Mesemalom

Szegény Mikulás, bizony abban az évben alaposan rájárt a rúd! Nem elég, hogy a rénszarvasai lesántultak, de még a krampuszok is rettenetes náthával küzdöttek. Hapciztak és prüszköltek, az orruk folyt, a fülük meg piros volt a láztól.

„Ez így nem lesz jó” – dörmögte a Mikulás, és hosszú, fehér szakállát gondterhelten simogatta végig. „Valamit ki kell találnom!  Már csak egy nap van hátra a nagy estéig! A gyerekek várják az ajándékot!”

Ekkor történt, éppen abban a szent minutumban, hogy száz, izgő-mozgó, mindenre képes, neveletlen és rendetlen nyúl, egy igencsak összeszokott, tarka bundás banda lopódzott be Mikulás apó lappföldi rezidenciájába. Igazság szerint nagyon korgott a gyomruk, kifogytak a répatartalékaik. De a tappancsuk is fázott. Akkora volt a hó abban az évben, hogy a nyúlnépnek a füle is alig látszott ki belőle, ugorhattak bármekkorát.

Természetesen nem kopogtak. Mivel Mikulás apó a gondolataiba mélyedt, a ház népe meg a gyengélkedőn nyögött, senkinek nem tűnt fel, hogy a rendetlen nyulak óvatosan, egyesével beugrándoznak a hátsó ajtón keresztül.

Ez a bejárat éppen a konyhába vezetett. A nagy asztal tetején óriási tálban zöldségek illatoztak. Mikulás apó készítette össze a sok, finom sárga- és fehérrépát, karalábét, turbolyát és borbolyát, hogy gyógyító erőlevest készítsen a krampuszainak, meg a bicegő rénszarvasoknak.

A nyulak nem tudták türtőztetni magukat, és hangos csámcsogással falták fel a zöldségeket. Mikulás apót kizökkentette gondolataiból a konyha irányából beszűrődő, éktelen hangzavar.
„Mi lehet ez a zaj?” – gondolta, és benyitott a konyhába.

A nyulak megszeppentek, amikor a nagy tekintélyű, hosszú szakállú Mikulás megjelent. Még a csámcsogás is abbamaradt.

- Mit keresnek itt a rendetlen nyulak? – morogta a télapó. – Senki sem hívta őket!

Homlokát összeráncolva nézett körül a banda tagjain. Valószínű, hogy ez a homlokráncolás segített, ugyanis abban a pillanatban a Mikulásnak nagyszerű ötlete támadt.

- Megettétek a zöldségeimet, ha jól látom. Nem tudok erőlevest főzni, a krampuszok tovább nyomhatják az ágyat.

A rendetlen nyulak értetlenül néztek hol Mikulás apóra, hol egymásra. „Vajon mit sütött ki ez a nagyszakállú?” – gondolták.

- Azt sütöttem ki, hogy idén ti fogtok nekem segíteni az ajándékozásban, kispajtások! Gyerünk, gyerünk, irány a dolgozószoba!

A nyulak engedelmesen, libasorban ugráltak Mikulás apó után. 

- Tessék, itt a feladat! – mutatott körbe. - Jobboldalon lógnak a kívánságlisták, baloldalon az ajándékok vannak, középen meg a mikulás zacskók. A ti feladatotok lesz, hogy összeállítsátok a csomagokat! Gyorsan készen lesztek vele!

Azzal elégedetten összedörzsölte a kezét, és a nyulakra zárta az ajtót. Elindult az istállóba, hogy megnézze, mi újság a rénszarvasokkal.

A nyulak eleinte szorgalmasan csomagoltak. Szépen maguk elé vették a listát, a mikulás zacskókat, és összeválogatták az ajándékokat.

A Kettes unta meg először.  (Azt még elfelejtettem nektek elmesélni, hogy ezek a nyulak rajtszámot viseltek a hátukon. Egytől százig. Hogy miért, azt majd egy másik mesében mondom el. Megígérem!) 

- Hát ez dögunalom! – nyögte a Kettes. – Mi lenne, ha kicsit összekevernénk a listákat?

Az ötletet az összes nyúl felemelt füllel szavazta meg.

És elkezdődött… De nem ám csak úgy, hogy ahogy esik, úgy püffen. Nem! Gondosan ügyelve arra, hogy minden a legnagyobb rendetlenségben legyen. Ajándék Összekavaró Bizottságokat állítottak fel. A munka gőzerővel folyt.

Mikulás apó vidáman állított be hozzájuk napnyugtakor.

- Jobban vannak a rénszarvasok! – újságolta. – Hát ti? Hogy álltok?

A Tizenkettes büszkén mutatott végig a szépen sorba rendezett csomagokon.

- Hát ez nagyszerű! – kiáltotta a Mikulás. – Nem is gondoltam, hogy ilyen ügyesek lesztek.

Mikulás apó észrevette a nyulak szemében bujkáló, csintalan mosolyt, de nem szólt semmit, csak megköszönte a munkájukat, és még egy jó adag káposztavacsorával is megkínálta őket.

Másnap Mikulás apó gondosan kiosztotta az ajándékokat. Dolga végeztével pihenni tért. Bizony ráfért már az alvás, mi tagadás, őt is a nátha kerülgette.

A következő reggelen a gyerekek izgatottan bontogatták a csomagjaikat. Hát, most aztán igazi meglepetés várta őket! Aki barbie-babát kért, az kisvonatot kapott, aki könyvet szeretett volna, annak építőkocka volt a csomagjában, aki logikai játékra vágyott, az gyurmát talált… 

- Mi történt a Mikulással? – kérdezgették a gyerekek felháborodottan, és a szüleikhez szaladtak.

Szerencsére az apukák meg az anyukák kirázták a mikulás zacskókat, és megtalálták benne a fecnit a rendetlen nyulak kézírásával:

„Ugye, milyen jó vicc? Ne felejtsétek el bevinni az ajándékot az óvodába vagy az iskolába, ott majd visszacserélhetitek! Úgy intéztük! Üdvözlettel: a Rendetlen Nyulak”

Így is lett. A gyerekek izgatottan vitték be az ajándékokat, és elkezdődött a lázas csere-bere. Soha ilyen jó móka nem volt még a mikulás!

Bizony, a rendetlen nyulak is várták-lesték, hogy kapnak-e ajándékot. Sóvárgó szemeik előtt piros mikulás zacskóba bújtatott, óriási répák lebegtek.

Az Egyes felkiáltott. 

- Itt vannak a csomagok!

A nyulak kiszaladtak, és izgatottan bontogatni kezdték a mikuláscsomagokat. De azokban a várva várt zöldségek helyett rénszarvas pata kenőcs lapult.

A Mikulás nevetve fogadta őket.

- Azt hittétek, nem tudom, miben sántikáltok, hümm? Mikulás apó mindent tud! Na, gyerünk, a rénszarvasok már alig várják, hogy cseréljenek veletek. Hahaha! Csere-bere mikulás! Micsoda ötlet! Egészen megszerettem!

Így esett, hogy azon a télen a rénszarvasok megkapták a patakrémet, a Mikulás a náthát, a rendetlen nyulak a répát, és mellé természetesen egy-egy hatalmas virgácsot is.