Mesemalom

Martin gazdának!

A napsütötte domboldal egyik poros ösvényén, egy fülledt, nyári délutánon vidáman ugrándozott László, az üregi nyúl. Szürkésbarna bundáján megcsillant a napsugár. Bajszát kackiásan felfelé pörgette egy arra tévedt, kíváncsi nyári szellő.

Csöndes volt a rét. A tücskök nem ciripeltek, még az énekes madarak is csendben üldögéltek a lombok hűvösében. Egyedül László törte meg a nyugalmat.

„László, a bátor üregi nyúl,
Aki nem fél, gyáván nem lapul!”

Az ürgék, amikor meghallották a dalt, fülüket befogva földalatti járataikba rohantak. A mezei pacsirta azt fontolgatta, hogy nyomban belekezd a költözködésbe, amit csak őszre tervezett. A virágok szirmaikat összecsukták, és elrejtették a szirmaik közé menekülő, apró bogarakat.

Sompala, a róka éppen egy bokor alatt hűsölt, amikor meghallotta az éneket. Éktelen haragra gerjedt. Lompos, vörös farkát harciasan a magasba emelte és kiugrott László elé az útra.

-          Ki vagy te, aki fertelmes nótáddal megzavarod a rét lakóinak délutáni nyugalmát?!

-          László vagyok, a bátor üregi nyúl!

-          Aztán mondd csak, mitől vagy te olyan bátor? Úgy hallottam, hogy a nyulak nem éppen merész fajták...

-          Igazad van! A nyulak nem vakmerőek, de sokkal bátrabbak, mint a rókák.

Sompala okos szeme éles fénnyel villant.

-          Micsoda?! Meséld csak el, barátocskám, hogy szerinted mitől bátrabb egy nyúl, mint egy róka!

László a hátsó lábára ült, és kihúzta magát.

-          Ti, rókák, csak éjszaka mertek az ember birtokára menni, hogy tyúkot lopjatok. Mi bezzeg fényes nappal falatozzuk a nagyfejű káposztát!

A róka szájtátva nézett. Ilyen okos nyúllal még életében nem találkozott! Ámulatában még arról is megfeledkezett, hogy kiváló uzsonna lehetne a kis hencegő…

László jobb fülével biccentett, és tovább ugrándozott. Vidáman dudorászta nótáját, miközben a róka lompos farkát fülére tekerve, megszégyenülten visszasomfordált a bokor alá.

„László, a bátor üregi nyúl,
Aki nem fél, gyáván nem lapul!”

A nyúl betévedt az erdőbe, az égbe nyúló fák közé. Medve apó éppen málnát csemegézett, amikor meghallotta a nótát. A málnaszemek hirtelen megkeseredtek a szájában.

-          Ki merészel megzavarni uzsonna közben? – üvöltötte.

Hirtelen észrevette az apró nyulat, aki a bokor aljáról pislogott fel rá.

-          Te énekelted ezt a medvefület ingerlő nótát?

-          Igen, én, László, a bátor üregi nyúl!

A medve a földre vetette magát, egyik oldaláról a másikra dűlt, úgy kacagott.
László kihúzta magát, mellső mancsát csípőre tette, és mérgesen a mackóra rivallt.

-          Nem tudom, mi olyan nevetséges! Bizonyára te is tudod, hogy a nyúl sokkal bátrabb állat, mint a medve.

A medve felült, mellső lábaira támaszkodva lehajolt hozzá.

-          Mit nem mondasz, Lackó pajti. Aztán mitől lenne bátrabb egy ugribugri, mint az erdők királya?

-          Világosabb, mint a nap! – vágta rá László. – A medvék meleg barlangokba húzódnak a tomboló tél elől. Bezzeg mi, nyulak, dacolunk a hideggel, a hóval, a jeges viharokkal, és az egész telet odakinn töltjük.

A medve elgondolkodva nézett a nyúl távolodó, pomponos farka után. Nahát! Szégyen vagy nem, de be kell ismernie, hogy bizony igaza van…

„László, a bátor üregi nyúl,
Aki nem fél, gyáván nem lapul!”

Az ösvény kikanyarodott a sötét erdőből. László csakhamar megpillantotta a falu legszélső házát, ahol Martin gazda lakott. Martin nagyon büszke volt a falu legszebb kertjére, amit maga gondozott. Tavasz óta öntözgette, kapálgatta veteményesét. Volt ott répa, petrezselyem, lucerna, karalábé, meg persze hatalmas fejű káposzták.

A gazdát a meleg sem tartotta vissza a munkától. Éppen a tököket karózta, amikor meghallotta a dalocskát. A füléhez kapott, és a karó kiesett a kezéből.

-          Azonnal hagyd abba, akárki is vagy! Micsoda fülsiketítő nyekergés!

László Martin gazda elé ugrott.

-          Azt hiszed, a te éneked szebb? Amikor erre jártam, hallottam ám, milyen hamis dünnyögsz a bajszod alatt!   

Martin mérgesen toppantott.

-          Micsoda nagyszájú nyúl! Ki vagy te, hogy így merészelsz beszélni velem?

-          László vagyok, a bátor üregi nyúl!

Martin felkacagott.

-          Még hogy bátor? Aztán mitől lenne bátor egy üregi nyúl? Eddig csak gyáva nyulakról hallottam!

László Martin legszebb káposztája mellé ugrott, és jóízűen beleharapott. Illik vagy nem, de bizony tele szájjal válaszolt a gazdának, aki leesett állal nézte a pimasz jószágot.

-          Mindenesetre sokkal bátrabbak vagyunk, mint ti! Mi ugyanis – mondta, és újra jóízűen beleharapott a káposztába – nem féltjük a veteményesünket az emberektől.

Martin gazda mérgesen kiabált a nyúl után. Még a karót is utána dobta, de László még idejében elinalt. Tele hassal, jóízűen kacagott a lóvá tett gazdán, és újra rázendített kedvenc nótájára:  

„László, a bátor üregi nyúl,
Aki nem fél, gyáván nem lapul!”