Mesemalom

Jakab szinte megszédült az utcákon nyüzsgő, tarka seregtől. Már az első pillanatban látszott, hogy ez a város jóval nagyobb, mint a többi. Módusz mosolyogva figyelte a fiú elképedt arcát.

 - Fejedelmi főváros, nem igaz? - szólt halkan. - Itt laknak azok a tárgyak, akikből még nem gyűlt össze annyi, hogy várost alapítsanak, vagy Mondán véleménye szerint nem elég fejlettek az önállósághoz.
 - Mint a kulcsok! - tette hozzá Tricepsz. - Idegesítő népek! - morogta maga elé.
 - Tricepsz! Elég legyen ebből, mondtam már! - ingatta a fejét Módusz. - Ha ezt Mondán hallaná, mindkettőnket elbocsátana a szolgálatból!

Jakabhoz fordult.

 - Gyere, indulnunk kell! A palotához a Parksétányon keresztül vezet az út! Nincs messze, csupán néhány utcasarok.

A park élénkzöld füvén smaragdfény csillogott. Elszórva fürtös mirtuszbokrok virágoztak, elhullajtott leveleik aranysárga szőnyegként takarták be a girbe-gurba ösvényeket. Módusz ment elöl, nyomában Jakab úgy járt, akár egy alvajáró.

Peckes járású szódásszifon haladt el mellettük, aki szörcsögve tologatott egy szunyókáló babakocsit. A közeli, sárga virágokkal telepingált padon piros poroltó düllesztette a hasát. Élvezte a nap sugarait. Mellette egy merülő forraló hallgatta a hagyományos kávéfőző duruzsolását.

 - Ó, bárcsak örökké az ön tekintetében merülhetnék el! - emelgette fedelét a kávéfőző.
 - De uram, miket kotyog itt össze-vissza! - szakította félbe a merülő forraló, és idegesen hátradobta laza gyűrűkben tekergő zsinórját. - Hiszen még alig ismerjük egymást! Különben is. Maga túlságosan régimódi!
 - Mi?! Még maga beszél?! - ugrott fel a kávéfőző habzó szájjal. - Maga, akinek a fajtájából odafenn már csak mutatóban tartanak a boltokban, ha egyáltalán?! Kisasszony! Isten önnel! Megyek, és keresek egy vérforraló vízforralót!

Egy aranykeretes szemüveg félszemmel a torzsalkodást követte, alig figyelt oda a fekete nyelű nagyítóra, aki feldúltan magyarázott mellette.

 - Képzelje, azt mondta rám az az undok színházi látcső, hogy nem vagyok elég kulturált...
 - Ugyan! - legyintett törött szárával az aranykeretes. - Maga túlságosan felnagyítja a dolgokat. Kicsinyesség egy nagyítótól?! Hagyja a csudába, uram!

Magányos tolószék kerekezett lefelé a lejtőn. Szerencsére, még időben kikerült egy gumikacsát, aki hápogva totyogott a park közepén kéklő tavacska irányába. Egy fűzős, zöld tornacipő pöttyös labdát kergetett.

 - Hova pattogsz, piros? - lihegte a tornacipő. - Gyere, játszunk!
 - Szétdurran tőled a fejem! - ripakodott rá a labda. - Keress magadnak inkább egy focilabdát!

A park kijáratánál jártak, ahol egy asztali lámpa saját kiadványát árulta a megvilágosodásról, de csak egy kiégett zseblámpa figyelt rá. Az első utcasarkon futástól kimelegedett biciklipumpa fújtatott a kapualjnak dőlve. Kis híján keresztül gurult rajta egy bevásárlókocsi.

 - Fúj! Miféle hebehurgya viselkedés ez! - pufogott a pumpa. - Hová ez a nagy sietség?
 - Oh, bocsásson meg! - nyikordult meg a bevásárlókocsi. - Úgy látszik, ez egy igen szerencsétlen akció!

A járda mellett három számítógépes egér beszélgetett.

 - Mi lenne, ha szövetkeznénk? - kacsintott az egyik.
 - Úgy van! Klikkesedjünk! - lelkesedett a másik kettő. - Ideje, hogy saját várost alapítsunk!

Továbbmentek. Jakab nem győzte kapkodni a fejét. A bokszkesztyű és a morzsaporszívó karöltve támogatott egy öreg lexikont, kutyapóráz akaszkodott rá a vasmacskára, törött fejű cipőkanál pörölt az elektromos fogkefével.

 - Nehogy aztán magad húzd fel! - kiáltott felé békítőleg egy ócska, fél pár cipő, aki magányosan botorkált a park felé.
 - Ahh! - nyögte Jakab. - Micsoda káosz! Mondd, a ti nagyszerű uralkodótok valamennyi elveszett tárgynak lelket ad?
 - Igen - bólogatott Módusz. - Egy kivétellel - emelte magasba hosszú mutatóujját.
 - És mi lenne az? - kérdezte kíváncsian Jakab.
 - Gyere, megmutatom!

Vastag fallal körbevett épület mellett álltak meg, rajta hatalmas zászló lengedezett, pedig szellő hírből sem járt a környéken. Tricepsz az ablakhoz vezette Jakabot.

 - Nézz be! - mondta, és fejével az ablak felé biccentett.

Jakab lábujjhegyére állt és bekukucskált. Az épületben halmokban hevertek a különféle bankjegyek és érmék.

 - Hú, mennyi pénz! Bárcsak vihetnék belőle a mamának! - komorodott el. - Nálunk elég kevés van otthon, szegény, folyton emiatt panaszkodik.
 - Szó sem lehet róla! - rázta a fejét Módusz. - Mint látod, Mondán a pénzt gondosan elzárja. Soha nem lehet tudni, szokta mondogatni, jobb, ha ezek nem mászkálnak sehova.
 - Egyre jobban kíváncsi vagyok a te híres uralkodódra...
 - Már nem kell sokat várnod! - horkantott Tricepsz.