Mesék » Kandúrkaland » (10.) Van ott valaki?!

Van ott valaki?!

Tivadar elgondolkodva húzta végig vékony mutatóujját telefonja sima üvegén. Egyre Borneó járt a fejében. Olyan furcsán viselkedik mostanában, töprengett, vajon mi ütött bele? Amikor megpillantotta a fehér cica képét a papírfecnin, fogta magát, és elrohant... Le sem tagadhatta volna az izgatottságát. De vajon mi okozta?!

Felkelt, és a hűtőszekrényhez lépett, hogy hozzákezdjen szokásos esti programjához. Szendvics, közben a hírek átböngészése, végül a legszebb órák a mikroszkóp előtt. Kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját, és végigfürkészte a gyér kínálatot. Párizsi. Abból is az olcsóbb fajta, a gazdaságos. A fólia két napja kibontva. Pfuj... Tivadar meglegyintette az ajtót, hagyta, hogy saját súlya húzza be. Újra a kezébe vette a papírfecnit. Maga sem tudta, hogy a fehér macska képe, vagy a telefonszám volt az, ami a tekintetét egyfolytában odavonzotta. Miért is ne, gondolta végül, és bepötyögte a telefonszámot. Kicsörög, dobbant meg a szíve. Csörög, csörög, de semmi válasz. Tivadar már éppen letenni készült, amikor meghallotta az ismeretlen hangot, ami furcsa mód valahogy mégis olyan ismerősnek tűnt.

- Halló, tessék! Bíró Eleonóra.

Tivadar eltartotta a fülétől a telefont. Zavartan vakargatta kócos üstökét. Fogalma sem volt, mit mondhatna ennek a lánynak. Hogy a macskája, Borneó izgatottan viselkedett? Hiszen ez nevetséges! Egész biztosan bolondnak tartaná.

- Halló! Van ott valaki? - hallotta távolról a lány ingerült hangját.
- Khm...- emelte közelebb a telefont. - Tóth Tivadar beszél. Elnézését kérem, hogy zavarom, de a kezembe került ez a hirdetés az elveszett cicával, és...
- Jaj, hát ezért hív! - kiáltotta Eleonóra. - Miért nem ezzel kezdte! Micsoda meglepetés! Ezek szerint ön megtalálta Blanst?!
- Nem, sajnos, nem...
- Értem...- sóhajtott a lány. - Akkor talán látta valahol?
- Nem, azt sem.
- Akkor meg mit akar? Nem vagyok tréfás kedvemben!
- Kérem, ne értsen félre! - kiáltotta Tivadar. - Eszem ágában sincs ezzel viccelődni. Különös dolog történt ma délután, szeretném, ha meghallgatna, és nem tartana bolondnak. Úgy éreztem, el kell mesélnem önnek, ezért hívtam fel.

A vonal túlsó végén hirtelen csend támadt. Letette, állapította meg Tivadar, és bár maga sem értette, miért, hirtelen szomorúság kerítette hatalmába. Ekkor megszólalt a mobilja. A kijelzőn ismerős szám jelent meg. Tivadar rámeredt. Hiszen ez ugyanaz, amit az imént ő hívott...
- Bíró Eleonóra - mutatkozott be a hívó. - Elnézést - folytatta csendesen -, az imént megszakadt.
- Ugyan! - hadarta Tivadar. - Gyakran előfordul. Köszönöm, hogy visszahívott!
- Igazán nincs mit... Tudja - folytatta erőtlen hangon a lány-, nagyon megvisel a cicám eltűnése. Már több mint egy napja, hogy nincs sehol. Ilyet még sosem csinált! Kérem, mondja el, mit tapasztalt ma délután. Minden érdekel, ami segíthet Blans nyomára bukkanni.

Tivadar belevágott. Magának is szokatlan lelkesedéssel mesélte el, hogy talált rá a fecnire, s hogy Borneó, a macskája, hogy reagált, amikor megmutatta neki. Egyetlen dolgot nem mesélt el csupán. Azt, amit az öreg szomszéd mondott. „Keresse meg!" Pedig Tivadar fejében egyre ez a mondat járt, de nem volt mersze megosztani.

- Ez tényleg különös! - töprengett Eleonóra. - Olyan, mintha az ön macskája ismerné az enyémet. Most merre van?
- Nem tudom. Esténként kijár, biztosan valahol a lakótelepen kószál.
- Tudja mit? - élénkült meg a lány. - Van egy ötletem!

 

 


« Előző rész    |    Következő rész »


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére