Mesemalom

Juli, ha tehette, az üres piacon töltötte a szombat délutánokat. Általában más gyerekekkel együtt rugdosta a szemetet, de ma a szél túlságosan hidegen fújta át a placcot, és ő egyedül volt. Gondolatai egy baba körül jártak. Azt a rongybabát egy szőke kislánynál látta, amikor délelőtt ő és a mama a piacon vásároltak.

A szőke lány rózsaszínű dzsekit, és divatos szoknyát viselt. Juli tanúja volt a jelenetnek, amikor a kislány durcásan bejelentette, hogy azonnal haza akar menni: megígérte a barátnőjének, hogy tizenegykor csetelnek, és különben is, a piacozás olyan uncsi meg ósdi, és hogy a papával mindig a plázában intézik a bevásárlást. A nagymama törődötten bólogatott, és azt ígérte, ha még egy picit kibírja Esztike (így szólította), vesz neki vásárfiát. Most kapta meg a nyugdíjat, ennyi plusz kiadás még nem okoz nagy gondot. A néni előszedte fekete bugyellárisát, és átnyújtott egy ropogós ötezrest a játékárusnak. A rongybabára mutatott.
- Ez lenne a híres vásárfia? - húzta el a száját Esztike. Hóna alá csapta a babát, és duzzogva követte a nagymamát zöldségeshez.

A néni és unokája a kavargó tömegben hamar eltűnt Juli szeme elöl. Ő is hazament. Csak ebéd után mehetett le újra térre. A nagy placc most üresen kongott. Három órakor már valamennyi árus az otthonában melegedett. Összecsomagolták az eladatlan holmit, leszerelték a hivalkodó színű ponyvákkal befedett sátorrudakat. A szürke betonon zacskókat és színes papírokat forgatott körbe a szél. Még nem érkeztek meg a takarítók.

Juli belerúgott egy lyukas banános dobozba, ami tehetetlenül az oldalára dőlt. Már majdnem továbbindult, amikor észrevette, hogy egy színes rongydarab lóg ki alóla. Izgatottan odaugrott, hogy megnézze mi az.

A banános láda alatt ott hevert a rongybaba.

- Szia! Hát te?! Hogy kerülsz ide? - kérdezte kikerekedett szemmel Juli, és leguggolt mellé.

Most alaposan szemügyre vehette a babát. Három hosszú, fekete szempilla csinosította barna filcszemét. Tömpe orrocskája behúzott gombból készült. Csillogó, fekete fonalhaja dús copfokban keretezte az arcát. A pöttyös, kék ruhácska alól rózsaszín hurkakezek és lábak lógtak ki.

A baba így szólt.
- Tudod, az a szőke kislány letett ide, azután meg szépen itt felejtett. Semmi gond, azt hiszem, nem tetszettem neki. De - kuncogott a baba - ő se nekem. Csak egy a baj...- sóhajtott.

Juli kérdő tekintettel nézett rá.
- Üzentet küldtek a széllel. Jönnek értem...
- Kicsoda? Visszajön érted a kislány? Vagy a nagymamája? Ő igazán kedves néni...

A baba lemondóan intett párnás kezével.
- Nem, nem hiszem, hogy ők visszajönnének. Éppen ezért üzent Glejmin királya. Meghívót kaptam az elveszett tárgyak országába - magyarázta. - Az ilyen meghívó visszautasíthatatlan.

Juli gondterhelten ráncolta össze a homlokát.
- Biztosan szép hely lehet... Örülsz, hogy odamehetsz?
-
A baba szeme sarkában hatalmas könnycsepp jelent meg.
- Nem, egyáltalán nem örülök. Tudod, nekem tetszik itt, nálatok. Szívesen maradnék, de nem tehetem. Elveszített a gazdám.

Juli izgatottan mocorgott. Éppen nagy levegőt vett, hogy megszólaljon, amikor a banános láda egy hirtelen széllökéstől hangos robajjal arrébb csúszott. Helyén óriási lyuk tátongott, ahonnan kisvártatva egy manó dugta elő torzonborz, fekete fejét. Mandulaszemével gyanakvóan körülnézett.

- Te vagy Katica, ugye? - kérdezte reszelős hangon. - Megkaptad a meghívót?
A kislány ijedten hátrált, de a baba nem látszott meglepettnek. Szomorúan bólogatott.
- Induljunk! Már nagyon várnak odaát! A király ünnepséget szervez a tiszteletedre.

Juli a baba mellé térdelt, és a fülébe suttogott.
- Várj! Mondanom kell valamit! Ha nincs kedved odamenni, tarthatsz velem. Az az igazság, hogy nekem még soha nem volt igazi babám. Tudod, a mama nem tud túl sok pénzt összehozni a takarítással, örül, ha a hónap végén nincs adósságunk. Szóval... nem tudom, hogy jó gazdád lennék-e. De azt hiszem, menne... Nagyon szeretném, ha velem maradnál!
A baba szégyenlősen lesütötte hosszú szempilláit.
- Amikor megláttalak a piacon, arra gondoltam, milyen kár, hogy nem te lettél a gazdám...

A boglyas manó megzavarta a hirtelen beállt csendet. Öklével a betonra csapott.
- Ebből elég!
Juli és a baba ijedten néztek hol egymásra, hol meg a manóra.
- Jó, jó! - recsegte. - Nem kell úgy megijedni. Kérem vissza a levelet! Példátlan eset, bevallom. Eddig senkinek se sikerült gazdát találnia, miután kézbesítettük a meghívót.

A kisember vidáman Julira villantotta hiányos fogsorát.
- Gratulálok! Aztán vigyázz rá!
- Nem lesz szükség újabb meghívóra, és a fáradságodra! - mondta nevetve Juli, és felkapta Katicát.

A manó, ahogy jött, egyetlen szempillantás alatt el is tűnt, és egy újabb, erős széllökés visszaborította a lyukra a banános dobozt. Juli a karjába zárta Katicát, és hazaindult. Búcsúzóul incselkedve belerúgott a ládába. A fadoboz az oldalára fordult, de a lyuk már nem volt alatta. A szürke betont itt is ugyanaz a girbegurba kátránycsík szelte ketté, mint mindenütt a placcon.