Mesék » Kandúrkaland » (4.) A Kotorékdombon

A Kotorékdombon

Közelített a tél. A fáradtságot fakasztó sötétség minden nappal egyre korábban telepedett rá a lakótelepre. Nyári estéken ilyenkor még az utcán sétálgattak az emberek, a szülők elkísérték a gyerekeket a játszótérre, vagy a család kerékpárra szállt, és vidáman kanyarogtak a lakótelep házai között.

Cuki tudta, hogy Franci néni csak későn jön haza a cukrászdából, ahol az ideköltözés után munkát kapott. Gyorsan bekapta a kikészített vacsorát, és elosont otthonról. Utcai lámpák tompa fénye világította be a háztömböt, és a kis teret, amit három négyemeletes ház, és egy tízemeletes óriás zárt körbe.

Felkapaszkodott a tér északi szegélyében emelkedő domb tetejére. Valójában nem is volt ez igazi domb. Cuki szerette azt gondolni, szándékosan építették ide, hogy a lakótelepi gyerekek is szánkózhassanak, mint a tófalviak. Bár az is lehet, hogy az építkezés után felejtették ott a földhalmot, amit nyáron a fű és a pitypang sárga virága borított be. Kotorékdomb. Cuki így nevezte a helyet, mert így hallotta Franci nénitől. Minden este felmászott a tetejére, hogy biztonságos távolságban tudja magát a házak között sétáltatott, kiszámíthatatlan és hangoskodó kutyanéptől.

Körbetekintett. Már rég itt kellene lennie, gondolta. Reménykedett, hogy nem marad el a macskalány gazdájának ma esti koncertje, és Blans is ki tud jönni. Cuki szíve nagyot dobbant. Megpillantotta az összetéveszthetetlen, hófehéren vakító bundát a közeli négyemeletes ház lépcsőjének tetején. Blans körbepillantott, és ruganyos járással indult el a Kotorékdomb irányába.

- Szervusz, Cuki! - köszöntötte már messziről a vörös kandúrt, és üdvözlésképpen lágyan meglengette csinos farkincáját.
- Már azt hittem, valami baj történt veled! - sóhajtott Cuki. - Olyan régóta várlak!
Lenézett. A fűben ott lapult az ajándék. Orrával Blans elé gurította a barna tekercset.
- Mi ez? - kérdezte Blans, miközben izgatottan a hengert szaglászta.
- Májpástétom! - felelte büszkén Cuki. - Franci néni készítette!
- Isteni! Milyen finom elegye a hús és a máj illatának. Igazi konyharemek, Michelin-csillagos!
- Én már kóstoltam - szontyolodott el a kandúr. - Szerintem nincsen benne semmiféle csillag. Ott voltam, amikor Franci néni összekeverte a hozzávalókat!
- Ja-aj! - kacagott Blans. - Látom, keveset tudsz a francia konyháról! Arra céloztam, hogy a gazdád nagyszerű háziasszony. Michelin-csillag csakis a legkiválóbb szakácsoknak jár. Franci néni megérdemelné!

Cuki szótlanul és szerencsétlenül bámult maga elé. Blans egészen megsajnálta.
- Nyugodj meg, csupán a macskák elenyésző hányada tud valamit a Michelin-csillagokról. Csakis a franciás műveltségű macskák.
- Megnyugtattál! - sóhajtott fel Cuki. - Már kezdtem csillagokat látni...
- Hagyd abba az idétlenkedést, Cuki! Viselkedj kultúr-kandúrhoz méltó módon, ha megkérhetlek!
Cuki eltöprengett.
- Neveztek már vörös macskának, egerek rémének, a lakótelep legcsinosabb kandúrjának - pöffeszkedett -, de hogy kultúr-kandúr volnék... Ez valami sértés akar lenni?!
Blans szórakozottan nézett rá.
- Azt mondtad, Franci néni neked készítette?
- Igen, az egész tálat.
- És te elhoztad nekem?

Tófalvi Macskakandúr nem válaszolt. Blansra nézett, majd a teliholdra, mely zavarában angyalkarikát rajzolt a Kotorékdomb köré.

 

 


« Előző rész    |    Következő rész »


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére