Mesék » A kisnövésű óriás » (5.) Etalon Cárja

I. kaland - Mérföld

Etalon Cárja


Rektor betolja hasát a függöny szárnyai közé.

- Gyerünk már, mi tart ilyen sokáig? Ennyi idő alatt egy elefántot is le lehet mérni, kedves Nókon Fidensz!

Szegény mérleg! Újra elszomorodik.

- Már csak az hiányzik, hogy elefántok tiporják törékeny testemet... Köszönöm Rektor, mondhatom, igazán kedves vagy!
- Ne légy már olyan sértődős, Fidi!

Nókon Fidensz engedelmesen megpörgeti számlapját.

- Rendben! - feleli. - Súlyt fektetek rá a jövőben.
- Ó, ti mérlegek! - legyint Rektor lemondóan. - Inkább azt mondd meg, készen van a mérés? Mit jelenthetek őfelségének?
- Azt üzenem Etalon cárnak, hogy Marci súlyával minden rendben van. Testtömege megfelel egy jól fejlett, kisnövésű óriás átlagos súlyának.
- Ezt igazán köszönöm! - bókolok illedelmesen Fidi előtt, pedig szívem szerint a karomba kapnám, hogy puszit nyomjak a kijelzőjére. - Nálad okosabb és kedvesebb mérleggel még sohasem találkoztam!

Nókon Fidensz végre elmosolyodik. Laposan pislog, szemhéja álmosan leereszkedik. Azt kívánom, álmodjon kedves emberekről, akik elégedetten mosolyognak rá. Rumli ébreszt fel az ábrándozásból. Hegyes orrával a térdemet bökdösi. Tudom, tudom, menni kell, vár Etalon cár. Bárcsak tudnám, mi a csudát akar tőlem egy cár...

Rektor fürgén tipeg előttem a bíborvörös szőnyegen, egyenesen a terem végében álló, aranyozott trónszék felé tart. A szívem gyorsan kalapál. Ott az uralkodó! Távolról is látszik, milyen aránytalanul nagy a feje. De hiszen... hiszen ez egy mérőszalag!

- Hét és fél méteres! - suttogja Rektor. - Uralkodónk a legmagasabb körökben is otthonosan mozog!

A trónus elé érünk. Etalon citromsárga feje felém fordul, hosszú fémszalagja kényelmesen nyújtózik végig a trónszéken.

- Őfelsége Etalon Cár! - zengi a zsebóra, és meghajol.
- Csakhogy megjöttél, fiatalúr! - zizzen az uralkodó szalagja, és mint egy fürge fémkígyó, néhány centit visszahúz a hosszából.
- Csókolom!

Szépen meghajolok előtte.

- Miért hoztál ide, kiskutyám?- sutyorgom közben Rumlinak. - Hát nem látod, hogy a te híres cárod egy mérce? Talán azt akarod, hogy ő is engem méregessen?! Ebből elég!
- Rendesen meg fog mérni! - magyarázza Rumli. - Az a dolga!

Etalon feláll, szalagján csusszanva egyenesen felém közelít. Vajon hogy nem bukik orra ekkora fejjel?

- Súlymérés? - torpan meg hirtelen, és Rektorra mordul. - Mit mért Nókon Fidensz?
- Éppen jó súlyt! - nyájaskodik amaz.
- Hm... Hát akkor lássuk azt a magasságot...

Etalon egészen közel csusszan hozzám, és fémesen pendülve kihúzza magát. Becsukom a szemem. Szédül velem a világ. Száztíz, száztíz, tudom, hogy nincs meg a száztíz, csak a százkilenc. Nem akarom újra hallani!

- Tökéletes! - kiált Etalon.

Kinyitom a szemem. Itt biztosan valami tévedés történt. A cár rólam beszélt?! De nem, semmi kétség... Rumli büszkén csóválja a farkát, Etalon pedig gombszemével egyenesen rám néz.

- Nemsokára százhúsz centi is megleszel, édes fiam! És természetesen húszegynéhány kiló! - bólint. - Véleményem szerint ez tökéletes!

Kitör a tapsvihar, hangos éljenzés tölti be a termet.

- Éljen Marci! Éljen a kisnövésű óriás!


Anya hangját hallom. Ébresztget.

- Marcikám! - súgja. - Elaludtál hazafelé az óvodából.

Álmosan körülnézek. Mi ez, hol vagyok? Etalon cárnál? Nem, nem, ez a mi autónk... De hol van Rumli?! Megvan! Itt kucorog mellettem a plüssülésen.

- Gyere, kincsem, menjünk szépen haza! - mosolyog anya.

 



Reméljük, hogy tetszett a mese 5. része.
Ha igen, maradj velünk, hamarosan folytatjuk!


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére