Mesemalom

A nyuszi mancsával felcsippentette a maradék répát, a hátsójára huppant, és jóízűen rágcsálni kezdett. Ő csámcsogott, hát persze, csapott a homlokára Berta. Alaposabban szemügyre vette a jövevényt. Egészen csinos jószág, állapította meg. Sárga, akár a zsemle, mint Bogi uzsonnája. A fülén sötétebbek, a szeme körül világosabbak a szőrszálak. Vicces! Mintha szemüvege lenne...

- Nem hallottad, mit kérdeztem? - morrontott rá Zsutek. - Mi a neved?

A jövevény elégedetten simogatta körbe fehér pocakját, és nagyot ásított.

- Nem vagyok süket! - vetette oda. - Ha akarom, megmondom a nevem.
- Nem akarod megmondani? - csodálkozott Berta. - Ez furcsa...
A nyúl unottan legyintett rózsaszín mancsával.
- Miért? Állította valaki, hogy nem akarom megmondani?
Zsutek egyre mérgesebb lett. Ezt a szemtelenséget, gondolta, micsoda páratlan pimaszság!
- Nem állítottál te semmit, csak ledöntöttél egy répás kistányért!
- Véletlen volt! - vágta rá a nyúl ingerülten.
- A nagylexikont is leborítottad a polcról! - toldotta meg Berta.
- Mi mást tehettem volna?! Meg akartátok kaparintani az utolsó darab répát!
Különös szerzet, gondolta Berta a fejét csóválva.
- Na, akkor megmondod végre a neved vagy sem?! - forszírozta tovább Zsutek.
- Megmondom. De csak akkor, ha előbb ti!

Berta felderült. Jóságos gombszeme fényesen csillogott.

- Óh, hát persze! Milyen udvariatlanok vagyunk... Először nekünk kellett volna bemutatkoznunk. Kezdem én, jó? Berta vagyok, barna plüss maci. Két éve élek itt, és vagyok Bogi játszótársa.

Berta Zsutekre nézett.

- Gyerünk Zsutek, ne morogj! Most te jössz!
- Legyen! - motyogta az orra alá. - Zsutek vagyok, plüsstacskó. Egy éve hűségesen őrzöm gazdám birodalmát a betolakodóktól...
- Mint például?
- Mint például olyasféle rendetlen nyulaktól, akik engedély nélkül felfalják a sárgarépáját!
- Ha egyszer meghagyta! A gazdádnak esze ágában sem volt megenni az összes répát, inkább a kakaós csigát választotta reggelire, ha nem tévedek.
- De azt azért nem engedte meg neked, hogy felfald, nem igaz?! - mordult rá a nyúlra, és fenyegetőleg közelebb lépett.

Berta puha mancsát békítőleg a tacskó hátán nyugtatta.

- Zsutek! Ne legyél már ilyen szigorú! A múltkor a nagyi rágcsálta el Bogi maradék répáját. Mással is megesik az ilyesmi. Emlékezz csak vissza!
- Jó-jó... - morogta megenyhülve Zsutek. - Igazad lehet. De legalább a neved megmondanád végre? - fordult újra a hívatlan vendég felé.

A nyuszi felugrott az ágyra, onnan a székre, onnan az íróasztalra, és hanyagul végig nyújtózott a gyurmásdoboz mellett.

- Zorka a nevem! - vetette oda könnyedén, és fejét a mancsára fektette.

Zsutek és Berta tátott szájjal bámulták.