Mesemalom

Kelep egy aranyos, kicsi gólyafióka volt. Szülei egyszer elvitték vadászni. Kelep ekkor látta a vízben a közeli farmról származó libacsaládot. Mivel nem voltak testvérei, libafiókákkal játszott.

A játék egyre rendszeresebb és vidámabb lett. Néha észre sem vették, hogy besötétedik. Így ment ez őszig, amikor egy este Kelep hazatért a libáktól, és sehol nem találta szüleit. Nagy sírva visszatért a farmra. Liba anyus megígérte neki, hogy holnap megkeresik a szüleit.

Gyorsan eljött a reggel. Kelep és libák elindultak megkeresni Kelep szüleit. Égen-földön keresték őket, de nem találtak senkit, csak veréb urat, aki elmagyarázta nekik, hogy Kelep szülei délre vonultak. Liba anyusnak hirtelen eszébe jutott, hogy nekik is vannak ilyen rokonaik, a vadludak. Ők költöző madarak, akik télen nem találnak nálunk ételt. Délre vonulnak, hogy túléljék a telet.

Liba anyus nagylelkűen felajánlotta Kelepnek, hogy náluk töltheti a hideg hónapokat, és szívesen megosztják vele a gazda által adott elemózsiát. Kelep, ahogy telt az idő, egyre jobban megszerette a telet és egyre nagyobbra nőtt.

Eljött a tavasz. Kelep szülei visszatértek. Meglepetten és boldogan látták, hogy fiuknak semmi baja. Sőt! Egészen megnőtt. A fiatal gólya többé már sosem szakadt el a szüleitől.