. Olyan sebesen ugrándozol, hogy sajog tőle a fejem. Dem tudom, bit keresel, de szerintem bár bindent összeugráltál. Talán csak az ágy alá dem bújtál be még.
Makuka a függönykarnis tetejéről pislogott le a kajtatómanóra.
- Ez az! - csillant fel a szeme. - Milyen igazad van, Petya! Az ágy alatt még nem is néztem!
Azzal Makuka leugrott a padlóra, és egyetlen, újabb ugrással az ágy alatt termett.
- Tadam! - kiáltotta, és máris előbújt. - Megtaláltam!
- Áruld bár el, bi a fene az! - morcogott Petya. - Kifúrja az oldalam a kíváncsiság.
Makuka méltóságteljesen vonult előre. Hosszú, csíkos uszályt húzott maga után. Éppen úgy, mint a királynők.
- Tessék! Itt van! - mutatott a mókus az uszályra, amit hanyagul a földre dobott. - Csak körbetekered a nyakad ezzel itt ni, és a nátha el van intézve!
Petya kikerekedett szemmel nézte a mókust, hangtalanul tátogott. Szólni sem bírt, nem hogy káromkodni.
- Na, nem találsz szavakat, ugye?! - húzta ki magát a mókus. - Látom, csodálkozol, milyen találékonyak a mókusok. Hasznosítják a fogason felejtett sálat.
- A manóba! Ez az én csíkos sálam! - szakadt ki Petyából. - Egész álló nap ez után kajtattam, ezt kerestem!
- Jól van, tessék, odaadom! - nyújtotta felé a sál végét. - Nekem már jó szolgálatot tett. Biztosan téged is meggyógyít majd.
A mókus Petya piros orrát nézte, és a fejét csóválta.
- Nyaksál a vállra, manó az ágyba! Nekem úgyis mennem kell. Ugyanis nagyon megéheztem.
Azzal Makuka az ablakpárkányon termett, és a következő pillanatban már mint a kámfor, el is tűnt a házikóból.
Petya boldogon tekerte körbe fájós torkát a csíkos sállal. A kajtatómanók szerencsére gyorsan gyógyulnak, mosolyodott el. Papucsát ledobta, és bevackolódott a meleg dunyha alá.
- Horkol! - állapította meg Gusztávó, aki még a fészek mellől is hallotta a kajtatómanó hangos horkolását. - Igazán tekintettel lehetne a kicsikékre.
- Ugyan, drágám! - kacsintott rá szelíd mosollyal Liliána. - Az egészséges manóhorkolás jót tesz a kiskacsák fejlődésének!