Mesék » Kandúrkaland » (26.) Szimat

Szimat

Vendel bácsi magabiztosan vezette Franci nénit az egyforma épületek között. Eleonóra ugyanabban a házban lakott, ahol ő, csak éppen egy emelettel lejjebb. A bácsi azt is tudta, mikor van otthon. Elárulták a zongorafutamok. Ilyenkor Vendel bácsi lekapcsolt rádiót, tévét, és csakis a szomszédból áradó muzsikára figyelt. A valódi zenére. Eleonóra csodálatosan játszott. Vendel bácsi szinte látta maga előtt, ahogy a lány ujjbegyei alatt táncol a világ.

Tirex engedelmesen botorkált gazdája, és az idős hölgy mellett, aki feltűnően fürgén járt. Legalábbis Vendel bácsihoz képest. Ezek itt ketten valamilyen nyomozásról beszélgetnek, örvendezett magában, amelyben ő, Tirex lesz a főszereplő. Kihúzta magát, sötét orrát a szokásosnál is magasabbra emelte büszkeségében, és lábait úgy kapkodta, akár a bokrétás cirkuszi lovak. Főszereplő, ízlelgette magában, még sohasem voltam ilyesmi.

- Ez itt a negyvenhét! - mutatott a házszámra Franci néni.

A ház bejárati ajtaja döngve becsapódott mögöttük.

- Furcsa...- ráncolta magas homlokát Vendel bácsi -, úgy látszik, nincs otthon. Pedig ilyentájt mindig itt van.
- Honnan gondolja?
- Ha Eleonóra otthon van, azt tudja az egész ház! - mosolygott. - Ezek a falak nem ellenfelei a hangoknak. Eleonóra zongoraművész!
- Nahát! - csapta össze a tenyerét Franci néni. - Az én édesanyám is zongoraművész volt.
- Ez csodás! Nagy rajongója vagyok a zenének! Talán ön is játszik valamilyen hangszeren?
- Nem, sajnos, nem. Valaha énekelni tanultam, de ma már csak a cukrászdában szoktam dúdolgatni. A vendégeim szeretik. Legalábbis... - hebegte zavartan -, szeretném ezt hinni.
- Én szívesen meghallgatnám - nézett Franci néni csillagszemébe a bácsi.
- Menjünk, csöngessünk be Eleonórához, hátha mégis ... - indult el Franci néni.

Vendel bácsi megragadta a lépcsőkorlátot. Nem való már a lépcsőzés ebben a korban, dünnyögte maga elé. Tirex előreszaladt. A lépcső tetején türelmetlenül várta, hogy kísérői felkapaszkodjanak a második emeletre. A másodikra, ahol az a zenészlány lakik, és nem a harmadikra, ahol ők élnek. Egy szemfüles nyomozókutya kiválóan tudja, mi a teendő, gondolta töretlen büszkeséggel.

Franci néni körbejárt a folyosón. Orra végére biggyesztett szemüvegével az ajtókra ragasztott névtáblákat böngészte.

- Ez lesz az! - köhintett Vendel bácsi, és egy zöldre pingált ajtóra mutatott. - Itt lakik a művésznő!

Franci néni megnyomta a csengőt. Nem jött válasz. Már visszafordulni készültek, amikor Tirex nyugtalanul felkapta a fejét. Meghallotta, hogy odabenn valaki egy kulcscsomóval matat. A kutya az ajtó elé lépett, és diószemét Vendel bácsira függesztette.

A lány kitárta az ajtót.

- Segítség! - kiáltotta, és a bejárat döngve bezáródott az orruk előtt.
- Én vagyok az, Nórácska! Vendel, a szomszédból. Ne félj, hát nem ismered még a kutyámat? Tudod, milyen szelíd, a légynek sem ártana, csak kíváncsi természetű. Ne haragudj, hogy bejelentés nélkül rád törtünk.
Eleonóra lassan kidugta a fejét. Óvatosan körbenézett.
- Nahát! Vendel bácsi! Franci néni! - mosolyodott el. - Mi járatban erre? Talán hírt hoztatok Blans felől?
- Nem - rázta meg fejét a néni -, sajnos nem. Mindössze annyit derítettünk ki, hogy a cicádat nem a kóbormacskák tartják fogva.
- Ez biztos?
- Mint ahogy most itt állok! - bólintott komoran Franci néni. De van egy ötletünk, hogyan folytathatnánk a nyomozást. Tudnál mutatni egy tárgyat, amit kizárólag Blans használt?
A lány értetlenül bámult rájuk.
- Tirexnek lesz! - magyarázta Vendel.
A dog olyan tekintettel nézett a gazdára, mint aki pontosan tudja, mi lesz a feladata.
- Szagmintát vesz Blansról. Ő ugyanis - paskolta meg a fejét a bácsi - valódi nyomkövető kutya.
- Megsimogathatom? - kérdezte Eleonóra megenyhülve.
Vendel bácsi bólintott. A lány körbeölelte a kutya zsemleszínű nyakát.
- Segíts nekem megtalálni a cicámat! - suttogta a fülébe.
Felegyenesedett, és kitárta a bejárati ajtót.
- Fáradjatok be!

Míg a vendégek az előszobában álldogáltak, Eleonóra beszaladt a szobába. Kisvártatva visszatért. Kezében egy szőrmével bélelt kosarat szorongatott.
- Ez az alvóhelye! Minden délután ebben szundít. Pontosabban szundított...
Tirex izgatottan csóválta a farkát. Fejét mélyen a kosárba lógatta. Orrcimpájában tisztán érezte a macskaszagot.
- Szimat, kiskutyám! - biztatta Vendel. - Szimat. Őt keressük!

Csöngettek az ajtón. Eleonóra arcán vörös rózsák gyúltak.

 


« Előző rész    |    Következő rész »


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére