Mesemalom

Illusztrációk a hallgatott meserészekből

1. Petya, a kajtatómanó

Gusztávó aggodalmasan nyújtogatta kecses, élénkzöld nyakát. Hápogását szorgalmasan visszhangozta a patak hídja. - Petya, merre vagy? – kiáltotta bele a hűvös, hajnali levegőbe.

A sárga karkötő

Zsófi kétségbeesetten keringett körbe-körbe a konyhában. - Tudom, hogy ide esett! – magyarázta. – Hallottam, ahogy pattant! - Nem veszek új gyűrűt! – szólt mogorván Zsófi mamája. – Azt ígérted, hogy vigyázni fogsz rá, és most tessék, újra eltűnt!

Nyomozás a kamrában

- Ó, a csudába… – morgott a manó az orra alatt, és lehuppant a krumplis kosár tetejére.

Gombi

A gomb fekete szeme riadtan pislogott vissza Petya manóra. Tényleg virágot formáz, gondolta Petya, és kedvtelve nézegette a tenyerére helyezett, csinos kis tárgyat. Most már értem, miért állt a listámon, hogy „virágfejű gomb

Gombi elvesztése

Gombi mélyet sóhajtott, és belekezdett a történetébe. - Én díszítettem Piroska ünneplő ruháját, a világoskéket. Pörgős volt a szoknyarésze, a felsőn apró, piros gombok ültek. Én a főhelyet kaptam, így közelről láttam minden ünnepet

Zsebpénz

Petya csendesen baktatott az üres utcákon, fázósan fogta össze nyaka előtt kezeslábasa gallérját. Vajon hol lehet a sálam, töprengett magában, olyan hidegek még a kora tavaszi hajnalok.

Ábrahám története

Ábrahám mélyet sóhajtott. - Hildácska nagyon jó gazdám volt. Igazán jó. Rettenetes sorsom volt, mielőtt hozzá kerültem!

Vaksi

Minden rendben van, minden a tervek szerint halad, gondolta Petya elégedetten. Hildácska elköltheti a zsebpénzét és a virágfejű gomb is visszakerült a kék ruhára. A hős kajtatómanó ennyi munka után igazán megérdemli a pihenést.

Vaksi története

A szemüveg mozdulatlanul ült, és bambán bámult maga elé. - Mi az? – kérdezte Petya. – Talán valami baj van? Vaksi mélyet sóhajtott.

Kesztyűkaland

Petya besurrant a házba, ahol a szemüveges kisfiú, Matyi lakott. Körülnézett, óvatosan letette Vaksit a gazdája íróasztalára, és kiszaladt az utcára. Sürgősségi szolgálat soron kívül teljesítve, vigyorgott elégedetten, és vidáman kerülgette az iskolából hazafelé siető gyerekek zoknis lába

Bal kesztyű, jobb kesztyű

A kis kesztyű előregörbült. Szeméből záporozni kezdtek a könnyek. - Annyira hiányzik a kis Ottó! Mi lesz most vele? Sokáig tart még ez a hideg tél! Petya a padlóra huppant, és ölébe vonta a piros kesztyűt.

Margó

Petya a hátára csapta malaclopóját, és bojtos sapkáját fázósan a fülére húzta. - Hidegek még a hajnalok! – csóválta a fejét. – Hiába, no, az öreg tél már nehezen vánszorog odébb. De hol a csudába lehet a csíkos sálam? – tapogatta meg a hidegtől libabőrössé vált nyakát.

Margó története

- Tele vagyok! – szólt Margó, és nagyot sóhajtott. - Tessék?! – csodálkozott Petya. - Ahogy mondom. Katica telis-tele írt. Megmutassam?

Nyusza

Petya ennél vacakabbul már nem is érezhette volna magát. Minden ötödik lépésnél tüsszentenie kellett. Jobbnak látta befogni az orrát, amikor a balkesztyűt visszadugta Ottó kabátzsebébe.

Nyusza eltűnése

Nyusza nagyot sóhajtott, és belekezdett eltűnésének szomorú történetébe. - Norbi sosem vált volna meg tőlem. Soha! Amikor kicsi volt, csak úgy tudott elaludni, ha a fülemet az orrához nyomta. Tudod, az én fülem nagyon finom plüssanyag.