Mesemalom

Olajos gépszag facsarta a sárkányorrokat Emberország határának túloldalán. Sarolta izgatottan bökdöste Bori karját.

- Mi ez? Hol vagyunk?
- Megérkeztünk Emberországba! Ez egy vasútállomás. Vonatok jönnek-mennek, hogy célba juttassák az embereket. Ha a nagymamámat látogatjuk meg, mi is vonatra szállunk, mert ő egy másik városban lakik.

Bori magyarázata mindenkit megnyugtatott, egyedül Samut nem, aki még ezután is gyanakodva járatta körbe a tekintetét.

- A vonat egy kerekeken guruló vasszerkezet, ahonnan kidobják a sárkányokat! - panaszolta, és elmesélte első, emberországi vonatútját, és annak szomorú végét, amikor kipenderítették a töltés oldalára.
- Egyet se féljetek! - kiáltotta Bori. - A nadrágom zsebében lapul a pénztárcám, benne a teljes jövő heti zsebpénz. Ha jegyet veszünk a vonatra, senki nem szállíthat le minket!

Bori elindult, hogy megvásárolja a menetjegyeket. A pályaudvar pislákoló lámpái sápadtan világították meg az elhagyatott állomásépületet. A jegypénztár félig elhúzott függönye mögött bóbiskolt a pénztáros néni. Kontyos fejét a tenyerébe hajtotta, szemüvege az orra végén billegett. Egyenletes, mély szuszogása olykor meglibbentette a kifakult, okkersárga drapériát.

Bori óvatosan körbekémlelt. Amikor felfedezte a szuszogó pénztárost, arcára széles mosoly ült ki. Óvatosan megkocogtatta a jegypénztár üvegablakát.

- Nyugdíjasoknak nyugdíjas jegy! - rezzent össze a pénztáros néni, aki álmában egy veterán focicsapatot szolgált ki.

Zavartan összekapta magát, és megköszörülte torkát..

- Ööö, szervusz kislányom! Mit szeretnél?
- Jó reggelt kívánok! - köszönt Bori udvariasan. - Én és a barátaim Budapest-Zugló állomásra szeretnénk utazni. Indul oda járat?
- Álmosfalváról kizárólag Budapestre indulnak vonatok. Valamennyi járatunk megáll Zuglóban, a délután egy órás intercity járat kivételével. A következő vonatunk...

Itt megállt a beszédben. Szemüvegét visszatolta az orrnyergére, és az órájára pillantott.

- A következő járat egészen pontosan hat óra tíz perckor indul. Vagyis negyedóra múlva!
- Szeretnék jegyet vásárolni!
- Diáknak diákjegy! - énekelte a pénztáros néni. - Fél ár!
- Négy jegyet kérek szépen! Diákjegyet! - pontosított a vevő.

Az üres állomásépület visszhangzott, ahogy a pecsételő négyszer egymás után lecsapott. A pénztáros kiadta a menetjegyeket. Bori fizetett, a néni pedig megköszönte a vásárlást.

- Első vágány lesz!

Bori illedelmesen elköszönt, és kisétált az állomásépület elé, ahol a többiek már izgatottan várták.

- Gyerünk, felszállhatunk a vonatra! - adta ki a vezényszót. - Első vágány!

Körülnézett, és hangosan felnevetett.

- Hiszen csak egy vágány van! Nézzétek, benn áll a vonatunk!

Valamennyien felkapaszkodtak a kocsiba. Kellemes, meleg fülke fogadta őket, benne félhomály derengett. A plüssülések csábításának egyikük sem tudott ellenállni, hamarosan három sárkány, és egy kislány szuszogásával telt meg a kocsi.

Samu riadt fel először a hangra.

- Jó reggelt mindenkinek! - rikkantotta egy egyenruhába bújt apró ember. - A menetjegyeket kérem ellenőrzés céljából. Hohohohó! Sárkánykoma, téged már láttalak valahol! Hol is, hol is? Megvan! Te vagy az a pernahajder, akit lependerítettem a vonatról! - mondta büszkén. - Most sincs jegyed, fogadjunk?!
- Már hogyne lenne! - morogta Bori álomittasan. - Tessék!

Azzal odanyújtotta mind a négy jegyet a kalauznak. Mindenki felébredt. Sarolta és Sári a szemüket dörzsölgették. Bori nagyot nyújtózott, és zsibbadt lábát tornáztatta, míg a kalauz az érvényesítéssel szorgoskodott.

- Ti vagytok az egyedüli utasok a hajnali vonaton. Ha megengeditek, elidőznék itt néhány percig. Soha nem találkoztam még ily különös társasággal ezen a vonalon. Ó, bocsánat, hiszen még bemutatkozni is elfelejtettem! Jakab vagyok, a kalauz!

Sári volt az egyetlen, aki érdeklődve mérte végig a kackiás bajuszú kalauzt. Milyen tipp-topp öltözéke van, gondolta. A viselkedése is határozott és tiszteletet parancsoló. És ez a táska! Remekmű! Mennyi érdekes dolog elfér benne, álmélkodott. Ám a legnagyobb csodálatot a lyukasztó váltotta ki Sáriból, mely még a kemény kartonból készült vonatjegyet is műtéti pontossággal metszette át. Micsoda foglalkozás, micsoda felszerelés, lelkesedett magában.

- Beszélj a munkádról! - kérlelte Jakabot.

A vasúti alkalmazott megpödörte tiszteletreméltó bajuszát. Sári sok mindent megtudott a kalauzról, míg a többiek újra elbóbiskoltak. Jakab elmesélte, elmesélte, hogyan lett jegykezelő, és hogy él-hal a munkájáért. Reggelente kifényesíti a cipőjét, lekeféli az egyenruháját, egyenként végigtörölgeti rajta a gombokat, mielőtt kilép Kalauz utcai házikójának ajtaján, és elindul a pályaudvar felé. Nap mint nap alig várja, hogy szolgálatba léphessen.

Sári azt is megtudta, hogy a Kalauz utca végét vonatsínek keresztezik, és Jakab háza az utolsó. Szándékosan választotta ezt, hiszen már el sem tudott volna aludni a zakatoló, kattogó vonatok hangja nélkül. A kollégák is tudják, hol lakik, s ha nem járt túl későre, a Kalauz utca mellett elhaladva a mozdonyvezetők megzendítik a vonatkürtöt, hadd örüljön a kolléga, mesélte büszkén.

Mesélt még a hajnali vonatokról, a váltókról, a mosolygós mozdonyvezetőkről, a pontos jegykezelésről. Sári tátott szájjal hallgatta, és közben arra gondolt, milyen nagyszerű dolog lehet, ha valakinek ennyire fontos és szép hivatása van.

- Kedves sárkánykisasszony, elnézésed kell kérnem, de hamarosan Budapest-Zugló állomás következik, és nekem kötelességem a ki- és beszállást felügyelni. Úgy látom, különleges érdeklődést tanúsítasz a mesterségem iránt, szívesen mesélnék még róla.

Benyúlt a melle fölötti zsebbe, egy fehér papírdarabot húzott elő, és átnyújtotta Sárinak.

- Kérem, fogadd el a névjegyemet! Megtisztelne, ha alkalomadtán felkeresnél szerény, Kalauz utcai hajlékomban. Ööö, szabad a becses neved?
- Sári vagyok - felelte a sárkánylány, és olyan csodálattal bámulta a kis, fehér papírt, mint valami becses drágakövet. - Feltétlenül felkereslek! - suttogta.

Valamennyien feltápászkodtak, és leszálltak a vonatról. Jakab még hosszan integetett a vonat lépcsőjén állva.