Mesemalom

Bogi a halvány aranyszínben pislákoló csillagokat figyelte. Szemhéja egyre nehezebbé vált, úgy érezte, alig bírja nyitva tartani.
- Zsutek! - húzta magához a plüsskutyát. - Látod a tejutat?
Berta sértődötten megkopogtatta Bogi lábát.
- Jól van, jól! Te is idejöhetsz!
Azzal felemelte a mackót, és ráfektette a másik karjára.
- Tejút? - csodálkozott Berta, aki összeráncolt homlokkal figyelte a csillagokat. - Hol van itt a tejút?! Én csak a plafont látom!
Bogi megrázta a fejét.
- Jaj, te együgyű mackó! Használd a fantáziád! Anya azért ragasztotta fel a csillagokat, hogy úgy nézzen ki, mintha az égbolt ragyogna a fejem felett. Látod ott a sarokban azt a görbe, sárga kiflit?
Berta bólogatott.
- Látom! Az ott a hold? - kérdezte megszeppenve.
- Mi más lenne? - dünnyögött álmosan Zsutek. - Talán érett banán?

De az utolsó szavakat a gazda már nem hallotta. Bogi jóízűen szuszogni kezdett. Az álommanók győzedelmesen összekacsintottak, vezérük kiadta az indulási parancsot. Még nagyon sok hálószobában várták őket aznap.

Bogi álmodott. Sebesen száguldott a síkos tejúton, szánkóját két karcsú csillag repítette. Ahogy távolodott a hold sarlójától, egyre gyorsabban csúszott alatta a szánkó, olyan sebesen, hogy arcát pirosra csípte a hideg.

- Hé! Hó! - kiáltotta a csillaglovainak. - Lassabban! Fázom, ha ilyen gyorsan megyünk!

Azok egy pillanatra visszafordították ragyogó, sörényes fejüket. Szemükben huncut fény villant. Eszük ágában sem volt alább adni az iramból. Talán magamra kellene húzni a takarót, jutott Bogi eszébe. Igen ám, de hol van, tapogatózott maga körül. Pedig a szánkó alján biztosan van egy...

- Bogi! - hallatszott a távolból Zsutek nyöszörgése.
Hangjára megállt a szánkó, eltűntek a csillagok, és szertefoszlott a tejút.
- Hisz ez csak álom volt... - motyogta maga elé Bogi. - Zsutek, Berta, hol vagytok?

Keze az ágyat tapogatta, de hiába keresgélt, nem találta két kedvenc plüssállatát.

- A paplan! - ugrott fel. - Hova tűnt a paplanom? Hát ezért fáztam ennyire! Valaki lehúzta rólam!

Szeme lassan megszokta a félhomályt. Takarója a falvédő mellett, gyűrött csomóban hevert, rajta valamelyik plüss feküdt. Vagy talán mindkettő.
- Berta, Zsutek! - suttogta. - Mit csináltatok a takarómmal?
- Mi? - válaszolta Berta. - Ezt komolyan tőlünk kérded?!

Berta hangja éppen az ellenkező irányból jött, mint ahol a paplankupac magasodott.
- Nézz csak le az ágy mellé! Itt fekszünk lenn a hideg földön!
Bogi fázósan összekucorodott.
- Sajnálom! - nyalábolta össze a plüssöket. De ha nem ti voltatok, akkor ki vitte el a takarómat?!

A paplan felé nyúlt. Keze selymes, puha bundát tapintott. Kisujját nyalogatni kezdte egy érdes nyelv.
- Zorka! - kiáltott fel. - Ezt te művelted?! Persze, gondolhattam volna. Azonnal add vissza a takarómat!
- De amikor olyan jó meleg... - méltatlankodott a nyuszi, és nagyot ásított.
- Azonnal menj vissza a lexikon mögé!
De Zorka nem válaszolt.

- Nem bánom! - mosolygott Bogi megenyhülve. - Jó lesz nektek együtt, nekem meg a puha kis takarómmal!

Azzal Zsuteket és Bertát a falvédő mellé fektette, és hagyta, hogy Zorka közéjük fészkelje be magát.