Mesemalom

A nyomozók nyitva találták a tízemeletes ház pincéjének lejáratát. Eleonóra elborzadva nézte a rozsdás vasajtót. Csakis valami gonosz rém rejtőzködhet odalenn, gondolta. Szólni nem mert, de titkon megragadta Tivadar kezét, és a sötétben együtt botladoztak lefelé a lépcsőfokokon. Szerencsére nem láthatja, mennyire elpirultam, kalimpált a fiú szíve. Óvatosan körbekulcsolta a törékeny ujjakat, és büszkén arra gondolt, hogy ez csodás lány az ő kezét szorítja. Talán akkor érzett hasonló boldogságot, amikor a medveállatkák viselkedését tanulmányozta. De az érzés, ami most eltöltötte, még annál is jobb volt. Sokkal jobb.

- Tirex! Nyughass! - húzta vissza Vendel bácsi a kutyát. - Nyomon van az eb! - suttogta a sötétben arrafelé, amerre Franci nénit gondolta.

Franci néni azon igyekezett, hogy kitapogassa a villanykapcsolót a nyirkos falon. Végre rálelt. A hatalmas kapcsoló úgy csusszant bele apró markába, mint a vadgesztenye. Megkattintotta. A vasráccsal körbevett pincelámpák halványan pislákolni kezdtek, gyér fénnyel világítva meg az egymás mellett sorakozó tárolók rácsait. Tirex a folyosó közepén lévő ajtóhoz húzta Vendel bácsit. Haragosan morgott.

- Itt lesz, amit keresünk! - szólt határozottan Franci néni.
- De hogy jutunk be? - kérdezte Eleonóra. - Mekkora lakat van ezen az ajtón!
Vendel bácsi az oldaltáskájára csapott.
- Hát minek vállalna az ember gondnokságot, ha még ennyit sem tud megoldani, nem igaz?! - kérdezte hetykén, és előhúzott egy hatalmas kulcscsomót.
- Nahát! - csodálkozott Eleonóra. - Ezt szabad?!
- Kizárólag vészhelyzetben! - köhintett zavartan Vendel.
- És ez vészhelyzet? - faggatta tovább Tivadar.
- Természetesen! Ezúton hivatalosan is annak nyilvánítom. Tessék, fiam! - nyomta a kulcscsomót Tivadar kezébe. - Te jobban látsz ezekkel babrálni. Próbálgasd, melyik kulcs illik bele!

Tivadar sorra vette a kulcsokat. A többiek izgatottan lesték, mikor kattan végre a zár.

- Annyira félek! - suttogta Eleonóra. - Vajon mi fogad minket odabenn?
- Mindjárt kiderül! - nézett körbe diadalmasan Tivadar. - Ez lesz az! Ez a kulcs itt illik a zárba.
- Ül a kutya! - parancsolt rá az izgatottan szűkölő Tirexre Vendel bácsi. - Ül, és nem ugat.

Tirex méltatlankodva vakkantott, de Vendel bácsi sötét pillantását látva azonnal elhallgatott. Az ajtóra meredt. Tivadar remegő kézzel meghúzta a rácsot.
- Régen nem használhatták ezt a bejáratot - nyögte. - Nem akar megmozdulni!

Eleonóra és Franci néni is belekapaszkodott az ajtóba, így végre kifordult a pánt. A folyosói lámpa sápadtan világította be az aprócska tárolót, és a padlón heverő, ütött-kopott matracot.

- Blans! - kiáltott fel Eleonóra. - Kiscicám!
- Cuki! - tárta ki a karját Franci néni. - Hát te itt vagy? Csak nem a szép macskalány nyomában?
- Borneó! - folytatta a sort Tivadar. - Te mit keresel itt?!

A macskák boldogan köröztek gazdáik lába körül. Eleonóra felkapta Blanst, és a karjában dédelgette.
- Csak hogy megvagy! - suttogta a fülébe.
- Szerintem a cicád önkéntes ápolónak állt. Látod ott azt a sovány jószágot? - mutatott Tivadar a matracra. - Nagyon rossz állapotban van. Lefogadom, hogy a te Blansod virrasztott mellette. Biztosan olyan jószívű, mint a gazdája!
- Milyen ismerős ez a macska... - töprengett Franci néni Mircit szemlélve. - Mintha már láttam volna...
- Egyszerű kóbormacska ez is, mint az a másik! - mutatott Vendel bácsi Húzósra, és jobb kezével még erősebben markolta meg Tirex feszülő pórázát. - Hasonlítanak is!
Franci néni hosszasan nézte Mircit.
- Igen, azt a kandúrt tényleg a Szemét-szigeteken láttam, igaza van, Vendel! De ez a kis soványka máshonnan ismerős. A bundája... Az a barna folt!

A néni sikoltása felrázta pince csendjét, és megingatta Tirex magára erőltetett nyugalmát.
- Édes istenem! Hiszen ez ő! Igen, csakis ő lehet! Incus barátnőm macskája. Miután elváltak, a férje leköltöztette a cicát vidékre.
Arcát szelíd mosoly árasztotta el.
- Hát nem hazajött ez a kis csavargó? Hazatért Incuskához! Igazi csoda! Milyen boldog lesz, ha megtudja! Istenkém, el sem tudja képzelni, hány éjszakát sírt végig a kis foltos után...

Lehajolt. Mircit nézte, kinek teste remegett a félelemtől és a kimerültségtől.
- Igen, ő az, semmi kétség. Látja, Vendel? Látja azt a kávészín foltot az orra körül?
Vendel óvatosan lehajolt.
- Nahát! - kiáltotta. - Még sosem láttam hasonlót! Szív alakú folt!
- Így van! - vágta rá Franci néni. - Megyek! Most azonnal idehívom a barátnőmet! Mennyire boldog lesz! Azóta sem tudott belenyugodni, hogy elveszítette az ő Mircikéjét. Tessék! Most még a cica neve is eszembe jutott.
- Jó lesz, ha megkeresi! - mosolygott Tivadar. - Egy jó gazda csodákra képes!
- Ha megengedi, elkísérem Incikéhez - lelkesedett Vendel bácsi. - A fiataloknak úgyis más dolga van! - kacsintott Tivadarra.
- És mi lesz azzal a kandúrral? - szomorodott el Eleonóra. - Őt a sorsára hagyjuk? A bundájából ítélve valaha szebb napokat láthatott.
- Egyet se félj, majd őt is szépen felhizlalom - nevetett Franci néni. - Megígértem a társának, annak a kis vörös foltosnak, és én tartom a szavam. Tőlem mindig kapnak majd enni!
- Ha megengedi, elkísérem az etetésekre. Kockázatos dolog egyedül mászkálni a Szemét-szigetek környékén - hajolt meg Vendel bácsi. - Jó lesz, kiskutyám? - nézett kaján mosollyal Tirexre.

A dán dog mérgesen felmordult.