Mesemalom

Bogi és a mamája kéz a kézben léptek ki az óvoda kapuján. A mama vidáman nézelődött, miközben Bogi megszeppenten baktatott mellette.
- Arra gondoltam, hogy elsétálhatnánk a kisboltba! Olyan jó idő van! - szívott bele a mama a balzsamos levegőbe. - Sétáljunk egy kicsit! Veszek vacsorára felvágottat, és te is kapsz egy túró rudit. Vagy talán még mindig olyan nehéz az a hátizsák? - nevetett csilingelő hangon.
- Nem, nem! - vágta rá Bogi. - Igazad volt, egyáltalán nem nehéz.
- Akkor jó! Bár, ahogy elnézem, egy kicsit most is kajlán lóg...
- Megigazítom! - kiáltotta Bogi sietve. - Nézd, anya! Az milyen autó? - mutatott rá egy sötétszürke furgonra.
Anya értetlenül bámult rá.
- Honnan a csodából tudjam?! És különben is, mióta érdekelnek téged az autók? Na, jól van, gyerünk a boltba!

Bogi az út hátralevő részében megállás nélkül csacsogott. Történeteket mesélt a csoportról, a barátairól, de főként Petiről. Bevált a taktika, anya nem hozta többé szóba a hátizsákot, pedig Zorka folyton mocorgott, hol balra, hol jobbra húzva el a táskát.

Szerencsére hamar megérkeztek. Anya fülön fogta a piros bevásárlókosarat. Választottak felvágottat, friss kenyeret, uborkát, paradicsomot, fél tucat túró rudit, és egy új mosogatószivacsot.

- Irány a kassza! - adta ki a parancsot anya. - Ahhoz képest, hogy alig akartam valamit vásárolni, egész nehéz lett ez a kosár.
A kasszánál Marika néni állt.
- Nagy bevásárlás volt ma, ugye? - kacsintott Bogi felé. - Mennyi túró rudi! És az egészséges zöldségek!
Marika néni két répát húzott ki a kosárból.
- Elnézést... - mosolygott a mamára. - A répát is le kellett volna mérni, nemcsak a paradicsomot!
- Répát?! - ráncolta a mama a homlokát. - Miféle répát?
- Hát a sárgarépát! - vágta rá a boltos néni. - Nagyon szép áru. Ma reggel kaptuk.
- Én nem tettem a kosaramba répát... - tűnődött a mama.
- Már pedig én onnan vettem ki! Csak nem gondolja, hogy én csempésztem bele? - mulatott Marika néni.

Bogi elsápadt. Nem, ez nem lehet véletlen, gondolta, biztosan Zorka keze van a dologban. Vagyis a mancsa! A közeli édességpulthoz szaladt, és úgy tett, mint aki a színes cukorkákat veszi szemügyre. Gyorsan lekapta a hátizsákját. A zsák száján Zorka dugta ki a fejét. Szélesen vigyorgott.
- Te voltál, ugye? - suttogta a nyúl fülébe. - Biztos vagyok benne! Micsoda szörnyűség!
- Ugyan már! - vágta rá Zorka. - Hol itt a szörnyűség?! Csak nem erről a gyönyörű répáról beszélsz?
- Azonnal kucorodj vissza a táska mélyére, és meg ne moccanj! - intette Bogi. - Ha nem vigyázunk, anya észrevesz!
Zorka engedelmesen behúzta a fejét. Bogi újra a hátára vette a zsákot, és a mama mellé lépett.
- Én tettem a kosárba a répát! - pirult el.
- Te?! - kérdezte csodálkozva a mama és Marika néni szinte egyszerre.
- Én... - bólogatott Bogi. - Az óvó néni azt mondta, hogy aki sok répát eszik, az könnyebben megtanul fütyülni!
- Hát innen fúj a szél! - nevetett anya. - Igazán megmondhattad volna! Nálam jobban senki nem örül, ha répát kérsz vacsorára. Tőlem aztán kedvedre fütyörészhetsz! Marika néni! - rikkantotta vidáman. - Visszamegyek a zöldséges pulthoz, ha nem tartom fel túlságosan, és hozok még pár darabot. Te addig maradj itt, Bogikám, várj meg szépen az újságoknál!

Bogi félrehúzódott, újra levette a hátizsákot, de most ki sem bontotta. Körbepillantott, és közel hajolt a zsák szájához.

- Most miattad répát kell ennem vacsorára!
- Fütyülök rá! - heherészett odabenn Zorka.