Mesék » Rendetlen nyulak » (2.) Különös kívánság

Különös kívánság

Mikulás a dolgozóasztala mellett ült. Olvasószemüvegét az orra végére csúsztatva, gondterhelten olvasgatta a kívánságlistákat.

- Szuper barbie, lego ultra agents, helló kitty muffinsütő, hot wheels, transformers...

Igyekezett helyesen ejteni a szavakat, de nyelve folyton összegabalyodott. Az asztalra csapott.

- Régen autót, kisvonatot, alvós babát kértek a gyerekek. Legfeljebb biciklit. És most?! Vénkoromra szégyenszemre kezdő angoltanfolyamra kell járnom!

Körbekerülte íróasztalát, és mire visszatért plüsshuzatú széke mellé, megnyugodott. Legjobb lesz, ha a krampuszokra bízom a beszerzést, született meg fejében a mentő ötlet, úgy látszik, idén senkinek nincs különleges kívánsága. Szemüvegét óvatosan a kiszáradt tintatartó mellé helyezte, és egyetlen kupacba tolta össze a kívánságlistákat.

Ekkor valaki megkocogtatta a jégvirággal körbefutott ablaküveget. Mikulás az ablakhoz sietett. Albin, a fehér holló volt az. Tollruhája szinte beleolvadt a hótakaróba. Mikulás szélesre tárta az ablakot. A jeges szél beszökött a szobába, mérgesen űzve távol a kandalló melegét.

- Mit hoztál, Albin? - kérdezte Mikulás, és érdeklődve forgatta kezében a zöld borítékot, amit a madár az ablakpárkányra pottyantott. - Mi ez? Ha kívánság, sajnos, elkéstél. Már lezártam a listákat.

Albin lehajtotta a fejét.

- Kár! - felelte szomorúan. - Pedig ez a gyerek igazán megérdemli az ajándékot. Beteg volt, olyan beteg, hogy még csak tegnap tudta megírni a levelét. Én szárnyaltam, ahogy bírtam, hidd el, Télapó!
- Ismered a jó szívemet - legyintett az öreg. - Legyen! Lássuk, mit szeretne ez a... - nézett kérdőn Albinra.
- Kislány! - vágta rá a holló. - Hannának hívják, nyolcéves múlt. A Kerékgyártó utcában lakik. Köszönöm, hogy teljesíted a kívánságát! - hajolt meg, azzal nekirugaszkodott a párkányról, és elrepült.

Szélúrfi Albin távolodó alakja után vetette magát. Mikulás megborzongott. Sietve becsukta az ablakot. Kezében a levéllel az íróasztalhoz csoszogott, és újra orra végére biggyesztette szemüvegét.

- „Kedves Mikulás! - olvasta hangosan, és közben elégedetten biccentett, mert tetszetős, kövér és szabályos betűk követték egymást a vonalas füzet kitépett lapján. - Annyira szeretnék egy aranyos, foltos kisnyuszit!"

Még ilyen kívánságot, gondolta, miközben fejcsóválva simogatta hosszú szakállát. Talán ez a Hanna összekeveri az ünnepemet a Húsvéttal? Ki hallott már olyat, hogy valaki a Mikulástól nyulat kérjen?!

- De ha nyulat kér, nyulat kap! - kiáltott fel vidáman. - A Mikuláson egyetlen kívánság sem foghat ki. - Krampuszok! - eresztette ki a hangját.

Kisvártatva megjelent két hosszúfülű, aprószarvú segítője.

- Ti ugyebár mindent elintéztek nekem, igaz? - kérdezte Télapó.
- Igaz! - vágták rá egyszerre azok.
- Ott a lista az asztalon. A szokásos dolgok - köhintett -, inkább nem olvasom fel.
- Még mindig nem megy neki a kiejtés! - vihogott Csuszpájsz Kampec fülébe, miközben a Mikulás hátat fordított, hogy a piros zsákba söpörje be a kívánságokat.
- Tessék! - mondta, és a zsákot Kampec kezébe nyomta. - Indulhat a beszerzés. Na de...-torpant meg. - Van még itt egy apróság! - emelte magasba a zöld borítékot. - Egy kislány, aki foltos nyuszit szeretne.
- A tél kellős közepén?! - nézett össze a két krampusz. - Lehetetlent ne várj tőlünk!
- Eh! - toppantott a Mikulás. - Nekem nincs lehetetlen. Gyerünk, mit lazsáltok itt! Haza ne gyertek foltos kisnyúl nélkül!

Két nap sem telt el, és a krampuszok hosszú szánkója megpakolva siklott be Mikulás udvarára.

- Minden megvan! - kiáltotta Csuszpájsz. - Pontosabban... majdnem minden.
- Kisnyulat sajnos, nem tudtunk szerezni - lógatta hosszú orrát Kampec. - Hiába, a tél közepén nincs nyuszi. Az árusok azt mondták, menjünk vissza Húsvét előtt.

Mikulás mérgesen szúrta bele a hóba hosszú botját. A krampuszok jobbnak látták, ha azon nyomban elkezdik a szorgalmas pakolást.

- Majd én megoldom! Én egyedül! - dohogott az öreg. - Csak tudnám, minek tartok léhűtő krampuszokat, ha úgyis mindent nekem kell elintéznem! Még egy nyulat se lehet rájuk bízni...

Azzal beszaladt a házba, és a konyha felé vette az irányt. Úgy tervezte, felnyergeli kedvenc rénszarvasát, és útnak indul, csak előtte eszik egy kis erőlevest, hogy kellőképpen felmelegedjen. Ahogy a konyha felé közeledett, különös zajra lett figyelmes. Nincs kétség, mormolta maga elé, ez csámcsogás. Feltépte a konyha ajtaját. Riadt szempárok pislogtak vissza a Mikulásra. Száz izgő-mozgó nyúl, tarka bundás sereg lepte el Télapó konyháját, és jóízűen falatozták a friss zöldséget.

- A kutyafáját! - toppantott Télapó. - Honnan a csudából pottyantatok Lappföldre?

A nyuszik riadtan néztek hol egymásra, hol Mikulásra.

- Megkukultatok talán?! Halljam, hogy jutottatok be hozzám!
- Beszöktünk a hátsó ajtón - szólalt meg Bizsu, a fekete bundás nyúl. - Valaki nyitva felejtette...
- Úgy! - méltatlankodott Mikulás. - És ha nyitva felejtem a hátsó ajtót, az talán engedély a hívatlan látogatónak arra, hogy felfalja az összes zöldségem? Miből főzzek erőlevest? Hol a sárgarépa, a fehérrépa, a karalábé, a turbolya, a borbolya? Megmondanátok, hogy induljak útnak forró leves nélkül? - kiáltotta szinte egy szuszra. - Rendetlen banda! Elárulnátok, hogy szerezzek így foltos kisnyulat szegény Hannácskának?!

Bizsu szeme felcsillant.

- Ha csak ennyi a baj, nem kell útra kelned! - felelte vidáman. - Foltika! - emelkedett hátsó lábára. - Gyere előre Foltika! Későn született meg a szentem - magyarázta az elképedt Mikulásnak -, ráadásul elkóborolt otthonról. Nem rég fogadtuk be. Igazán jó nevelést kapott a bandában, de valahogy mégsem akar...

Mikulás csodálkozva nézett.

- Rendetlen len-ni-i-i- hangzott fel a szívszaggató zokogás.

A nyulak sorfala kettévált, és Mikulás megpillantotta a barna foltos kisnyulat, akinek szemében kövér könnycseppek csillogtak.

- Én nem akarok rendetlen nyúl lenni! - ismételte makacsul. - Rendes kisnyúl vagyok, jó gazdát akarok!

Mikulás megkönnyebbülten sóhajtott fel, és lehajolt a legkisebb nyuszihoz.

- Tudod, még sosem sikerült...- mondta, és maga is egy könnycseppet dörzsölt ki a szeméből. - Most történik meg először... Végre két kívánságot válthatok egyszerre valóra!

A nyulak meghatottan törögették a szemüket.

- Nem csak kettőt! - ugrott Bizsu Télapó elé. - Hármat, egyenesen hármat! Hiszen végre a saját kívánságod is valóra válik! Hannácskának foltos kisnyuszija lesz, Foltikának szerető gazdája, és a te vágyad is teljesül, hiszen egyszerre teljesíthetsz két kívánságot!

Mikulás a dolgozószobába szaladt, és egy piros masnival tért vissza. Óvatosan Foltika nyakába kötötte, és a nyuszit a krampuszok gondjaira bízta.

- Hanem tudjátok mit? - fordult vidáman a nyúlsereghez. - Jó tett helyébe jót várj!

Azok csodálkozva figyelték Télapót, aki a kredenchez sietett, és kihalászott belőle egy teli zsákot.

- Rukkola! - kiáltotta Mikulás, és kibontotta a zsákot. - Hohohohó! Friss és ropogós! Mind nektek adom! - markolt bele.

A konyhában szállingózni kezdtek a rukkola levelek. Éppen olyan hangtalanul hullottak a nyulak puha bundájára, ahogy odakinn a kezdődő hóesés szárnyas pelyhei telepedtek rá a krampuszok szánkójára.

- Bárcsak négy kívánság teljesülhetne! - sóhajtott fel Bizsu. - Bárcsak minden nap Mikulás nap lenne!

 


« Előző rész


Reméljük, hogy tetszett a mese 2. része.
Ha igen, maradj velünk, hamarosan folytatjuk!


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére