Mesemalom

Picasso csak ült, ült és bámult lefelé.
- Elárulod, mit nézel? Látsz valamit? - kérdezte Mimi.
A macska orrával a fészer irányába bökött.
- Látod, amit én? Ott! Szemben a kötélhágcsóval!
Mimi pupillája tágra nyílt. Arra bámult, amerre Picasso mancsa mutatott.
- Soha nem láttam ehhez foghatót... Kötél valami átlátszó fonalból? Csak azt látni, ahogy megcsillan rajta a napsugár. Mi ez? Talán valami óriási pók szőtte?
Picasso a fejét ingatta.
- A pókok hálót szőnek, nem kötelet. Ezt már igazán tudhatnád kilenc évesen.
- Jó, persze, igaz, de ki tudja, miféle pókok léteznek. Olyan titokzatos lények. Picasso, hogy neked milyen éles a szemed! Nélküled biztosan nem vettem volna észre ezt a furcsa fonatot. Szerintem apa se látta, pedig ő folyton a kertben matat. Nézd, átível a tuják felett! Talán a szomszédos kertben van a vége.
- Az a kert üres - vágta rá Picasso. - Én csak tudom. Ott tartjuk a macskabulikat.
- Igen, éjjelente párszor már hallottam...
Mimi arca elkomorult.
- Picasso! Végére kell járnunk a dolognak! Te ismered az üres telket. Utána kell néznünk, hova vezet ez a kötél. Velem tartasz?
Picasso unottan ásított.
- A macskáknak köztudottan kilenc élete van. Megyek, már hogyne mennék. De te, Mimi? Te nem félsz? A mamád megtiltotta, hogy átmássz azon a kerítésen. Meg is értem. Odaát olyan nagyra nőtt már a gaz, hogy a fejed búbjáig ér. Évek óta nem járt ott senki. A kis ház hamarosan összeomlik. A nádkötegek fele már lecsúszott a tetőről, vagy lefújta a szél. Lógnak a gerendák, hiányoznak az ablakok. Az egyik oldalfalat hatalmas fagerendák támasztják meg. Nem való egy kilenc éves kislánynak ilyen elhagyatott helyen bóklásznia. Akkora ott a dzsungel, hogy még a híres macskabulit is a tornácon tartjuk. Igaz, van egy egészen kellemes oldala is annak a háznak. Annyi odaát az egér, mint a házimacskák legszebb álmaiban.
Mimi megrezzent, amikor Picasso az egerekről kezdett mesélni.
- Jaj, egerek! Ugye, nem bántanak?
- Viccelsz? Ha egy egér megneszeli Picasso érkezését, azonnal eliszkol az egérlyukba. Márpedig egérlyukból akad arrafelé bőven.
- Akkor nem félek! - húzta ki magát Mimi. - De várj! Hozom a tarisznyámat! Anélkül soha nem indulok útnak. Csuda hasznos dolgok vannak benne.
Picasso csodálkozva bámult a gazdájára.
- Nem hiszed? Zseblámpba, sebtapasz, csoki, zsebkendő és a szerencsebabám, Pötyike. Egy percet várj, és mehetünk! El sem tudok képzelni jobb időt a felderítésre! Apa dolgozik, anya elment vásárolni. Picasso! Most vagy soha!