Mesemalom

Petya megkönnyebbülten baktatott hazafelé. Hátán végre üresen himbálózott a malaclopó.
- Hapszi! - tüsszentett hangosan kunyhója küszöbén.
A manót Gusztávó szigorú tekintete kísérte. Mellette Liána üldögélt a fészken. Csőrével a tollai védelmező takarója közül előkandikáló, rakoncátlan tojásokat igazgatta.
- Szervusz Petya! - kiáltott utána Gusztávó. - Képzeld, a legfürgébb kiskacsáink már ki is bújtak a tojásból! Ha meggyógyultál, gyere, látogass meg minket!
Petya nagyon örült a kiskacsák érkezésének. Szerette nézegetni a barnapelyhes, kedvesen hunyorgó apróságokat, de belátta, hogy ilyen állapotban nem lenne illő a közelükbe mennie. Szegénykék, még elkapnák ezt a csúf náthát, gondolta, és szomorúan felsóhajtott. Erőltetett mosollyal Gusztávó és Liána felé intett, és benyitott a házába.
- Ó! Milyen jó meleg van idebenn! - suttogta maga elé. - Otthon, édes otthon!
Gyorsan ledobta kezeslábasát, és belebújt csíkos pizsamájába. Begyújtotta ütött-kopott, piros rózsákkal megfestett, fehér mázas tűzhelyét, és nekilátott, hogy főzzön egy forró teát.
- Itthon dagyon jó! - énekelgette. - Hapszi! Akkor is ragyogó, ha dáthás a banó.
Végre elkészült a finoman illatozó gyógynövény tea. Petya letelepedett kényelmes karosszékébe. Markában a gőzölgő teásbögrét szorongatta. Elégedetten nézett körül a szobában. Az ágy szépen bevetve, két dunyhája már csak arra vár, hogy közéjük feküdjön. Ablakában kis lámpás bóbiskolt, mellette a piros gyűszűvirág kacéran illegette a szoknyáját. Asztalkáján takaros rendben álltak a tárgyak, éppen úgy, ahogy munkába menet hagyta. Tányérkája az asztal szélén pihent, mellette feküdt a ragyogóan tiszta kanál, villa, kés. Az ágy alatt bújt meg fonott dobozkája. Ebben tartotta a színes fonalakat, amiből a sapkáit és a sálait kötötte a hidegebb napokra. Az olyanokra, mint amilyen a mai is volt.
Amikor a dobozra tekintett, a szívéhez kapott.
- Hol lehet a sálacskám? - jajdult fel hangosan. - A banóba! Bicsoda szégyen! Egy kajtatómanó, aki elhagyja a saját holmiját.
- Megkérhetlek, hogy ne óbégass?
Petya ijedten megpördölt a sarka körül.
- Betörő! - kiáltotta. - Ki merészel betörni a kunyhómba?!
Valaki, aki nagyon fázott az odujában. Olyan jó itt nálad! Már egészen átmelegedtem, a náthám is sokkal jobban van!
Petya izgatottan pillantott körbe.
- Ki beszél?? Hol vagy?
- Itt vagyok a szemed előtt! - kiáltotta az ismeretlen. - Nézz csak le!
A manó a sárga téglákkal kockázott padlóra bámult, arra, ahol a szőnyeg futott keresztül. A rongyszőnyeg sarkában vörös bundás jószág kuporgott. Talán azért nem vette eddig észre, mert a bundája szinte beleolvadt a szőnyeg vörösébe.
- Dicsak! Egy mókus! Hogy jutottál be?
- Az ablakon át. Tudod, a mókusok bárhol képesek bemászni. Közismert, milyen ügyesek vagyunk!
- Gratulálok! - mormogta Petya manó az orra alatt. - Te is megfáztál?
- Igen! - szontyolodott el a kis mókus. - A tegnap esti vihar eláztatta az odumat. Átázott a bundám, oda az összes dióm, amit összeggyűjtöttöm, szétázott a mogyoróm...
Petya az almáriumra bámult, és rosszallóan megcsóválta a fejét.
- Látom, itt találtál kedvedrevaló ennivalót...
A kis mókus vidáman bólogatott.
- Ajaj! De még mennyire! Nagyon finom mogyoróid vannak!
- Voltak...- sóhajtotta Petya manó. - Csak voltak. Egy torkos bókus mindent felfalt.