Mesemalom

Rossz hírek

A saját gyomrom hangos korgására ébredek. Álmosan beleszagolok a levegőbe. Hol vannak az orromat ingerlő, finom reggeli illatok? Csak kutyák erős kipárolgását érzem. Ébredj, Römi! Hiszen ez a menhely! Éhes vagyok! Bárcsak itt lenne a tulipános tálam!

Ubul tisztes távolságból figyeli, ahogy Babi a szomszéd tacskóval társalog.

- Babi! - hangzik fel nyers hangja. - Gyere már, ne fecsegj annyit! Felébredt!

Ez a finom célzás rám vonatkozik. De átsiklom felette, nem számít, csak az, hogy megtaláljam Dorkát. Babi végre elbúcsúzik Elvirától, és elhelyezkedik a szalmán, egyenesen velem szemközt.

- Nincs jó hírem, nagyfiú!

Babi elneveti magát.

- Jaj, ne nézz már rám ilyen keserűen azzal a zsemleképeddel. Nem azt mondtam, hogy vége a világnak!
- Azt akarod mondani, hogy nincs itt Dorka?
- Végigment a körön a történet, és az is, hogy egy Dorka nevű lányt keresel. Sajnos, egy kutya sem hallgat erre a névre a menhelyen...
- Lehet, hogy itt volt, és elment már?
- Nem, nem lehet. A menhely lakói számontartják a történelmet. Legalábbis ami az elmúlt néhány hetet illeti... Hidd el, a te Dorkád nem járt itt. Kuvasz keverék pedig egyetlen egy van, Amman, de ő egy kankutya...

Babi a szalmára teszi az állát, és rám függeszti szomorú, barna szemeit.

- Hiába, no! A menhely nem a romantikáról híres! - veti oda Ubul, és unottan végighever a ketrec sarkában.

Újra meg újra körbejárom a ketrecet. Próbálok megnyugodni, de hiába, sőt, egyre jobban rám tör az idegesség. Nem kis slamasztikába sodródtam! Ha jól értékelem a helyzetet, hát önként feladtam a szabad életemet, és ráadásul Dorkát sem találtam meg. Dorka... Csak ne lüktetne folyton-folyvást ez a név a fejemben!

Mihez kezdjek most? Bár tulajdonképpen, hol itt a kérdés? Rács mögött ülök egy menhelyen... Edgár, drága gazdám, remélem, nem hagysz sokáig bezárva sínylődni!

- Mi az, miért vonyítasz? - kérdezi Ubul. A hangja most valahogy barátságosabban cseng. - Talán megijedtél?
- Igen, egy pillanatra elfogott a kételkedés. De... hagyjuk is ezt. Én már elmondtam a történetemet. Meghallgathatom, hogy ti miért kerültetek ide?

Babi izgatottan fészkelődik.

- Én szívesen megosztom veled. De csak vacsora után. Hallod a nyávogást és a morgást?

Zárak kattannak. A fülemet bántja a macskák éktelen sivalkodása, de ahogy a kutyák egyre erősödő morgásából kiveszem, nem vagyok ezzel egyedül.

- Most érkezik a vacsora! A macskák mindig ekkora vernyogást csapnak körülötte - feleli Ubul.

Mindig? A cellatársaim egészen biztosan nem egy-két napja vannak benn. Ki tudja, mióta elhagyatottak szegények...

- Mondd, Babi, te mikor kerültél a menhelyre?
- Mikor? Hát, sajnos nem tegnap volt. Talán egy éve is megvan már, hogy a gazdám beteg lett. De ne siess annyira! Megesszük a vacsorát, és utána meghallgathatod az én történetemet. Lassan telik itt az idő, hidd el, jót tesz egy kis izgatott várakozás!