Mesék » Macskaajtó » (19.) Babi története

Babi története

Babi története


Abban az alomban én voltam a legkisebb, ezért neveztek el így. A gazda kislánya külön adott enni nekem, mert a többiek mindent felfaltak, mire a tányérhoz furakodtam. Mókás volt a testvérkéimmel hancúrozni a parasztház udvarán, és nagyon szerettem szunyókálni is a frissen illatozó szénakazal tövében. Sajnos azonban, nem maradhattunk túl sokáig együtt. A gazda kivitt minket, kölyköket a szomszédos faluban tartott, szombati vásárba, és úgy kínálgatott az arra járó gyerekeknek, mint a cukorkát. „Édes kiskutyák! Ennivaló kiskutyák!"

Amikor a gazda átszaladt a zöldséges standhoz, kihasználtam a pillanatot, és kereket oldottam. Vettem egy nagy lendületet, és kiugrottam a dobozból. A testvérkéim nem akartak velem szökni. Még most is emlékszem rá, ahogy akkor a torkomban dobogott a szívem... Egy magányos akácfa vastag törzse mögé futottam, és az emberek színes forgatagát figyeltem. A vásár lassan a vége felé közelített, az orrom előtt ment el a gazdám is. Az összehajtogatott, üres kartondobozt a hóna alatt cipelte, és hangosan káromkodott, hogy az egyik portékája meglépett.

Lassan elcsöndesedett a zsivaj, és én egyedül maradtam a hatalmas placcon, ahol úgy gurigázott a szél a nylonzacskókkal, mint a gyerekek a pöttyös labdával. El sem tudjátok képzelni, mennyi kincset rejt egy ilyen hely! Különösen a lacikonyha környéke, a lepottyant hurka- és kolbászvégek dús termőföldje. Éppen egy ínycsiklandóan szaftos darabot rágcsáltam, amikor valaki megszólalt mellettem. „Hé, pajti! Hogy kerülsz te ide?"

Egy öreg bácsi nézett le rám. Kevéske ősz haja úgy fogta körbe a fejét, mint a hold sarlója. Fehér bajsza hosszan lelógott. Kék szemében játékos mosoly bujkált.

Riadtan nézhettem rá, mert lekuporodott mellém, és addig simogatta a bundámat, amíg meg nem szoktam meleg tenyere érintését. Szó nélkül követtem egy egyszobás, fehérre meszelt házikóba a piac melletti házsoron.

Nagyon gyorsan összeszoktunk. Elvállaltam a piacfelügyelői állást is Laci bácsi oldalán, és minden szombaton együtt vonultunk végig a sorok között. Nagy tiszteletben álltunk, különösen a kofáknál, akik úgy udvaroltak Laci bácsinak, mint egy szemrevaló menyecskének szokás. Így hát én is, meg Laci bácsi is szombatonként degeszre ettük magunkat a házi finomságokból. Kolbász, jó, zsíros házi tej, pattogós tepertő. Hajaj! Még most is összefut a számban a nyál, ha erre gondolok! Arany életem volt három évig, úgy ám!

Laci bácsi egy októberi napon nem bírt felkelni az ágyból. Átszaladtam a legközelebbi szomszédhoz, és úgy ugattam, hogy nyomban velem szaladtak a gazdához. Hamarosan megjelent egy fehér autó a ház előtt, a tetején kék lámpa forgott körbe-köbe. A fehér köpenyes emberek egy keskeny ágyon vitték magukkal Laci bácsit. Szegényke, éppen csak annyi ereje volt, hogy búcsúzásképpen felém nyújtsa a kezét.

Eltelt jó néhány nap, de Laci bácsi nem jött haza. Én a ház körül lődörögtem, és egyre csak őt vártam. Egyszer csak idegen emberek jöttek, és a bejárati ajtót lakattal zárták le. Engem egy hálóval kaptak el, minden tiltakozásom ellenére beszuszakoltak egy szűk ketrecbe, és egyenesen idehoztak. Hát, így kerültem a menhelyre. Tudjátok, azóta is Laci bácsiról álmodom. De a szívem mélyén érzem, hogy ő már nem jöhet értem el.

 


« Előző rész    |    Következő rész »


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére