Mesemalom

Petya elégedetten megsimította a nyaka köré bújó csíkos sálat. Elgondolkodva vakargatni kezdte a füle tövét, mintha valami nyugtalanítaná. Zsebéből előhúzta a gyűrött listát.
- Lássuk csak, lássuk! Megkerült a sálam! Ez volt az első a listán. A náthám meg eltűnt. A manóba! - nevetgélt boldogan.
Élvezte újra tisztán csengő hangját.
- Milyen nyugtalanító bejegyzés! Egy hiányzó gyűrű... Hogy ezt eddig nem vettem észre! - komorodott el. - Gyerünk, cselekednem kell!
Petya kiszaladt a házból, és meg sem állt a patakparti első fűzfáig.
- Érdekes... A szimatom határozottan ide vezetett, de nem látok itt semmit.
Petya körbekerülte a fa törzsét, aztán újra és újra, és megint újra.
- Jaj, lassan elszédülök! - sopánkodott. - Kis gyűrű, merre vagy? - emelte fel a hangját. - Zsófinak nagyon hiányzol.
De a kajtatómanó hiába hegyezte a fülét, nem kapott választ. Szomorúan letelepedett a fa tövébe. Ezt a szégyent, lógatta az orrát. Csakis a nátha műve lehet. Hogy is mondják? Ez az! A szövődménye! Úgy látszik, a szimatom már nem a régi.
Ekkor jelent meg Gusztávó, és kíváncsian a kajtatómanóhoz totyogott.
- Nem kéne a hűvös földön üldögélned, Petya, még csak most múlt el a megfázásod!
Hosszú nyakát kíváncsian előre nyújtotta.
- Mi a baj? Olyan savanyú a képed...
Petya bosszúsan legyintett.
- Hagyj, Gusztávó! Úgy sem tudsz segíteni rajtam!
Gusztávó sértődötten hátat fordított, és büszkén a magasba emelte fehér farktollait.
- Ahogy gondolod! - hápogta sértődötten, és a fészke felé indult.
- Hé! Hova szaladsz? Nem úgy gondoltam. Eszemben sem volt megbántani téged. A barátomat!
A gácsér meglepetten hátrafordult.
- Háp... valamire mégis jó vagyok? Na, ha már ilyen szépen kérlelsz, itt maradok, nem bánom! - telepedett le a fűbe Petya mellé.
Petya megmutatta Gusztávónak féltve őrzött papírkáját.
- Látod? Ilyen a kajtatómanó feladatlistája. Ezen jelennek meg az elveszett tárgyak. Az a munkánk, hogy ezeket megtaláljuk.
- De hiszen ez a papír szinte teljesen üres! - pislogott a gácsér.
A kajtatómanó nagyot sóhajtott.
- Igen! Már szinte mindent megtaláltam, amit a körzetemben elveszítettek. De egy dolognak valahogy nem bukkanok a nyomára. Zsófi gyűrűjét kutatom, de hiába. Pedig a szimatom idevezetett, pontosan ide, ehhez a fűzfához. Máskor egyetlen szemvillanás alatt megtalálom, ami keresek, de most azt sem tudom, merre induljak el. Megcsalt a szimatom... - szontyolodott el.
- Mindenhol nézted? - biccentette oldalra türkizkék fejét a gácsér.
- Persze! Háromszor is körbejártam a fát.
- Értem! - bólintott Gusztávó. - És az nem lehet, hogy amit keresel, nem a fa alatt van?
Petya a homlokára csapott.
- Igazad van! De akkor hol?
Gusztávó válasz helyett Petyára kacsintott. Fejét újra oldalra billentette, és vidáman nézett felfelé a fa ritkás lombkoronájára.
- Nem veszel észre semmit odafenn? - kérdezte a manót.
- Várj csak! - ugrott fel Petya.
Szeme elé ellenzőt formált, hogy jobban belásson a vastag ágak közé.
- A manóba! - kiáltott fel. - Úgy látom, odafenn egy fészek van.
- Nem is akármilyen fészek! Gyanítom, hogy nem is tojások vannak benne, mint nálunk odahaza - oktatta csendes hápogással Gusztávó a manót. - Na, tudod-e már, milyen fészek ez?
Petya megrázta a sipkáját.
- Fogalmam sincs... - ismerte be szégyenkezve.
- Egy szarkafészek! - magyarázta Gusztávó. - Tudtad, hogy a szarkák odavannak a csillogó tárgyakért? Nem azt mondtad, hogy te egy gyűrűt keresel? Úgy tudom, az ilyen holmi szépen csillog!
- Gusztávó! - ámult Petya. - Te milyen okos vagy!
- Háp! - szerénykedett a gácsér.
- Ha így áll a dolog, nem csoda, hogy nem találtam rá a gyűrűre. Az az ékszer nem elveszett, hanem...
- Ellopták! - bólogatott Gusztávó.