Az új plüss
A gyerekszoba ajtaja résnyire nyitva állt. Zsutek és Berta a küszöb előtt toporgott, és izgatottan fülelt. Odabentről furcsa hangok hallatszottak ki.
- Valaki csámcsog... - suttogta Berta Zsutek fülébe. - Tisztára olyan, mintha itt lenne a dédpapa. De hogy kerülne ide?! - töprengett. - Csak akkor vendégeskedik nálunk, amikor Bogi mamája családi ünnepséget rendez.
- Hallottad ezt puffanást? Ez tényleg nem lehet a dédi... Ő halkan és óvatosan jár, nem dobál, mint ez az ismeretlen odabenn. Nem, ez valaki más. De ki?! Senki sincs itthon, csak valami betolakodó lehet. Egy idegen plüss!
Egymásra néztek. Szemükben a félelem lángja pislákolt, mindketten a másiktól vártak bátorítást.
- Menj te elöl! - bökdöste Zsutek Berta pocakját. - Te félelmetes barnamedve vagy!
- Persze! Máskor plüssmackónak csúfolsz, most meg én vagyok a rettenthetetlen. De tudod mit? - húzta ki magát. - Menjünk! Én nem ijedek meg!
Nem maradhatok szégyenben, gondolta Berta és gondterhelten összeráncolta alacsony homlokát.
- Majd én megvédelek!
Berta elindult, Zsutek óvatosan a nyomában poroszkált. A mackó puha mancsával belökte az ajtót, és megállt a küszöbön. Zsutek mellélépett, és szorosan hozzásimult Berta diószínű bundájához. Együtt bámulták a csinos kis gyerekszobát.
Odabenn látszólag nem tartózkodott senki, se ismerős, se ismeretlen. Minden játék a helyén, a falakon körbefutó polcon pihent. Megvan a piros szoknyás baba is, a legújabb játék, nyugtázta örömmel Berta. Csak egyvalami volt furcsa. A tányér, amit Bogi mamája reggel a kisasztalra tett le, most nem volt a helyén. Erre készítette ki a mama „az egészséges csemegét", a répadarabokat.
Berta némán a szőnyeg felé mutatott. A kistányér felfordulva hevert ott, mellette körberágott répadarab.
- Van itt va-laki? - brummogta Berta akadozó hangon. - Azonnal jöjjön elő! - keményítette meg magát.
- Nem jövök! - kiáltott vissza vékony, de határozott hangon valaki. - Eszem ágában sincs!
Berta és Zsutek értetlenül bámultak egymásra.
- Mégiscsak jobb lenne, ha előjönnél! - folytatta Berta. - Szeretnénk megismerkedni veled!
- Már megtörtént! Most menjetek isten hírével!
Zsutek Bertára kacsintott. Mély levegőt vett.
- Berta, engem egyáltalán nem érdekel, hogy valaki van idebenn. Hát nem emlékszel? Csak azért tértünk be, hogy megegyük Bogi répáját.
A polcon azon nyomban mocorgás támadt, és a következő pillanatban az állatok képes nagylexikona hangos csattanással a földre zuhant. A könyvek foghíjában kisvártatva megjelent egy pár hosszú fül.
- Eszetekbe ne jusson! - kiabált mérgesen a tapsifüles, és üggyel-bajjal kikászálódott a könyvek közül. - Az az én répám! Halálfia, aki hozzáér!
Zsutek és Berta tátott szájjal bámulta a zsemleszínű kisnyulat, aki leugrott a szőnyegre, egy újabb ugrással a répa előtt termett, és harciasan kihúzta magát.
- Te lennél az új plüss?- csodálkozott Berta.
- Még hogy plüss! - vágta rá sértődötten a nyúl. - Én igazi nyúl vagyok! - húzta ki magát
- Aham... - nyugtázta Zsutek. - Szóval egy igazi nyúl. Egy valódi... Úgy ám! Esetleg neved is van?
Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!
