Mesék » A kisnövésű óriás » (9.) A Nagy Postamester

II. kaland - Titkos üzenet

A Nagy Postamester

Lesz, ami lesz, megnézem magamnak ezt a Nagy Postamestert. Megállok a küszöb előtt, visszanézek. A hírvivők fehér zsebkendővel integetnek felénk.

- Jaj! - nyögi ugyanaz a rekedt hang a palotából. - Hol a csudába van már az az orvos?!

Orvos, hát persze, doktor Marci, vigyorodom el. Rumli ártatlanul pislog felém. Ezért még számolunk, fenyegetem meg az ujjammal, amit apától tanultam, azután leteszem a piros szőnyegre, ami egyenesen a palotába vezet. Mégis jobb, ha ő megy elöl.

- Gyerünk, Rumli! Lássuk a beteget!

Rumli tejeskávéba mártott, csámpás tappancsaival szaporázza előttem a vörös szőnyegen, Portó meg úgy somfordál a hátam mögött, mintha az árnyékom lenne. Egy hatalmas terembe érünk, ami kong az ürességtől. Falát cakkos szélű, színes képek díszítik. De... várjunk csak! Hisz ezek nem is képek... Ezek bélyegek!

Óriásbélyegek! Ha ezt nagypapa látná! Amikor nála nyaralok, esténként a messzeföldön híres bélyeggyűjteményéről mesél, és a lányokról, akiknek fiatalkorában megmutatta. Néha azokra a lányokra is visszaemlékezik, akik nem voltak kíváncsiak rá. Én is azt tervezem, hogy gyűjteni fogok. Csak előbb meg kell tudnom, hogy Rozi szereti-e a bélyegeket.

- Jaj! - nyögi az előbbi hang most már egészen közelről.

Rumli a terem túlsó végébe, egy faragott székhez szalad, ami éppen háttal áll nekünk. Innen is jól látni rajta a díszes faragást. Gyönyörű! Igazi, királyi trónus! Követem Rumlit, közelebb megyek.

- Kerüld meg! - bökdös Portó. - Nem illik a Nagy Postamester háta mögött sertepertélni.

Hát jó, lássuk, ki ül a túloldalon, kerülöm meg óvatosan. A szívem a gyomromban ver, mint mindig, ha nagyon izgulok.

- Végre, itt vagy! - sóhajt az uralkodó. Szakasztott úgy néz ki, mint az utcai postaláda. - Ne tátsd már a szád, fiú! Inkább segíts rajtam!

Nem szép dolog bámulni, az igaz. De ha egyszer muszáj! Életemben nem láttam még olyan postaládát, ami ekkora pocakot növesztett volna! Ceruzakezét rászorítja, fekete szemével kétségbeesetten pislog felém.

- A hasam! - nyögi pipaszár lábaira dőlve. - Nagyon fáj a hasam! Kérlek, segíts!
- Megengedi, fenség? - lépek közelebb. - Megvizsgálnám...

A Nagy Postamester elgyötörten bólint. Elé lépek, kezemet óvatosan a hasára teszem, és finoman körbesimítom. Ujjaim alatt érzem a pocakját megtöltő, rengeteg levelet. Hát ez lesz itt a baj...

- Elnézést, hogy ilyet kérdezek, kedves Nagy Postamester, de... ööön... mikor ürített utoljára?

Erősen gondolkodik.

- Nahát! Hogy neked milyen igazad van! El is felejtettem! Tegnap szabad napot adtam a sasoknak, a hírvivők meg csak jöttek, jöttek, és hozták a leveleket. Telítődtem!

A Nagy Postamester szeme felcsillan. Kinyitja a markát, benne apró, ezüst kulcs lapul. Cingár keze próbálja elérni a zárat, de hiába, a hatalmas pocak útját állja.

- Majd én segítek! - nyújtom a tenyerem.

Átveszem a kulcsot, gyorsan kipattintom a zárat. Levélzápor ömlik a padlóra. A Nagy Postamester megkönnyebbülten ugrik fel a trónusáról.

- Bölcs megmentőm! - hálálkodik. - Ki vagy te?

Egész biztosan a fülem legtövéig elpirultam, mint mindig, ha valaki dicsér.

- Ő Marci, jó uram! - buzgólkodik Portó.

A Nagy Postamester elismerően bólogat hatalmas ládafejével.

- Kívánhatsz bármit! Ha hatalmamban áll, teljesítem!
- Ó, Nagy Postamester! - adom meg a módját. - Egyetlen kérésem van csupán! Itt ez a levél! El szeretném küldeni Rozinak. Gyorspostával, ha lehetséges!
- Megtiszteltetés, hogy egy kisnövésű óriás ránk bízza a küldeményét! - biccent az uralkodó, és hatalmasra tátja billentyűfogas száját. - Dobd csak be! A leggyorsabb sasomra bízom!

Portó és a Nagy Postamester mélyen meghajolnak. Rumli belekapaszkodik a nadrágomba. Jó, jó, tudom, indulnunk kell... Én is elköszönök. Lehunyom a szemem. Igazad van, kiskutyám, mennünk kell, anya a végén még észreveszi ezt a kis kirándulást.
Anya hangját hallom.

- Marci! Gólkirályom! Ébredj, kisfiam!
- Hol vagyok, anya?!
- Hol lennél szívem? - nevet. -A kertben! Elaludtál a hintaágyban. Itt a kakaós csigád!

Felváltva pislogok a mamára és a kakaós csigára.

- Tudod kivel találkoztam a boltban? - meséli anya. - Rozival és a mamájával! Rozi meggyógyult, holnap már megy óvodába. És képzeld, megmutatta, milyen gyönyörű, cakkos szélű falevelet talált otthon a postaládában!

 



Reméljük, hogy tetszett a mese 9. része.
Ha igen, maradj velünk, hamarosan folytatjuk!


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére