Mesemalom

A reggeli napsugarak vidáman találgatták, vajon melyik gyerek érkezik meg először ezen a szép tavaszi reggelen a Pitypang utcai óvodába, és ki lesz az utolsó, aki átlépi a küszöböt. Bogi már úton volt. Gondterhelt arccal baktatott a mama oldalán.
- Talán követ tettél a hátizsákomba?! Olyan, de olyan nehéz!
- Ugyan! - nevetett anya. - Csak az uzsonna van benne. Tudod, akinek nincs kedve óvodába menni, annak a hátizsákja is nehezebb egy kicsit. Ne nyavalyogj, Bogikám!
-
Én nem nyavalygok, morogta Bogi az orra alatt, de ez a hátizsák akkor is dög nehéz.

Nem Bogi volt első érkező aznap. Az óvoda folyosóján Peti, a legjobb barátja futott elé, és kézen fogva magával húzta a csoportszobába. Bogi azon nyomban elfeledkezett a hátizsákról.

Vidáman telt a délelőtt, báboztak, és egy új verset is tanultak Judit nénitől. Azután a szabadfoglalkozás következett. Minden gyerek az udvarra tódult. Bogi Petivel királylányosat játszott a mászóka tetején. Peti háromszor is kiszabadította a sárkány karmai közül. Szerették volna negyedszer is elpróbálni, de sajnos, Judit néni kiadta a vezényszót, így mindenkinek vissza kellett térnie a csoportszobába.

- Mi ez? - kiáltotta Judit néni, amikor beléptek az ajtón. - Gyerekek, ti is látjátok, amit én?

Először Fruzsinak kerekedett ki a szeme.
- A plüssök! - mutatott a játékpolc felé. - Hogy kerültek a szőnyegre?!
- És Judit néni verses könyve? - kiáltotta Peti. - Látjátok?! Az asztal alatt hever!
- Az építőkockák! A kirakósok! - hangzottak fel mindenhonnan a kiáltások.
Peti az asztal alá bújt, és felvette a versesfüzetet.
- Látjátok, hogy néz ki ez a lap? Furcsa! Elszakadt. De hogy szakadhatott el így? - töprengett. Úgy ráncolta a homlokát, akár egy mesterdetektív. - A sarkából szakadt ki egy darab!
- Lehet, hogy egy varázsló járt erre! - suttogta riadtan Bence. - Egy rontó bontnok!
- Nem tudom, mi történhetett itt - csóválta a fejét az óvó néni. - De ha varázsló volt, akkor egész biztos valami különlegesen rendetlen fajta.

Bogi elhűlve hallgatta a többieket. Szemét a még mindig a szanaszéjjel heverő plüssökön járatta. Valami nem tetszik itt nekem, csóválta a fejét. A következő pillanatban mindent megértett. A polc alatt heverő egyik plüss csodák csodájára megmozdult. Bogi tenyerét az ajkára tapasztotta, hogy elnyomja a kiáltást. De hiszen ez Zorka! Hát már értem, miért volt olyan nehéz ma reggel a hátizsák.

Zorka felé integetett. Ne mozdulj, tátogta hangtalanul Bogi. Te jó ég! A többiek nem vehetik észre... Legfeljebb Peti... Ő biztosan tud titkot tartani, mert elárulta, hogy egy titkos lovagrend tagja. De a többiekre nem számíthat. Mi lenne, ha az óvónéni megtudná?! Szörnyű kalamajka...
- Gyerekek! Segítsetek rendet rakni! - tapsolt Judit néni.
- Ez az! - vágta rá Bogi.
A csoport rábámult.
- Mi ezen olyan furcsa? - csodálkozott Judit néni, és szelíden Bogira mosolygott. - Legalább van valaki köztetek, aki szereti a rendet. Köszönöm, Bogikám! De most rajta, mindenki lásson munkához. Szedjétek össze az építőkockákat, a könyveket, a plüssöket, tegyetek szépen mindent a helyére.
Bogi egyenesen a polchoz szaladt, és Zorkát az ölébe kapta.
- Ne mozdulj, különben halál fia vagy! - suttogta a fülébe, és elindult az öltözőszekrénye felé.
- Hova viszed azt a nyuszit, Bogikám? - hallotta meg Judit néni hangját a háta mögött.
Bogi megfordult. Arca vörösen lángolt.
- Ez az én nyuszim - kámpicsorodott el. - Tudom, hogy nem lett volna szabad saját játékot behozni. Sajnálom...
- Jól van! - simogatta meg a fejét az óvónéni. - Most az egyszer nem haragszom, de többé ne forduljon elő! Hanem tudod mit? - kérdezte.
Oldalra biccentette a fejét, és elhallgatott. Zorkát nézte, aki összegubózva, mozdulatlanul ült Bogi tenyerében.
- Furcsa... Még sosem láttam plüssállatot, ami ennyire hasonlít az igazihoz. Meg tudom érteni, hogy ő a kedvenced, Bogikám!