Panák Zsófia: Fecsi és Furfangi

2012.12.13. 17:58

A mezőn innen, a folyón túl, a nagy tölgytönktől jobbra és tovább, a nagy semmiből előtűnik egy csodálatos kicsi tó. Partja nádas, de tiszta, csillogó vize a homokos földet mossa. A tó fákkal van körülvéve. Mégis ki gondolná, hogy legöregebb fája, a hatalmas fűz egy madárcsapat otthona, ahol a madarak várost alapítottak, boltba járnak, főznek, mosnak, dolgoznak? Fűzfaalja város, mivel így hívták a városukat, egy fecskecsapat hazájaként szolgált.
Minden fecske roppant izgatott volt. Közeledett a tél, és el kellett repülniük délre. Voltak köztük fiókák is, akik az első ilyen hosszú utazásukra készültek. Közéjük tartozott Fecsi és Furfangi.
Fecsi és Furfangi a tojásból kikelés óta a legjobb barátok. Fecsi eleven kis ugribugri, aki nem hallgat másra, csak a saját feje után megy. Furfangi nagyon okos, de ő sem tudja visszatartani Fecsit a rosszaságoktól.
Egyszer a két fecske együtt ment el a könyvtárba, hogy kiderítsék kedvenc, repülő finomságuk nevét.
- Fecsi én nem tartom jó ötletnek, hogy idejöttünk! - mondta Furfangi.
Fecsi zavartan ránézett, és így válaszolt.
- Ne, ne izgulj! Nem csinálunk semmit, csak egy könyvet nézünk meg!

De a dolog mégis balszerencsével végződött. Az eleven kisfecske nem akart rosszat, de ahogy visszarakta a könyvet és levette a következőt, a szekrény egy nagy csattanással felborult. Fecsi a könyvek közül előtörve felkiáltott.

- Légy!!! Az a neve!

Furfangi szemrehányóan nézett rá. Fecsi pedig tudta, hogy a barátja csalódott benne. Fecsi, miután rendbe rakta a könyvtárat, Furfangi után ment. Elmondta neki, hogy sajnálja a dolgot. Furfangi bizony még haragudott. Nem említette meg senkinek a történteket, de a szárnya megsérült és képtelen volt repülni. Elküldte Fecsit, hogy menjen a saját dolgára. A fecske nem akarta felbosszantani barátját, így inkább elment.

Fecsi nagyon szomorú volt, még el is pityeredett, annyira bánta a történteket. Egyszer csak fecskemama hangját hallotta meg. Rémülten kérdezte:

- Mama hová megyünk?

- Előbb beköszönt a tél, indulnunk kell délre! - válaszolta a mamája.

A fecskecsapat sietve elindult. Már egy napja repültek, amikor Fecsi észrevette, hogy Furfangi nem tart velük. Megijedt, vajon hol lehet az ő apró, észkombájn barátja? Nem késlekedett, lemaradt a csapattól és egy könnyed szárnymozdulattal azonnal visszafelé indult.

Megállás nélkül repült. Végre hazaért, de Furfangit sehol sem találta. Egyszer csak egy kiáltást hallott:

- Segítség, segítség!

Fecsi nem tétovázott. Rohant, hogy megmentse Furfangit, mivel biztos volt benne, hogy a barátja bajban van. Mikor Fecsi meglátta, hogy mi a baj, a lába a földbe gyökerezett. Végül - minden erejét és bátorságát összeszedve -, nekirepült barátja támadójának.

Az ellenfél egy éhes kandúr, Miró volt, a legveszedelmesebb a környékbeli macskák közül. Fecsi rákiáltott:

- Hagyd békén Furfangit!

Miró egy cseppet sem ijedt meg. Így válaszolt:

- Ó, és mit teszel csöppségem, csak nem akarsz szembe szállni velem?! Kicsi a nagy ellen! - kacagott.

Jókedvének egy érdes hang vetett véget:

- Azt szokták mondani, sok kicsi sokra megy!

Fecsi odanézett. A papáját pillantotta meg. Mögötte repült az egész fecskecsapat.Megtámadták az undok Miró macskát, össze-vissza csipkedték. Furfangit kimenekítették a veszélyes macska karmai közül.

Furfangi mindent elmesélt a könyvtárban történtektől kezdve. Azt is elmondta, hogyan sérült meg a szárnya.

Furfangi odament Fecsihez, és elnézést kért tőle. Fecsi elfogadta a bocsánatkérést. Igaz, nem értette, hogy miért barátja kért elnézést a könyvtárban történtek után. De végül is az volt a lényeg, hogy kibékültek, és újra a legjobb barátok lettek.

Azon a télen pedig soha nem tapasztalt létszámban maradtak itthon a fecskék.

 


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére