Mesemalom

A kutyasoron

Tomi lehajol, és átfogja a nyakamat. Biztosan észrevette, hogy mennyire izgatott vagyok. A szívem a torkomban ver.

- Keresünk neked egy jó helyet! - suttogja.

Elindulunk a kutyáknak fenntartott, hosszú folyosórészen. Elképesztő! Mennyi gazdátlan jószág! Ketrecek és szalmával itt-ott beszórt, körbekerített almok sorakoznak egymás mellett.

Próbálom lefékezni Tomit, szeretnék alaposan körbenézni. Tomi rám szól.

- Ne félj, hallod? Nem lesz baj! Megijedtél a ketrecektől, ugye?

Szó, ami szó, igaza van. Nem egy szívderítő érzés, hogy hamarosan én is rács mögé kerülök... De most nem szabad ezen töprengeni Figyelnem kell! Meg kell találnom Dorkát! Ezer kutya közül is felismerném, csak ez a fiú ne sietne annyira.

Szegény Tomi, biztosan nem örül, hogy kénytelen lépésről lépésre előrevonszolni.

Mindenhonnan kíváncsi tekintetek szegeződnek rám. Ott egy fehérszőrű! Nem, sajnos nem ő az ... Lassan a sor végére érünk, de Dorka sehol. Tomi az ablak melletti, legvilágosabb ketrechez húz. Fél kézzel a pórázt tartja, miközben a másikkal kinyitja az ajtót. Ez az utolsó hely az egész soron.

- Menj csak be! Itt biztosan jól fogod érezni magad.

Nem, én aztán magamtól be nem megyek. Úgy látszik, Tominak ebben már nagy rutinja van. Nem vár feleslegesen, szépen betol a hátsómnál fogva. Rávakkantok. Ez mégsem járja. Kikérem magamnak! Nem szoktam hozzá az ilyen bánásmódhoz!

Kattan a zár, az ajtó bezárul. Tomi alakja távolodik a folyosón. Körbenézek a ketrecben. Rajtam kívül egy fehér-fekete pöttyös és egy kistermetű, fekete szőrű kutya van benn. Megérkeztem...

Körbejárok. Lépteim zaját elnyeli a szalma. Vadonatúj lakótársaim biztonságos távolságból figyelnek. Itt az ideje, hogy összeismerkedjünk!

- Szervusztok! Engem Röminek hívnak!
- Az én nevem Babi! - válaszol vékony hangon a pöttyös. - Ő pedig Ubul.

Izgatottan közelebb lép.

- Elmesélnéd, hogyan kerültél ide? Majd te is észreveszed, hogy milyen unalmasan telnek itt a napok... Az az egyetlen szórakozásunk, hogy az újonnan érkezettek történetét körbeadjuk. Elmondod, hogy mi a te történeted?

Nem is kérdés, elmesélem szívesen, hogyan szöktem meg Edgártól. Azt is, hogy miért. Nem lesz baj, ha megtudja az egész menhely, hogy Dorkát keresem. Hiszen ezért vagyok itt!

Ubul figyelmesen hallgatja a történetemet, a végén azonban rosszallóan csóválja a fejét.

- Butaság volt megszökni! Nem félsz, hogy nem jönnek érted?
- Nem! Illetve... egy kicsit azért igen. De bízom Edgárban! Hanem hallottatok Dorkáról? Ismeritek őt? Fehér a bundája, éppen úgy néz ki, mint egy fajta tiszta kuvasz, csak éppen az egyik füle fekete. Befelé jövet megfigyeltem minden ketrecet, de nem láttam... Persze, nem tudtam túl alaposan körülnézni, nem volt elég időm.

Babi mellém lép, rám függeszti meleg, barna tekintetét.

- Haa, szerintem ez igazán romantikus. Bárcsak egyszer engem is így keresne egy bátor kutyafiú! Szétkürtöljük a történetedet, ha nem haragszol. Néhány óra, és a hír körbejár. Akkor majd azt is tudni fogjuk, hogy itt van-e a menhelyen a te Dorkád!

Azzal a ketrec széléhez lép, és határozott vakkantással hívja a szomszédokat. Mindent elmesél nekik, amit tőlem hallott. Fülemben zsong duruzsoló hangja, míg a puha szalmán lassanként elnyom az álom.