Mesemalom

A cica álmosan nyújtózkodott végig a kandalló előtt. Az üveg mögött még szikrázott a parázs, az utolsó hasáb vörösen lüktetett. Milli boldogan tapogatta meg puha mancsával vadonatúj plüssjátékát, és a felnézett a karácsonyfára. Aznap nagy volt a sürgés-forgás, az izgalom, mindenki elfáradt és korán lefeküdt. Gazdája, Pannika új, pörgős ruhájában illegett-billegett egész este, nem foglalkozott a kiscicával annyit, mint máskor szokott.
Szép ünnep a Karácsony, ásított nagyot Milli, és gondosan megtisztogatta kékesszürke bundáját. Libamáj az esti menü még a kismacskának is. És mindenki milyen boldog, az egész család együtt ünnepel! Dodó is megnyugodhat, akkora velőscsontot kapott vacsorára, hogy abból akár egy hónapig is ellakmározhat.
A Karácsony este csendjét Dodó jól ismert morgása zavarta meg. Mi a fene ütött ebbe a kutyába, gondolta Milli. Kíváncsisága legyőzte kényelmes lustaságát. Átszaladt a télikertbe, és a résnyire nyitott ablakon át kisurrant az udvarra. Meleghez szokott rózsaszín mancsai a hűvös, nedves, puha havon értek földet.
- Mi az Dodó? Miért vered fel az ünnep csendjét? Talán elvették a velőscsontodat?
- Azt - már - nem! - vakkantott önérzetesen a hűséges házőrző. - Azt -soha -nem- hagynám!
Fekete bundája éppen olyan gyönyörűen csillogott, mint a frissen alászállt hópihék gyémántkristályai.
- Akkor meg miért ugatsz?
Dodó nem felelt. Szénszemét mereven a kapura szegezte. A vízszintes léceken át ki lehetett látni a járdára, amit a halkan zümmögő utcai lámpa fénye világított meg. A kapu előtt nagymama és nagypapa lábnyomait lassan belepni készült a szállingózó hó, de most még bárki láthatta, hogy milyen nagy vendégség volt ma Panniéknál.
Milli felkapta a fejét.
- Nahát! Hiszen itt nem csak lábnyomok vannak! Mi a csuda ez a fekete folt?
- Ezt ugatom én is! - vakkantott Dodó. - Alighanem egy idegen kutya viseli. Lehet, hogy támadásra készül!
A cica összeszedte minden bátorságát. Közelebb lépett, hogy jobban láthassa a kapu előtt álló idegent.
- Te jó ég, Dodó! Látod ezt a szerencsétlent?
A kapu előtt sovány, foltos kóborkutya reszketett, és a kertbe bámult. Dodó közelebb lépett.
- Szegény pára! - suttogta Millinek. - Milyen szörnyű állapotban van!
Milli összeszedte a bátorságát, hogy megszólítsa az idegent.
- Hallod-e, te! Mit keresel itt?! Talán eltévedtél?
A kóborkutya összerezzent. Kicsit habozni látszott, hogy elszaladjon-e, ám végül mégsem tette.
- Mást se csinálok, csak tévelygek. Jó ideje élek gazdátlanul.
- Hogy hívnak? - kérdezte megenyhülve Dodó.
- A gazdám Csillagnak hívott.
- Szép neved van, Csillag! - lelkendezett Milli. - Mondd csak, nem vagy éhes?
Csillag felhorkant.
- Öt napja ettem utoljára, amikor találtam egy fél szál kolbászt a sütöde mellett. Mennyei volt!
Milli szó nélkül sarkon fordult, és visszaszaladt a házba. Kisvártatva visszatért, szájában jókora májast hurcolt.
- Tessék! - gurította ki a kapu alatti résen. - Én ma már úgyis rengeteget ettem!
Milli nagyot nyel. Az igazság az, hogy akármennyi májast meg tudna enni, de megesett a szíve a szegény párán. Csillag morogva falta fel az ételt, azután a száját alaposan körbenyaldosta, nehogy egyetlen darabka is a bajuszán maradjon.
- Jól laktál? - kérdezte reménykedve Dodó, de Milli nem hagyta, hogy Csillag szóhoz jusson.
Nézz csak rá, hogy néz ki! Egy havi ételemtől se bírna jóllakni.
- De egy velőscsonttól talán igen... - morogta Dodó.
Milli ámulva nézett a szigorú házőrzőre, aki hátrasétált a kutyaházba, és egy félig megrágott velőscsonttal tért vissza.
- Ez a tied! - vakkantotta.
- Ez nem fér ki a kapu alatt - nyávogott Milli.
- Az igaz. De Csillag befér a titkos átjárón! - magyarázta csillog szemmel Dodó. - Látod ott azt a helyet a kerítés alatt? - mutatott a kert bal sarkába. - Oda ástam egy lyukat! - húzta ki magát, és a macskára sandított. - Ott bebújhatsz, Csillag! De nincs árulkodás! - morgott rá Millire, aki leesett állal hallgatta a házőrzőt.
Csillag teste olyan sovány volt, hogy gond nélkül átcsusszant a résen. Hálásan vetette rá magát a velőscsontra. Milli és Dodó ámulattal nézték lesoványodott testét, nagy szempilláit, rövidszőrű, tarka bundáját.
- Egész csinos jószág lenne, ha kicsit magára szedne! - suttogta Milli Dodó fülébe.
- Ma éjszaka biztosan itt alszik! - bólintott Dodó. - Nem lenne szívem visszaküldeni a kiserdőbe. Csillag, ha elfogadod, megosztom veled a házam.
Milli most még nagyobb ámulattal nézte Dodót, aki előzékenyen megmutatta az utat a kutyaházhoz.
Másnap Panni vidáman szaladt ki az udvarra. Szeretett hóembert építeni, főleg ha Dodó és Milli is a közelében voltak. De most se a kutya, se a cica nem szaladt elé. Vajon hol lehetnek, morfondírozott magában. A kutyaólhoz lépett, azután lélekszakadva rohant be a házba.
- Anya, anya! - kiáltott a nappali közepén a levegőt kapkodva. - Gyere gyorsan!
A mama sietős léptekkel ment ki az udvarra, mellette Panni szaladt. Mindketten a kutyaólhoz léptek, és bekukucskáltak. Odabenn hárman aludtak. Dodó, Milli és egy ismeretlen, foltos kiskutya, aki felnyitotta csillagszemét, és ijedten nézett a háziakra. Dodó és Milli még édesen szunyókáltak. Mint a meleg bunda, úgy ölelték körbe az idegent.
- Anya! - suttogta Panni. - Ugye, itt maradhat?
Panni édesanyja elmosolyodott.
- Milyen szép kiskutya! Úgy látszik, hiába volt tegnap a szenteste, még csak most kaptuk meg a Karácsony legszebb meglepetését!