Mesemalom

Anya az ajtóban toporgott.
- Gyere már, Bogi, siessünk! Mi tart ilyen sokáig?
- Jaj, anya! Nem tudom, hogy a pöttyös szoknyát vegyem fel, vagy a pirosat?
- A pöttyös jó lesz! - mosolygott anya -, csak induljunk már, elkésünk!
- Jó, jó... - mormogta az orra alatt. - Könnyű azt mondani...
Gyorsan felkapta a piros pörgős szoknyát, behúzta a szekrény ajtaját, és körbefordult a tükör előtt.
- Jó lesz! - sóhajtott fel megkönnyebbülten.

Bogi már az ajtó kilincsét fogta, amikor meghallotta a tompa puffanást. A hang a szekrény irányából jött, és úgy hangzott, mint egy elfojtott kiáltás. „Henhedki", kiáltotta valaki. Vagy talán engedj ki, futott át a fején. De nem maradt idő a töprengésre, arra pedig végképp nem, hogy esetleg utána is nézzen a dolognak, mert anya megragadta a kezét, és sietősen maga után húzta.
- Indulni kell az óvodába! Várnak a barátaid! - szavalta anya -, engem meg a jó öreg munkahely.

Késő délután érkeztek haza, Bogi már nem is emlékezett a reggeli kapkodásra, és a különös hangokra. Belépett a szobájába. Berta és Zsutek a tükör előtt álltak, és izgatottan sugdolóztak.

- Sziasztok! - köszönt rájuk Bogi.
- Egész nap dörömbölt! - méltatlankodott Zsutek.
- És kiabált is! - bólogatott Berta.
- Kicsoda? - ráncolta Bogi a homlokát. - Miről beszéltek?!
- Hát a szekrénybörtön foglyáról! - válaszolta Berta. - Így neveztük el!
- A szekrénybörtön foglya?! Az meg kicsoda? Most, ahogy mondjátok, eszembe jutott, hogy reggel mintha én is hangokat hallottam volna odabentről...

Mindhárman a szekrényre meredtek. Berta kényelmetlenül fészkelődött, és valahogy Zsutek harciassága is alábbhagyott. Mellső mancsaival idegesen dagasztotta a sárga szőnyeget.

- Miért nem engedtétek ki? - törte meg a csendet Bogi.
- Nem mertük kinyitni... - válaszolta Berta, és gesztenyeszínű szemét szégyenlősen lesütötte.
- Igen-igen! - vakkantott Zsutek. - Ki tudja, milyen elvetemült bűnöző rejtőzik ott benn!
- És Zorka sem tudja, ki lehet az?

Berta és Zsutek egymásra néztek. Csakugyan... Zorka! A nyúlnak egész nap színét sem látták. De talán jobb is így, gondolta Zsutek, a nyulak nagyon ijedős állatok, ki tudja, nem futott-e volna világgá, ha meghallja ezeket a félelmetes hangokat. Ez még egy bátor plüsskutyának is nehéz feladat.

- Nem kérdeztük - szólalt meg Berta. - Ma elő sem bújt a könyvek mögül! Biztosan téli álmot alszik...
- Berta, a nyulak nem alszanak téli álmot! - oktatta ki Bogi. - Nem mindenki viselkedik úgy, mint a medvék!
- Az már igaz! - bólogatott Berta. - Nem lehet mindenki tökéletes.
Zsutek mély levegőt vett, hogy elmondja a véleményét a medvék tökéletességéről, de a szó benne szakadt.
- Hehehőhújt! - szólalt meg újra a félelmetes, torz hang a szekrényből.

Egy életem, egy halálom, megnézem, ki az, gondolta Bogi. Szaporán dobogó szívvel a tükrös ajtó elé lépett, és óvatosan elhúzta.

- De előbújt! - szólalt meg újra a hang, de most közelről és egészen tisztán csengett.
- Zorka! - kiáltotta meglepetten Bogi. - Gondolhattam volna, hogy te vagy az! Hogy kerültél a szekrénybe?!

Zorka álmosan nyúlt végig a pulóverek tetején. Berta és Zsutek tátott szájjal bámulták különös öltözékét.
-
- Te belebújtál a csíkos pólómba?! - ripakodott rá Bogi.
- Miért is ne? Úgy tudom, a rabok csíkosban járnak. Ennyi eleganciát megérdemel a szekrénybörtön foglya, nem igaz?!