Mesemalom

A bejárati ajtó irányából ismerős hangok hallatszottak.
- Jönnek! - suttogta izgatottan Berta. - Itt van Bogi és a mamája!
- Ajaj! - pattant fel Zorka. Fülei égnek álltak az izgalomtól. - Nem vehetnek észre! Kérlek, segítsetek elrejtőzni!
- Aztán meg miért nem? - csodálkozott Zsutek. - Mindenki örül egy új ajándékplüssnek, nem igaz?
Zorka idegesen toppantott.
- De én nem vagyok plüss! Tessék, tapintsd meg a bundám, ha nem hiszed!
Berta közelebb lépett, és mancsával óvatosan végigsimította Zorka oldalát.
- Puha tapintású szőrme. Csodás! Persze, attól még lehet plüss. Az enyém is finom és selymes, mégis az.
- Plüss, aki mondja! - fújta fel magát a nyúl.
Zsutek szeme felcsillant.
- Bízd csak ide! - kacsintott Bertára. - Én száz százalékos pontossággal meg tudom állapítani, hogy plüssből van-e őkelme.
Azzal teketória nélkül belecsípett a nyuszi hátsójába.
- Jahaj! - ugrott fel Zorka. - Ez fájt!
Zsutek leesett állal bámulta.
- Berta! - suttogta. - Ez a nyúl tényleg nem ajándékplüss... Most már semmi kétség, igazat mondott.
- Háát... ajándéknak tényleg nem ajándék, az egyszer biztos! - morgott Berta. - Ki szeretne ajándékba egy eleven katasztrófát?!

Az ajtóban megcsörrent a kulcs. Mindhárman felkapták a fejüket.
- Jönnek! - vakkantott Zsutek.
- Rejtsetek el! - fogta könyörgőre Zorka. - Attól félek, hogy kipenderítik a szűrömet, és újra az utcán kötök ki. Ott az a rengeteg, acsarkodó kutya, akik egyáltalán nem olyan kedvesek, mint te, Zsutek. És azok az éjszakai hidegek... Rettenetes!
- Hogy kerültél ide? - kérdezte megenyhülve Zsutek.
- Most legyen elég annyi, hogy beugrottam az ablakon.
- Hát ezért veszélyes a szellőztetés! - vágta rá Zsutek, és újra elkomorult. - Hányszor magyaráztam Bogi mamájának, de rám se hederít!

A lábtörlőn hangosan surrogtak a cipőtalpak.
- Gyerünk már! - könyörgött Zorka. - Ígérem, mindent töviről-hegyire elmesélek, de most rejtsetek el, mielőtt rám találnak.
- Legyen! - dünnyögte Berta. - Vissza tudsz ugrani a könyvek mögé?
Zorka megrázta a fejét. Füle úgy repkedett a feje körül akár a propeller.
- Nem, nem hiszem... Lefelé könnyű volt, de az egészen más. Egy kicsit magasabbról talán sikerülne...
Berta megvakarta a feje búbját.
- Egye fene! Ugorj a hátamról.

Zorkának több sem kellett. Felugrott a négykézlábra ereszkedett mackólány hátára, onnan, zsupsz, fel a polcra, és szemvillanás alatt eltűnt a könyvek mögött. Épp időben. Ekkor toppant be a szobába Bogi.
- Nahát! - csodálkozott rá két kedvenc plüssjátékára. - Ti hogy kerültök ide?

- Bogikám! - hangzott odakint a kiáltás.

Bogi mamája megjelent a küszöbön. Kezét a csípőjére szorítva haragos tekintettel mérte fel a gyerekszobát.

- Mi ez a rendetlenség?! - fúródott bele kék szeme Bogi barna íriszébe. - Hányszor kell még elmondanom, hogy ne dobáld szét a könyveidet, és pakold vissza a helyére a játékaidat!
Bogi értetlenül rázta szép fejét, barna fürtjei csapzottan röpködtek sápadt arca körül.
- Mama, dehát én...
- Ez egyszer nem tudsz kimagyarázkodni, kislányom! Nézz csak körül, mi van itt! - mutatott körbe, azzal kifordult a szobából. Lófarokba kötött barna haja haragosan csapódott a hátán.
- Ebből lesz majd a jó kis kalamajka...- motyogta maga elé Berta.
Zsutek a fejét csóválta.
- Kalamajka, úgy bizony!