Mesemalom

Eltelt a nyár, és az ősz már azon serénykedett, hogy minden lombot tarkára színezzen. Az óvónéni és a gyerekek tízórai után elsétáltak a gesztenyéskertbe. Bogi és a barátja, a szőke Marci, vidáman szaladgáltak a vastag fűtakarón. A puha gyepet vöröslő levelek borították, köztük barna szemű gesztenyegyerekek bújócskáztak. A legtöbb a fű közül pislogott, de néhányan, akár a sündisznók, begubóztak tüskés-zöld kabátjukba.

- Mindenki annyit gyűjtsön a hátizsákjába, amennyit elbír! - mondta az óvónéni. - Ha majd visszamegyünk, hurkapálcikákkal gesztenyebabákat készítünk. -
Ez aztán a remek feladat, lelkesedett Bogi, és a hátizsákját degeszre tömte gesztenyével. Kisgolyókkal és nagyhasúakkal, ikrekkel és pattogósokkal.

Nemsokkal később a gyerekek már izgatottan tolongtak a csoportszobában.
- Most pedig mindenki hozza ide a gesztenyéket, - vezényelt Judit néni, - és öntsétek az asztal közepére!
Bogi a hátizsákjáért szaladt. Gyorsan kinyitotta, hogy megszemlélje a zsákmányt.
- Megszöktek! - kiáltotta olyan hangosan, hogy minden gyerek, még az óvónéni is odaszaladt. - Tele volt a zsákom, és most egy szem sincs benne! - pityeredett el.

Judit néni az orra végére tolta a szemüvegét, és összeráncolt homlokkal vizsgálgatta Bogi táskáját.
- Ó, már sejtem, mi történt! Nézd csak! Ezt a hátizsákot baleset érte! Lyukas a sarka. Különös... - töprengett. - Egész nagy lyuk! Olyan, mintha valaki megrágta volna.

Bogi a homlokára csapott. Zorka, gondolta mérgesen. Hát persze, hogy ő! Semminek nem tud ellenállni, ami narancssárga.

Szerencsére Marci és a többiek éppen elég gesztenyét szedtek, így Bogi is két csinos gesztenyegyerekekkel a kezében indulhatott haza.

- Judit néni mesélte, hogy kilyukadt a hátizsákod! - mondta anya, miközben hazafelé sétáltak. - Hogy történt?
Bogi gondterhelten vakargatta a füle tövét.
- Nem tudom... Talán valami kirágta. Megvan! Tegnap az árokparton hagytam, amíg Julival fogócskáztunk. Nem lehet, hogy Juli kutyája volt?! Az a Morzsi olyan szeleburdi!
- Ki tudja... - töprengett anya -, sok minden előfordulhat. Otthon majd megvarrom. Legközelebb azért jobban vigyázz a zsákodra!

Bogi alig várta, hogy hazaérjenek. Amikor betoppant a szobába, Zorka az ablakban üldögélt, és unottan rágcsálta a búzasüni frissen előbújt hajtásait.
- Te rágtad meg a hátizsákomat?! - kérdezte mérgesen.
- Csak a sarkát... - vetette oda a nyúl, és leugrott az ablakpárkányról. - Nem tudok ellenállni az ilyesminek. Finom, hegyes műanyag!

Zsutek a székhez szaladt, lerántotta Bogi sálát, és sietve körbekötötte a fején.
- Hát te mit művelsz? - csodálkozott Berta. - Úgy nézel ki, mint egy fogfájós!
- Az én fülemet nem rágja meg! - dünnyögte. - Ma Bogi táskája, holnap az én fülem. Mi jöhet még?!
- Hé! - ugrott mellé Zorka, és szélesen Zsutekre mosolygott. - Nyugodj meg! Soha nem rágnám le a barátaim fülét!
- Ez igazán megnyugtató! - nevetett Bogi. - Már én is azon gondolkoztam, hogy sapkában alszom ma éjjel.
- Sapkában? Ugyan már! - nevetett Berta. - Az semmit nem ér. Talán egy bukósisak...
- Aham! - bólogatott Zorka. - De előbb azért kipróbálom!

Azzal beugrott a biciklis kobakba, amit Bogi a szék alatt tartott. Szépen belegömbölyödött, és nagyot ásított.

- Igazán jó hely! Megígérem, hogy nem rágom meg! - kacsintott Bogira, és azon nyomban elszundított.