Mesemalom

Bogi a nappali szőnyegén játszott. Elmélyülten rakosgatta a lego kockákat. Kész, jelentette ki maga magának, és elégedetten nézegette a királylány új várát. Egyszer csak furcsa zaj ütötte meg a fülét.

Először Berta buksija, azután Zsutek orra jelent meg a gyerekszoba résnyire nyitott ajtajában.
- Gyere, Bogi! Gyorsan! - integetett Berta. - Baj van!
- Nagy a baj! - ingatta a fejét gondterhelten Zsutek is.

Bogi felugrott. Vajon mi történt, gondolta izgatottan. Zsutek és Berta nem szoktak csak úgy vészriadót fújni. Az ajtóhoz szaladt, és ahogy belépett, lába nyomban a földbe gyökerezett.

- Ajajajaj! Hujujujj! - siránkozott Zorka.
- Hogy kerültél az ablakpárkányra? - méltatlankodott Bogi. - Ezerszer megmondtam, hogy tilos! De te nem bírsz magaddal! Arra nem gondolsz, hogy megláthatnak a szomszédok? Azonnal gyere le onnan! - szólt rá, és a nyomaték kedvéért a lábával dobbantott.

Ám Zorka meg sem moccant. Zsutek és Berta szorosan Bogi lábához simultak, és hol a még mindig jajgató Zorkát, hol a gazdájukat figyelték.
- Gyere már le! - kiáltott rá mérgesen Bogi.
- Nem fog menni, ne erőltesd... - brummogta csendesen Berta.
- Aztán miért nem, ha kérdezhetem? - dobta csípőre a kezét Bogi.
- Mert beleült a kaktuszba - morgott Zsutek. - Hiába mondtam neki, hogy ne ugorjon az ablak elé, és ha már felugrott, ne fészkelődjék össze-vissza. Ez a nyúl önfejűbb, mint Berta! Soha, de soha nem hallgat rám!

Berta haragos pillantást vetett Zsutek felé. Zorka mozdulatlanul, elnyúlt képpel nézte őket, füle úgy lógott alá, ahogy csak egy nyúlfül konyulhat le.
- Elkapott ez a tüskefajzat! Jahajj! - jajdult fel újra. - Nem enged el!
- Kell neked kaktuszokkal barátkozni! - nevetett Bogi.

Azzal az ablakhoz lépett, óvatosan megragadta Zorkát, és kihúzta az ülepét a kiskaktusz fájdalmas öleléséből.
- Ujujujuuj! - sivított Zorka. - Köszönöm, de még mindig nem múlt el! - kiáltotta tágra nyílt szemmel.
- Na, jó! Elmondom a titkot! - emelte Bogi mutatóujját cseresznyeszín ajkai elé. - Kiskaktusz nem egy egyszerű kaktusz, hanem varázsló! Sündisznóvá tudja változtatni a kisnyulakat!
- De én nem akarok sünnyúl lenni! - zokogta Zorka. - Kérd meg azt a gonosz kaktuszt, hogy varázsoljon vissza!
Bogi megvakarta a fejét.
- Hm... És megígéred, hogy többé nem mégy a közelébe?
- Esküszöm! - vágta rá Zorka habozás nélkül.
- Azt majd megnézem magamnak... - motyogott Zsutek hosszúra nyúlt orra alatt.
- De tényleg! - szontyolodott el újra Zorka. - Kérlek, segíts! Egyáltalán nem jó érzés ez a sünnyúlság!

Bogi óvatosan az ágyra tette Zorkát.
- Rendben! De visszavarázsolni csakis én tudlak, nem a kiskaktusz, úgy vigyázz! Maradj így szépen, ne mozdulj! Hozom a varázscsíptetőt!

Zsutek és Berta ámulva nézte, amint Bogi kiviharzik a szobából, és néhány pillanat múlva egy apró fémcsipesszel tér vissza.
- Abrakadabra! - körözött a levegőben. - És most ezzel a varázscsíptetővel visszavarázsollak egyszerű kisnyúllá!
- De hiszen ez nem is varázscsíptető! - suttogta Berta Zsutek fülébe, miközben Zorka sziszegve tűrte, hogy Bogi kihúzkodja fenekéből a tüskéket.
- Nem hát! - súgta vissza Zsutek. - Ez a mama szemöldökcsipesze.

De azután elhallgatott, mert észrevette, hogy Bogi összevont szemöldökkel, szigorúan néz rá.