Mesék » A kisnövésű óriás » (19.) Csodakapus

VI. kaland - Kapuskirályok

Csodakapus


Nagyapa híres focista volt. Apa több képet is őriz róla a dolgozószobában. Mindegyik fekete-fehér. Azt szeretem a legjobban, ahol a kapuban áll. A haja hátrasimítva, de az egyik tincs nem engedelmeskedett a fésűnek, előre lóg. Büszkén kihúzza magát, hosszú zoknis jobb lábát a focilabdán pihenteti, mosolyogva áll a kapuban.

Apa és én nagyon sajnáljuk, hogy nem ismerhettem meg nagyapát. Apa szerint ő volt a legjobb kapus a világon. Úgy hívták, Kapuskirály. Még újságot is mutatott róla. Apa szerint én is jó kapus lehetek, mert az unokák a nagyszülőkre hasonlítanak, és én sokszor juttatom eszébe a nagyapát. Kedves, hogy apa ezt mondja, de egy valamiben biztosan nem hasonlítunk. Ő olyan daliás a képen! Széles a mellkasa, látszik, hogy magas. Én meg töpszli vagyok, ahogy Juci néni, a dadus becéz.

El ne higgyem, hogy nagyapa mindig magas volt, szokta magyarázni apa. Ő is kicsinek számított kisfiúkorában. De felfigyeltek rá, hogy mennyire fürge, és milyen ügyesen elkapja a labdát, ezért beállhatott a csapatba. Így lett szilvamag létére hatalmas focista.

Különben az igaz, hogy én is mindent elkapok. Anya szerint leginkább az influenzát, de nincs igaza. Apával néha szoktunk párnával dobálózni. Olyankor úgy hív, csodakapus. Kapd el csodakapus, ha tudod, és én, zsupsz, mindent elkapok a levegőben, még a szemüvegét is, ha lerepül az orráról.

Apa azt mondja, látott egy hirdetést, amin gyerekfocistákat keresnek a helyi futballklubba.

- Menjünk el, apa! - rágom a fülét. - Úgy szeretnék focizni!
- Nem tudom, kisfiam... - vakargatja a fejét. - Lehet, hogy kicsit korai még...
- De én kapus akarok lenni, mint a nagyapa!

Anya mindig azt mondja, hogy semmi de. Apával azért lehet beszélni. Ráveszem, hogy menjünk el abba a klubba.

A bejáratnál sok gyerek áll. Egy melegítős bácsi jön oda hozzánk, és azt mondja, gyerünk, gyerekek, focizzatok egy kicsit. Futkosunk a pályán, rugdossuk a labdát. Még csapatok sincsenek, nagy az összevisszaság. Ha a nagyapa ezt látná... Nagyapa, tényleg, nagyapa, jut eszembe, és beszaladok az üres kapuba. Egy vörös hajú fiú engem néz. Ő a legnagyobb közöttünk.

- Na, ide figyelj, töpörtyű! - kiáltja.

Megszerzi a labdát, és egészen közel vezeti a kapuhoz. Már csak néhány lépés választ el minket. Elrúgja. A labda egyenesen a hasamba repül. Nem is labda az, hanem kemény kő.

- Apa, apa! - kiáltom, és a követ szorítom.

Mindenki áll, és engem bámul. Csak a vörös nevet. Neveti, ahogy kicsordul a könny a szememből. Apa meg a melegítős odajönnek hozzám. A melegítős bácsi elveszi a labdát, apa felemel.

- Ügyes gyerek! - mondja a melegítős. - Jó kapus lenne belőle...
- Lenne? - kérdi apa. - Ügyes kapus lesz!
- Lenne! - rázza a fejét sajnálkozva a melegítős. - Maga is láthatja, hogy kicsi még hozzá.

Rám néz. Kicsit hasonlít nagyapára.

- Ne keseregj, pajtás! - nyom egy barackot a fejemre. - Egyszer te is megnősz. Jó kapus válhat belőled!

Beszállok apa autójába. De jó! Itt van Rumli! Szegény kutyám, a hátsó ülésen maradt! Magamhoz ölelem.

- Nem lehetek focista, Rumli - súgom a bal fülébe. - Na, mit tippelsz, miért nem?

Rumli a fülét rázza. Ez azt jelenti, hogy nincs kedve tippelni.

- Jaj, hát tudod! Túl kicsi vagyok! Csak a szokásos!

Rumli értetlenül csóválja a fejét.

- Hát ezt meg ki mondta? - morrant az orra alatt. - És különben is! Nem kell mindenkinek mindent elhinni. Na, gyerünk, Marci! Csukd be szépen a szemed! Indulunk!

 


« Előző rész    |    Következő rész »


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére