Mesemalom

Mondán egyre gyorsabban keringett a trónteremben.

- Nyugodjatok meg, kedveskéim, nyugalom! - torpant meg a kanapén heverő tárgyak előtt. - Nagyon megijedtetek tőle, ugye? Glejminben semmi baj nem történhet veletek, ezt uralkodói becsületszavamra mondom! Személyesen én vigyázok rátok. Megszigorítom a rendet! Nem léphet be több emberfia az országba!

Tricepsz és Módusz szótlanul meghúzta magát a terem sarkában. Mondán ügyet sem vetett rájuk. Jakab piros papucsai megszeppenten kuporogtak az ezüsttálcán.

- De... - szólalt meg először a jobb papucs, - Jakab...- folytatta a bal, - nem...- vette át a szót újra a jobb, - akar - mondta a bal, - semmi - folytatta a jobb, - rosszat! - zárta le a mondatot a bal.

A papucsok testvériesen osztozkodtak a szavakon. Az uralkodó rájuk meredt.

- Mi... hoztuk... őt... ide! Jó... urunk..., engedd... őt... szabadon!

Mondán zavartan nevetgélt.

- Buta kis jószágok! Még nem szoktatok hozzá az önálló élethez, ugye, ez a baj? Biztosan hiányzott a régi gazdi!

Mondán újabb kört írt le a trónteremben, majd kisvártatva visszakanyarodott a papucsok elé. Szeme szikrákat szórt.

- De most már elég! Nincs régi gazdi! - rikoltotta.

Magas hangja a palota folyosóin is visszhangzott.

- Most már én vigyázok rátok, és nem tűrök ellentmondást! Megértettétek?!

A papucsok fakó orral, riadtan bólogattak.

- Nem lesz baja a régi gazdátoknak... - folytatta Mondán önelégült vigyorral. - Ítéletnapig élvezheti otthonos pincebörtönöm magányát!

A király újabb sétába fogott. Váratlanul megtorpant, rámeredt Móduszra és Tricepszre, akik zavartan, lesütött szemmel várakoztak az ajtó előtt.

- Hát ti? Ti még itt vagytok?!
- Igen, fenség! - hadarta Módusz. - Még le kell adnunk a jelentést Metropol főstrapának.

Mondán idegesen felnevetett.

- Jelentés! Persze, hiszen ti csak a formaságokkal törődtök! Belegondoltatok egyáltalán, mekkora veszély fenyegeti Glejmint? Ti hoztátok ezt a nyakunkra, tökfilkók!

Módusz elvörösödött.

- Jó uralkodónk! - szólalt meg. Hangja remegett, fejét mélyen lehajtotta. - Nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű fiú ekkora veszélyt jelent. Bátorkodom megjegyezni, hogy Jakab egészen kedves gyermek. Nem értem, miért kell pincebörtönbe vettetned.

Tricepsz hevesen bólogatott. Mondán elvörösödött. Megmarkolta a vörös kárpittal bevont fotel háttámláját. Levegő után kapkodott.

- Mi?! Miket beszélsz?! - hangzott fel a fülsiketítő rikácsolás. - Hogy egészen kedves?! Ó, bugyuta strapák! Semmivel sincs több eszetek, mint az üresfejű gurgóknak! Hát hiába tanítottam, mennyire ártalmas lény az ember?

Módusz arca elkomorult.

- Elnézést, jó uram, nem tudom mivel érdemelték ki a strapák, akiknek nemzetségéből magad is származol, hogy ilyen szavakkal illesd őket. Bevallom, én a gurgómat sem találom üresfejűnek, sőt, nagyon is jól vág az esze.
- Metropol! - kiabált Mondán. - Azonnal kéretem Metropol strapát! - tette hozzá meggyötört hangon, és lerogyott szeretett tárgyai mellé. Gyengéden melléhez szorított egy törött nyelű hajkefét.

A folyosón nyüzsgés támadt, a palotaszolgák nyomban a főstrapa keresésére indultak. Módusz és Tricepsz aggodalmas tekintettel fürkészte egymás arcát. A következő pillanatban kivágódott az ajtó. Metropol sietve Mondán elé lépett.

- Alázatos szolgád rendelkezésedre áll! - szólalt meg hízelkedően lágy hangon, és csaknem a földig hajolt.

A király felugrott.

- Ez a strapa itt - mutatott rá Móduszra -, most azonnal távozik a szolgálatból! Kihajítom a gurgóját is!

Metropol újra meghajolt.

- Jó uralkodóm, bölcsességed végtelen!

Mondán a menesztettek elé lépett. Állát felvetette.

- Jegyezzétek meg jól, amit most mondok! Glejmin nem a strapáké, és nem a gurgóké! Glejmin az elveszett tárgyak országa, melyet én, egyedül én irányítok! Jól véssétek az eszetekbe! Mától fogva nem tartoztok a kötelékembe! Adjatok hálát a jó szívemnek, hogy nem záratlak benneteket is pincebörtönbe. És most takarodjatok a szemem elől! - toppantott.

Metropol Módusz elé lépett.

- Gyerünk! - szólt. Hangja most érdes-hidegen csengett, arcára álarcként fagyott rá a mosoly. - Hallottad a király parancsát, vagy nem? Add át a munkaeszközeidet!

Módusz dühösen kirángatta kabátja zsebeiből a jegyzettömböket, és mindent leszórt a közeli márványasztalra.

Metropol elfordult, és intett az inasoknak. Az ajtónállók megragadták, és kituszkolták őket a teremből. Szótlan engedelmességgel baktattak végig a folyosón, majd a királyi kerten, míg elérték a kijáratot. A kapu hangos koppanással vágódott be mögöttük.

Tricepsz és Módusz jó darabig szótlanul haladt egymás mellett. Módusz intett, mire letelepedtek a várfalnál. Tricepsz nadrágja zsebébe nyúlt, és kihúzott belőle egy pár piros papucsot.

- Hiszen ezek Jakab papucsai! - meredt rá Módusz. - Hogy kerültek hozzád?!
- Míg Mondán handabandázott, ezek a huncut jószágok bekérezkedtek a zsebembe! Nem volt szívem otthagyni őket!

Módusz szeme felcsillant.

- Tricepsz! Van egy tervem!