Mesemalom

Hamarosan már az országúton baktattak. A hold sápadt karimája világított a dimbes-dombos táj felett. Szerencsére nem találkoztak utazókkal, mindössze egy magányos petróleumlámpa dülöngélt az úton, érthetetlen dalocskát dünnyögve. Szegény, gondolta Jakab, rendesen elázott, alig pislákol benne a fény.

- Hé! - szólította meg Tricepsz. - Hát te hova sietsz?
- A lámpák városát keresem. Hukk!
- Egyedül vágtál neki? - csodálkozott Módusz. - Te benned aztán van spiritusz!
- Hukk! - csuklott fel újra a lámpa. - Azt meghiszem! Mondán király kiadósan feltankolt az útra. Hukk! Tetszik nekem ez a szó. Kérlek, szólítsatok Spiritusznak!
- Gyere velünk, Spiritusz, reggel megmutatjuk, merre tarts! Tudok egy sokkal rövidebb utat! - kacsintott Tricepsz, és Módusz füléhez hajolt.
- Szükségünk van a fényére! Reggel majd elengedjük. Semmire nem fog emlékezni! Csak nézz rá, milyen állapotban van!
- Igazad van! - bólintott Módusz.

Tricepsz felkapta a lámpát, aki hálásan himbálózott a gurgó kezében, és egyre laposabbakat pislogott.

- Mennyivel kényelmesebb így! - ásította.
- Szívesen viszlek - mormogta Tricepsz -, de kérlek, még ne aludj el!

Elindultak. Spiritusz pislákoló fényénél egészen jól kivehetővé vált az út. Tricepsz a következő leágazásnál előresietett, majd sietve visszatért.

- Itt letérünk a főútról! - intett.

Jakab összeborzongott. Maga sem tudta, mitől didereg. Talán a fáradtság hatalmasodott el felette, talán a hirtelen támadt szél hűvös érintése húzta össze a pórusait. Az ösvény egy fenyőerdőn át vezetett. Tricepsz gyors tempót diktált. Jakabnak feltűnt, hogy a fák egyre ritkábban sorjáznak körülöttük, és a talaj is egyenetlenebb. Mind nagyobb kövek szegélyezték az utat, és végül már csak hatalmas sziklákat látott, melyek komor árnyékként meredtek a magasba. A szél dühödten próbálgatta erejét.

- Nézzétek! Ott lenn mintha lenne egy barlang! - hadonászott izgatottan Módusz.
- Itt kezdődik a Szeles Szurdok! - bólogatott Tricepsz. - Ez itt a Haramon barlang. Gyertek! Ismerem, biztonságos hely. Itt megpihenhetünk!
- Majd én bevilágítom nektek! - hencegett a lámpa, pedig valójában már alig pislákolt benne a fény.

Leereszkedtek a mélybe, majd átmásztak egy hatalmas, lapos sziklán, mely a barlang száját félig eltorlaszolta. Tricepsz a hűvös fal mellett lehuppant egy lapos kőre, levette Jakab csuklójáról a láthatatlan bilincset, és elővette elemózsiás csomagját. Mindenki kapott az ételből. Szótlanul falatoztak a szikkadt cipóból, és a hold képére gyúrt, sárga sajtból.

- Tricepsz itt született, a Szeles Szurdokban, ezért ismeri ilyen jól az utat! - törte meg a csendet Módusz. - Egyre kevesebb gurgó él már a hegyekben. A legtöbben elhagyták a vidéket és Mondán szolgálatába álltak.

A gurgó komoran bólogatott, és elmélázva rágta a jókora sajtot, melyet magának kanyarintott le.

- Tricepsz húsz éves volt, amikor szolgálatba állt. Szerencsésnek mondhatja magát. A legtöbb társa már tíz évesen a strapák mellett szolgál.

Jakab Móduszt fürkészte.

- És te? Te hogy lettél Mondán szolgálója?

Módusz kis ideig nem felelt.

- Ahogy mindenki más... Öt éves koromban a szüleim beírattak a strapaképzőbe. Éveken keresztül minden áldott nap a számlálást gyakoroltuk. Egyre több kavicsot raktak körbe az iskola udvarán, és egyre kevesebb időt kaptunk a pontos összeszámlálásra... - nevetett keserűen. - A szolgálati szabályzattal feküdtünk és keltünk. Nem szerettem a képzőt. Egyetlen óra érdekelt csupán, a tárgytan.
- Tárgytan?! - vágott közbe Jakab. - Talán tantárgy!
- Nem! Tárgytan, ahogy mondtam!
- Mi az a tárgytan?
- Minden fontos információ, amit a tárgyakról tudni kell. Feltalálásuk, szokásaik, érdeklődésük... És a legnehezebb, a beteg tárgyak gyógyítása. A tankönyveket maga Mondán írta!

Jakab nyomban elkomorodott, amint az uralkodó neve elhagyta Módusz ajkát és Tricepsznek csaknem cigányútra szaladt az utolsó falat. Egyedül a lámpást nem zaklatta fel Mondán megidézése. Néhányat még pislogott, végül csendesen elszunyókált.

- Számlálás nálunk is van - sóhajtott Jakab -, de mi matematikának hívjuk. Nem épp a kedvencem...

Módusz megértően bólogatott. Jakab felszisszent. Valami alaposan belecsípett az oldalába. Elmosolyodott. Bocsánat, gondolta, szegény Kockás, nem akartalak megbántani.

- Mi tanulunk irodalmat is! - folytatta. - Versekről és szép történetekről beszélgetünk. De az én kedvencem a történelem, amikor a régmúltról mesél a tanár. Nagy csatákról, híres uralkodókról!
- Nálunk nem volt ilyen tantárgy. Sosem hallottunk Glejmin régi uralkodóiról... Hm... Azt hiszem, már értem is, hogy miért! Így senki nem kérdőjelezheti meg, hogy Mondán jó uralkodó-e vagy sem.
- Maga a tökély! - morogta Tricepsz.

Csend ülte meg a barlangot, csak a kis petróleumlámpa hangos szuszogása hallatszott.

- Igazán bátor papucsaid vannak! - szólalt meg Módusz. - Ha ők nincsenek, még mindig Mondán börtönében ülnél.

A két papucs finoman simogatta gazdája lábát. Itt az ideje, hogy megköszönjem, amit értem tettek, gondolta Jakab. Talán megértik azt is, amit én mondok.

- Hálás vagyok, hogy megmentettetek Mondán börtönéből! - suttogta bátortalanul.
- Igazán... - szólt a bal papucs,
- nincs... - szólt a jobb,
- mit... - szólt a bal papucs,
- köszönnöd... - szólt a jobb.

Jakab felnevetett.

- A szavakat is egyenlően osztjátok be, akárcsak a lépéseket! Bal, jobb, bal, jobb...

Elkomorodott.

- Nem lehettem túlságosan jó gazdátok, ha az elveszett tárgyak országában kötöttetek ki...
- Nincs
- így - kezdték újból, felváltva.
- Erika
- néni
- takarított,
- és
- kitett
- minket
- az
- udvarra.
- Azután
- meg
- ottfelejtett.

- És hogy jutottatok ide? - vágott közbe Jakab.

- Mondánnak
- fenn
- is
- vannak
- szolgái.
- Ők
- dobtak
- le
- minket
- a
- szerpentinbe!

Jakab szeretettel simogatta megmentőit. Arra gondolt, jobb lesz, ha gyorsan a többi utasát is bevallja Módusznak és Tricepsznek.

- Elmondok egy titkot! Van nálam néhány tárgy. Bekérezkedtek hozzám, amíg ti számláltatok... Kis Medalion, Kockás és Debóra a zsebóra. Ők sem akarnak Glejminben élni. Arra kértek, hogy juttassam őket haza. A dédapám zsebórája a dédanyám után vágyakozik. Évtizedek óta hordozza a fényképét. Kis Medalion családi ereklye, a Csipkés családban leli boldogságát. Kockás a legjobb barátom matekfüzete. Ha nem viszem vissza, lehet, hogy a matektanárunk megbuktatja Takit. Mit tehettem volna? Megígértem nekik, hogy hazamegyünk.
- És
- mi
- ezért
- hoztunk
- téged
- ide!
- Miattuk! - mondták a papucsok.
- Hogy
- megmentsd
- őket!

Tricepsz felnevetett.

- Jakab, te azt hiszed, nem vettem észre, miben mesterkedsz?
- Tricepsz! - fakadt ki Módusz. - Te ezt láttad és nem jelentetted?!