Mesemalom

Látom Edgáron, hogy csalódott. Palacsinta elment, és valószínűleg vissza sem jön. A gazda májassal tölti meg a fényesre nyalogatott macskatányért, és úgy álldogál a bejárati ajtó előtt, mint egy rakás szerencsétlenség.

- Cic, cic, ci-ci-cicc...

Csak Plexi meg ne hallja. Te jó ég! Az egész környék rajtam röhögne. A gazda végre feladja a hiábavaló hívogatást, besétál a házba, és megtörten lerogy a karosszékébe.

- Römi! Ugye, neked is hiányzik ez a haszontalan macska?

Nekem ugyan nem! De nem akarom megbántani a gazda érzéseit. Különben is. Sejtem én, hogy nem Palacsinta hiányzik igazán neki, hanem Mirgó, meg a család. Óvatosan a lábához dörgölődzöm. Éppen úgy, ahogy ez az undok kandúr szokta. Bár, ha belegondolok, nem is olyan undok. Még meg is köszönte, hogy kiszabadítottam.

Edgár nagyot ásít. Megpaskolja a fejemet, és a fürdőszobába indul. Lefekvéshez készülődik. Ez igazán remek hír. Újra szabad a macskaajtó! Még az is lehet, hogy Zoárd és a többiek időközben megtalálták Dorkát. Talán már ő is engem vár a Szabad Erdőben... Ó, édes kis Dorka! Edgár, na, gyerünk már azzal a lefekvéssel, többször gargalizálsz, mint a tévémaci!

Végre kattan a villanykapcsoló, és Edgárt elnyeli a hálószoba sötétje. Fülelek, hogy mikor kezdődik a horkolás. De csak a paplan suhogását, és Edgár bágyadt sóhajtozását hallom. Végre minden elcsendesül. A gazda egyenletesen szuszog. Nem horkol ugyan, de így is jó. Nem várok tovább! Itt az ideje, hogy nekivágjak!

Kislisszolok a macskaajtón. Felvillanyoz a hűvös, a tavasz illataitól fűszeres éjszakai levegő. A lábam szinte magától szökken. Még néhány méter, és elérem a Szabad Erdőt és Zoárd tanyáját...

Amikor odaérek, a banda éppen a kisbusz előtt üldögél. Meglepetten bámulnak felém.

- Nahát, pajti! Mi történt? Bezárt a gazdi? - incselkedik Defekt.
- Mondtam már, hogy ezt egyszer és mindenkorra fejezd be, vagy kizárlak a bandából! - mordul rá Zoárd.

A főnök felém fordul. Gondterheltnek és nyúzottnak látszik. A szemében harag villan.

- Merre jártál, Römi? Tudsz valami elfogadható indokot szolgáltatni arra, hogy miért nem toltad felénk a zsemleképedet lassan fél holdtöltényi ideje?

A tekintetek rám szegeződnek. Nincs mire várni. Belevágok, és részletesen elmesélem, hogy mi mindenen mentem keresztül az utóbbi időben.

- Abban bíztam, hogy ti időközben megtaláltátok Dorkát! - mondom lehajtott fejjel.

Pempő szomorúan rázza a fejét.

- Nem, sajnos nem. Sőt, semmilyen hírünk nincs felőle. Mintha elnyelte volna a föld. És te? Megtudtál valamit Palacsintától?
- Azt látnotok kellett volna! Igazi közelharc volt, de végül elárulta, amit tud. Dorkát állítólag egy fatelepre vitték!

Kihúzom magam. Várom a jól megérdemelt dicséretet. Ám a többiek váratlan felugranak és rám vicsorítanak. Vagy... nem is rám? Te jó ég! Valaki áll a hátam mögött!