Mesemalom

Fagyos napok köszöntöttek a kertre. Cirmi nehezen vette rá magát, hogy kisurranjon délutáni sétájára, és még a megszokottnál hamarabb tért vissza a házba. Brrr, rázta meg hidegtől megmerevedett lábacskáit, és letelepedett a kandalló előtti süppedős szőnyegre. Megbűvölten nézte, ahogy a tűz gyermekei vidáman járják pattogós táncukat. Megint egy hideg tél, megint az unalom, gondolta. A nappalok rövidek, az éjszakák végtelenül hosszúak. Végre rávette magát, hogy belekezdjen a mosakodásba. Gondosan végignyalogatta cirmos bundáját, elrendezte a szőrszálakat, melyeket odakinn, a hidegben dühödten garázdálkodó Szélúrfi alaposan szétborzolt.
Pedig az udvaron sokkal érdekesebb a világ, mint itt, gondolta. Boldi, a gazda megtömte magocskákkal a madáretetőket, a kertben zajos madárnép csicsereg. A kék szárnyú cinegék mindennapos vendégek, idejár egy őszapó család, néhány vörösbegy, és rendre feltűnnek a szemtelen verebek is. A fa mögött lapulva figyelte őket. Mint az igazi tigrisek, kuncogott magában. A tévéből tanulta a vadásztechnikát, de soha nem kapott el egyetlen madarat sem. Minek bajlódni ezekkel a tollas jószágokkal, amikor ott a finom macskaeledel. Különösen a lazacos. Na, az a kedvence. Reménykedett, hátha holnap is ezt kap reggelire.
Cirmi befejezte a mosakodást, elégedetten az oldalára feküdt, s akár a kifli, görbén elnyújtózott a jó melegben. Igen, sóhajtott meghatottan, itt minden az enyém. És ezt a gazda is tudja, ahogy minden teremtménynek tudnia kell! Hatalmasat ásított, és fáradt tekintetét a sötét ablakra vetette. Ám a függöny mögül hirtelen egy sárga szempár villant felé.
- Mi ez?! - ugrott talpra hangosan nyávogva. - Talán egerek járnak a kertben?
De a szempár eltűnt, és Cirmi lassan megnyugodott. Éjszakai vadászatról nem látott még filmet. Különben is, kinek van kedve kimenni ebben a nagy hidegben?!
Ám ekkor újra valami egészen különös dolog történt. Úgy tűnt, egy karom csusszan végig az üvegen.
- Ki vagy, és mit akarsz itt? - nyávogott riadtan Cirmi.
Ijedten bámult az ablak felé. Újra ugyanaz a sárga tekintet meredt rá. Összeszedte minden bátorságát. Na jó, gondolta, ebből elég. Ha meg akarom tudni, ki ez a titokzatos idegen, magamnak kell utánajárnom. Elvégre a macskaajtó éjszaka sincs zárva.
Kis szíve hangosan dörömbölt mellkasában, amikor kilépett a terasz fagyos kövére a koromfekete éjszakában. Nesztelenül közelített az ablak felé. Amikor az utolsó lépéseket is megtette, valami tompán puffant a kisasztalon. A sárga szempár egészen közelről meredt rá.
- Miau...
Cirmi hátrahőkölt. Most már látta, amit odabentről nem láthatott. Mindenre számított. Tigrisre, kutyára, leopárdra, kígyóra, csak egy másik macskára nem. Ráadásul egy kismacskára. Egy szénfekete kismacskára.
- Nahát! Mi a csudát keresel te az ablakunkban?! Akarom mondani, az ablakomban. Ebben a házban ugyanis én lakom! - húzta ki magát. - Itt minden az enyém. Csakis az enyém!
- Ne haragudj! - gömbölyödött össze szégyenlősen a kiscica. - Elnézést, hogy megzavartalak!
- Éppen szunyókáláshoz készülődtem! - morgott Cirmi. - Macska létedre tudhatnád, hogy a kinti portya után jól esik kicsit kicsit megpihenni...
- Nem tudtam - ingatta a fejét a kiscica.
Az éjszakai égbolton előbújt a hold. Kíváncsian tolta el maga elöl a fekete felleget. Cirmi így már alaposan szemügyre vehette a kiscicát.
- Milyen nyápic vagy! - horkantotta. - Nem tudod azt sem, hogy a kiscicáknak sokat kell enniük ahhoz, hogy nagyra nőjenek, hm?
- Idekinn alig találni valami ennivalót. Igaz, a múlt héten találtam egy bódét! - csillant fel a sárga szempár. - Mellette hevert egy kolbászdarabka. Az igen! Mennyei volt!
- Egy hete? - suttogta Cirmi. - Egy hete ettél utoljára? Mit is mondtál? Mi a neved?
- A nevem? - nyitotta nagyra csillagszemeit a cica. - Nem tudok arról, hogy lenne nekem ilyesmi.
Cirmi zajt hallott.
- Mennem kell! - suttogta. - Biztosan engem keresnek! Isten veled, vigyázz magadra!
Boldi már kikészítette a vacsorát. Finom májas, mellette néhány jutalomfalat. Cirmi jóízűen nekilátott az ételnek. Itt minden az enyém, morogta a tál felett. Minden, az utolsó cseppig!
Ám még a felénél sem tartott, amikor hirtelen elillant az étvágya. Az ablakra nézett. Biztosra vette, hogy egy sárga szempár figyeli. De nem, mégsem. Az ablak feketén ásított. Cirmi háromszor is megkerülte a tányért. Azután hirtelen elhatározással szájába kapta a legnagyobb májast, és kiosont a macskaajtón.
Odakinn Szélúrfi a farkasokkal játszott. Még a szomszédban lakó kutya is a házába bújt, pedig máskor mindig ugatott, amikor macskaszagot érzett. Körülnézett. A kis fekete cica a kerti asztal alatt kuporgott.
- Gyere! - kiáltotta Cirmi. - Hoztam neked vacsorát!
A fekete cica apró mancsaival hosszan dörzsölgette a szemét.
- De hiszen ez a tiéd! Tényleg elhoztad nekem?!
Cirmi bólintott. Elképedve nézte, ahogy a cica magába tömi a májast.
- Habzsi! Ez az, így foglak nevezni, rendben?
- Ó! Nem csak vacsorát, de nevet is kaptam tőled! Igazán hálás vagyok!
Habzsi visszabújt az asztal alá. Szélúrfi dühödten tologatta a terasz öreg bútorait, akik nyekeregve panaszkodtak. Cirmi visszaosont a házba, és újra elnyúlt a kandalló előtt. Boldogan élvezte a tűz melegét, ám öröme nem tartott sokáig. Az asztal felnyögött Szélúrfi dühödt támadása alatt. Cirmi újra kiszaladt.
- Habzsi! Itt vagy még, Habzsi? - nézett körül riadtan.
A bútorokat össze-vissza kallódtak a teraszon, az asztal az oldalára borult. Vajon mi történhetett a kiscicával?
- Itt vagyok! - hallatszott egy vékonyka hang. - A lépcső alá bújtam. Ne haragudj! Tudom, hogy az is a tiéd...
- Hát persze! - vágta rá Cirmi. - Még szép! Ebben a házban én vagyok az úr, az egyetlen macska!
Habzsi dideregve állt Cirmi lábai előtt és tátott szájjal bámulta. Cirmit újabb furcsa érzés kerítette hatalmába.
- De mire jó, ha én vagyok az úr, te meg közben megfagysz és éhen halsz? Nem igaz?! Tudod mit? Én akkora úr vagyok, hogy azt parancsolom, gyere be velem! Még a végén megfagysz itt nekem...
Habzsi ámulva nézte a fényes és meleg szobát, a kandallóban pattogó lángokat.
- Bárcsak én is ilyen fényes helyen lakhatnék! - csillogott sárga szeme. - Ó, ha ilyen melegben alhatnék.
Cirmi a kandalló előtti kosárra mutatott.
- Próbáld ki, ha gondolod!
Boldi másnap reggel szokása szerint korán kelt. Boldog mosollyal nézte a feldíszített karácsonyfát. Azután továbblépett, de leesett állal megállt a kandalló előtt. A kosárban Cirmos mellett egy aprócska, fekete cica pihent. Szorosan összebújva aludtak. Ez az én Cirmim, dünnyögte magában. Kiszaladt a kamrába, hogy behozza a kicsike macskatányért, amiből valaha Cirmit etette. Két macskának két tányér dukál, gondolta mosolyogva.