Mesemalom

Mimit majd szétvetette az izgalom. Jön, mondogatta, talán hogy meggyőzze önmagát, nem álmodik. Fanni eljön idén is, nemhiába várja. Unokatestvére az ország távoli szegletében lakik, és az előző évben azt beszéltek meg, hogy ezen a nyáron újra eltölt néhány hetet Mimi családjánál. Mimi nem is annyira a nyári szünetet várta az iskolában, hanem inkább azt a pillanatot, amikor újra találkozhat barátnőjével. És most hamarosan eljön. Legalábbis a mama tegnap ezzel a hírrel toppant be. Még néhány nap, legfeljebb egy hét, és Fanni megérkezik, mondta széles mosollyal.
Vajon éppen olyan szeplős még az orra hegye? Ugyanúgy szereti a cicákat, mint eddig? De legfőképpen emlékszik még az örökös barátnő fogadalmukra odafenn a diófa lombjában?
Mimi kiszaladt az udvarra. A nap hét ágra sütött a kisvárosi kertre, aminek legszebb éke a négytörzsű, hatalmas diófa volt. Kezét barna frufruja elé emelte, úgy nézett fel a dús lombkoronára. Minden úgy van, ahogy tavaly nyáron volt. Apa még a házat is rendbe hozta, amit két évvel ezelőtt a kislányának épített a legerősebb ágak közé. Gyerünk, biztatta magát, eljött az idő. Fel kell mennem, hogy körülnézzek a királyi kalyibában. Fannival így nevezték el a kisházat. Vajon megvan-e a két, szépen faragott szék, az aprócska asztal és a polc odafenn? Jaj, milyen jó volt ott Fannival játszani!
Mimi izgatottan a homlokára csapott. A barikari! Fanni és ő ugyanolyan karkötőt választottak az ajándékboltban. Piros tűzkőből pattintott szívecskék füzére. Kettő-kettő egymással szemben. Megfogadták, hogy ez lesz a barátságuk jelképe, és nagyon, de nagyon vigyáznak majd rá. Mimi a sajátját a kalyibában hagyta. Gondosan becsomagolta egy cukorkás dobozba, és elrejtette a kisasztal fiókjába. Elhatározta, hogy már most felcsatolja a karjára, így várja a barátnőjét. Talán Fanni is így érkezik, gondolta, karkötővel a csuklóján.
Belecsimpaszkodott az ügyes kötélhágcsóba, amit apa biztonságosan kifeszített, és felfele mászott. Még félúton sem járt, amikor megmozdult alatta a kötél.
- Miau! Képes lennél itt hagyni? - nyávogott sértődötten Picasso.
A foltos kandúr meg sem kérdezte, hogy Mimi vágyik-e a társaságára, elszántan mászott a nyomában.
- Jól van, nem bánom, gyere te is! - ragyogott fel Mimi mosolya, és vastag copfjai meglibbentek a szélben.
Picasso mereven bámult felfelé. Ovális macskaarca szigorúan nézett rá. Miminek eszébe jutott, Fanni mennyire szerette Picassot, és most ellágyulva nézte a macska tarka foltjait, pofikáját, melynek egyik oldalán tüdőszín, a másikon barna volt a szőr. A szájvonala alatt éppen fordítva játszottak a színek, ott a bal oldal világosodott be. Ez a macska egy valódi műalkotás, sóhajtott magában.
- Gyere velem! Körül kell néznem a kisházban! Hamarosan látogatónk érkezik.
- Talán végre egerek költöznek a kertbe?
- Még csak az kéne! - csattant fel Mimi. - Anya egész nap sikítozna. Nem, szó sincs egerekről. Olyasvalaki érkezik, akivel emlékeim szerint tavaly nyáron olyan jól összebarátkoztál. Fanni lesz a vendégünk!
- Ami jó az miajó! - nyávogott elégedetten Picasso. - Nagyon örülök. Különben... - mélázott el -, talán hoz magával néhány csinos egeret. Nem tartom kizártnak - gondolkodott tovább. - Valami ajándék csak kell a barátnőnk macskájának is, nem?
Mimi egy szót sem szólt, csak megrázta a fejét, olyan erősen, hogy barna copfjai élénken verdestek az arca előtt.