Mesemalom

Dermedten figyelték, ahogy a fekete árnyék egyre nőtt, végül tompa puffanással elérte a földet. Karmos, izmos lábak markolták meg a rögöket, vastag, csupasz farok verődött a kövek közé. Jakab tenyerét a szája elé kapta, hogy magába fojtsa feltörő kiáltását. Vastag, zöld bőr, figyelte ijedten, mint az ősgyíkok a dínós könyvében. A karvalusz leengedte szárnyát. Jakab elképedve nézte a katonás sorokba rendeződött repülőtollakat, és a szárnyvégekből kinőtt, hatalmas, görbe karmot.

- Meneküljünk! - sikított fel Spiritusz.

A karvalusz teste megmerevedett. Dermesztő csend állt be, majd a következő pillanatban tollas sasfej bámult be a barlangba. Az állat barna pupillája kitágult, horgas csőre résnyire nyílt a csodálkozástól. Vijjogását hangosan visszaverte a barlang. Tricepsz sebtében az inge alá nyúlt. Apró, ezüstös tőr villant meg a kezében, és az állat szemei közé fúródott. A karvalusz elterült a földön.

- Megölted... - suttogta dermedten Jakab.
- Nem, dehogy. Ez neki csak egy karcolás! Elkábítottam! Gyerünk! Mindenki utánam! Hamar magához tér, és követik a többiek is!

Tricepsz és Módusz megkerülte a karvalusz hosszú nyakát, és kiugrott a keskeny, kiszáradt szurdokvölgybe. Jakab felkapta a lámpást, és követte őket. Kétségbeesetten rohantak előre a szurdok alján heverő, ingatag köveken át. Felettük elsötétült az ég. A hasadék a karvaluszok vészjósló rikoltozását visszhangozta.

- Mindjárt berepülnek a szurdokba! - nyögte Tricepsz.

Módusz megállt. Hátát a sziklafalnak vetette.

- Mit tegyünk?! - kérdezte zihálva.
- Lapuljatok olyan szorosan a sziklafalhoz, ahogy csak tudtok! Talán akkor nem látják, hol vagyunk...- nyögte Tricepsz.

Megragadta Jakabot, és a fal mellé húzta.

- Itt születtem, ismerem a szurdok minden zugát. Gyerünk a Telki Lejáróhoz! Nincs messze!

Lassan haladtak, szorosan rátapadva a szürke sziklafalra. A karvaluszok eltűntek, de hamarosan újból megjelentek, fekete fellegként lebegve a hasadék felett. Éles rikoltásukra a szökevények ereiben meghűlt a vér.

- Jó ég! Ezek lecsapni készülnek! - suttogta Jakab. - Spiritusz! Meg ne nyikkanj!
- Ez az! Megvan! Itt lesz a lejáró! - mutatott Tricepsz egy óriási kőre a szurdok fala mellett.

Nekiveselkedett. Az erőlködéstől halántékán hurkásra dagadtak az erek.

- Segítsünk Tricepsznek! - suttogta Módusz.

Mind a hárman nekiláttak, és addig taszigálták a sziklát, míg az végre megmozdult.

- Látjátok a nyílást? - lihegett Tricepsz. - Gyerünk! Sikerülni fog, toljuk tovább!

Újra nekiestek. Néhány perc múlva megjelent alant a keskeny hasadék.

- A Telki Lejáró! Mindenki utánam! - vezényelt Tricepsz, és beugrott a lyukba.

Jakab felkapta Spirituszt, és Tricepsz után ugrott. Módusz zárta a sort.

- Mi ez? - pislogott körbe rémülten Jakab. - Talán valami barlang? Spiritusz! Szedd össze magad, szükségünk van a fényedre!
- Beverted a búrám! - kiáltotta panaszosan a lámpa, de azért szó nélkül engedelmeskedett.

Spritusz fényénél már kivehető volt a barlangüreg, melynek alján sekély patak csörgedezett.

- Módusz!- kiáltott fel Jakab. - Hiszen te vérzel!
- Ugráskor belém csípett egy karvalusz. Csekélység! - nyögte halkan. - A lényeg, hogy ide már nem jöhetnek utánunk.

Tricepsz a jéghideg patakban hűsítette kivörösödött tenyerét. A motyójára mutatott.

- Jakab! Nyisd ki! Találsz benne egy üvegcsét. Kend be vele a sebet! Igazi csodaszer. Elállítja a vérzést!
- Mondd, Tricepsz, mi az, hogy Telki Lejáró? - kérdezte Jakab, miközben inge sarkával óvatosan Módusz sebét törölgette.

A gurgó komoran megrázta a fejét.

- Nem mesélhetek róla. Megesküdtem, hogy soha nem beszélek erről idegennek.
- Idegennek?! Tricepsz - meredt rá Jakab -, mi már nem vagyunk idegenek!