Mesemalom

A Milda kertjébe behajított petárda lángba borította a földön száradó, lehullott faleveleket. Innen indult útjára a tűz, és nemsokára bejutott az épületbe is.

Adorit dühösen nézte az égbe nyúló, hatalmas várfalat. Mintha valaki gúnyt űzne belőle. Hosszú utat tett meg, hogy eljusson idáig. Hiábavaló erőfeszítésnek tűnt. Áthatolhatatlan kőfal állta útját.

Későn indultak el, éjfél után, amikor a tízemeletes házak minden ablakában kialudt a fény, és az utcai lámpák irigykedve pislogtak a holdra. Kikukucskáltak a legfelső szint lépcsőházi ablakán, és a sötétben óvatosan osontak le a földszintre. Ismertek minden lépcsőfordulót.

A tavacska lakóinak délutáni nyugalmát alaposan megzavarta a két veszekedő sirály, akiknek fejét ugyanolyan szerecsenbarna tollak fedték. Mintha csokoládészószba mártóztak volna.

Furunk magabiztosan vezette keresztül a kis csapatot a rusafa erdőn. A Kalandriai-szoros irányába a nyugati ösvényen kellett haladniuk.

Arszin észrevétlenül akart távozni, de a pletyka gyorsabban terjedt a logíriaiak között, mint bármilyen járvány.

Aliz néni muskátlija egész télen összeaszottan gunnyasztott a pince sötétjében. Most újra az üveges verandán állt a fületlen, piros lábosban.

Milda meglökte a hintaszéket, és belekezdett a történetbe, amit Konrádnak ígért.

Arszin egyedül kelt útra. A kígyóhajú, márványarcú boszorkány sziklás birodalmába tartott. Gorgosz valaha a legszebb logíriai nő volt, de gonoszságáért súlyos büntetéssel lakolt.

Bóbita, a tündér igencsak jókedvű volt aznap. Táncversenyre hívta a keleti és a nyugati szél, és kifulladásig járták a koppantóst a tavaszi mezőn. Muzsika is volt, a hőscincér dirigálta csápjaival a taktust, a tücskök meg vidáman húzták a talpalávalót.

Míg a gyerekek gyakorlati vizsgát tettek gyógynövénytanból, Milda a hintaszékben ült és a felhőkre mosolygott. Fruzsi méltatlankodva motyogott.

Bencúr, a szürke kisegér besurrant a kerítésen, és óvatosan körbekémlelt a vékony, fehér hótakaróval borított kertben. Szíve hevesen vert. Néhány pillanattal ezelőtt még fejvesztve...

Lilla, a magyar tanár gondterhelten járkált a padok között. Hirtelen megállt és komor tekintettel nézett körül.

Furunk, a kis sejemanó magába roskadva huppant vissza az illatos avarba. Hogy elmesélhesse szomorú történetét, újra felidézte a napot, amikor a logíriai hadsereg megtámadta az országot.

- Fogadjunk, hogy engem vesz fel ma! - szólalt meg Bundáné asszonyság, és hatalmas, csontból faragott felső gombját peckesen a magasba emelte.

Adorit és a két tippantó úgy érezte, hogy soha nem ér véget az az éjszaka. A holdat és a csillagokat viharfellegek takarták el. Olyan sötét volt, hogy az orrukig se láttak. Kitartóan meneteltek, dacolva az erős széllel.