Mesék » A kisnövésű óriás » (23.) Meseország

VII. kaland - Homoksüti, királylány

Meseország

- Nahát! Rumli! Azt hittem, ilyen csak a mesében van! Hiszen ez csodás!

Bámulom a gyönyörű rétet, ami telis tele van szebbnél szebb virágokkal. Mindenhol tarka pillangók repkednek. Mögötte kezdődik az erdő. A fák törzsén apró ablakok nyílnak, és még a lombok közé is házikókat építettek az itt lakók. A gombák olyan magasra nőttek, hogy a fák leveléig felérnek.

- Hova hoztál, kiskutyám?
- Nem ismered fel? - csodálkozik. - Na! Hisz ezt a helyet minden gyerek ismeri. Ez Meseország!
- Nahát! Azt hittem, én ide sosem jutok el! Milyen gyönyörű!
- Meghiszem azt! - szólal meg valaki a hátam mögött, aki egész biztosan nem Rumli.

Gyorsan megfordulok. Mögöttem csúcsos sapkás, bozontos-szőke manó áll. Csípőre dobott kézzel, támadóállásban méreget.

- Szervusz, Marci! - recsegi. - Mit keresel te itt?
- Te ismersz engem?!
- Ugye, most viccelsz velem?

Hangos hahotába kezd, örömében szépen hímzett csizmája szárát csapkodja.

- Hát ki ne ismerné Bozsik Marcit, a kisnövésű óriást? Te vagy a legnépszerűbb mesehős már hét kaland és két fejezet óta, barátocskám!

Mi? Hogy én óriás?! Hogy kisnövésű óriás? Miket beszél ez az alak összevissza... De nem hagyja, hogy szóhoz jussak.

- Hahó! - rikoltozza. - Manók! Törpék! Tündérek! Erdők állatai! Gyertek gyorsan! Óriási megtiszteltetés ért bennünket!

Hangjára kinyílnak a fák ablakai, fehér szakállas, mókás törpék dugják ki a fejüket. A gombák törzsén kivágódnak az ajtók, és zöldsipkás, piros csizmás manók lépnek elő. Hegyes fülükkel figyelmesen hallgatják a kobold rikoltozását.

A fák lombja megelevenedik. Pilleruhás tündérlányok szivárvány-hada surrog a levegőben. Jönnek az erdő állatai, a csodálkozó szemű, foltos őzikék, a csokibundás nyulak, a tarka-tollú, narancscsőrű madarak. Lassan mindenki körém és Rumli köré gyűlik, és egyre csak jönnek, jönnek, és jönnek. Megjött Bozsik Marci, suttogják egymásnak. Végre, eljött közénk!

A tündérlányok úgy babusgatnak, mintha játékbaba lennék. A hajamat simogatják. Milyen puha, milyen finom, mondogatják, mint a selyem! A manók a pulóverem csodálják, amit anya kötött. Tetszik nekik a rénszarvas minta. Rumli is jól érzi magát új játszópajtásaival, a nyulakkal, akik izgatottan ugrándoznak körülötte.

- Figyelem! Utat a varázslónak! - kiáltja az első kobold. -Megjött a nagy Mandragor!

A manók, a törpék és a tündérek illedelmesen folyosót nyitnak előttem. Megpillantom a fehér szakállú, feketesüveges varázslót. Hosszú ujjaival göcsörtös botot szorongat, csillagokkal teliszórt palástjában egyenesen felém lépdel.

- Végre, megjöttél! - áll meg előttem. Botját, mint egy puskát a mellkasomnak nyomja. - Ki a csuda gondolta, hogy ilyen sokáig váratsz minket? Már nagyon rosszul van szegény!

Mit akar tőlem ez a varázsló?!

- Elnézést! - mondom. - Ne haragudj, de egy kukkot sem értek... Fogalmam sem volt arról, hogy ti már régóta vártok rám. Nem tudom, ki van rosszul és mi közöm van nekem ehhez az egészhez!
- Ehh! - legyint a varázsló. - Ezek a mai mesehősök semmit nem tudnak. Ezt teszi a silány oktatás! De mire jó az öreg a háznál, nem igaz? - kacsint felém, és végigsimítja hosszú szakállát. - Majd én elmondom, mi a feladatod!

Bólogatok. Hát persze, ha feladat, hát feladat, szívesen segítek, ha kell. Anyának is szoktam.

- Jól van, Marci! Látod ott a fák fölött azt a magas tornyot? - kérdi.

Szemem a mutatóujja irányát követi. A fák lombjánál is magasabban négyszögletes, vörös torony tör az ég felé. Legnagyobb sarkában fekete zászló lobog, közepén a vörös folt úgy fest, mint az égő tűz.

- Látom! - felelem neki. - Elég félelmetes...
- Hát persze! Mégis, mire számítottál? Milyen legyen egy óriás palotája, ha nem félelmetes?! Na de elég a fecsegésből! Munkára, fiam! Ott van a királylány, menj, és menten szabadítsd ki!

Az öreg hátat fordít.

- De hát hogy tudnék én megküzdeni egy óriással?! - nyúlok remegő kézzel a köpenye után.

A mama erre azt mondaná, hogy nyafogok. De egy varázsló ilyet nem mond. Visszafordul, és nevetve megvillantja szürke fogsorát.

- Ki más küzdhetne meg egy óriással, fiam, ha nem egy másik óriás?! Gyerünk, Marci, ne vacakolj már! Vár a munka, és a szépséges királylány.
- És miféle királylány az?

Az öreg a fejét csóválja. Szörnyű véleménye lehet rólam.

- Jaj... Hát a Rozi!

 

 


« Előző rész


Reméljük, hogy tetszett a mese 23. része.
Ha igen, maradj velünk, hamarosan folytatjuk!


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére