Mesék » Mesemalom » (8.) Háború

Háború

Logosz egész nap nyugtalanul járt-kelt a tábor szabályos alakzatban felvert sátrai között. A hadvezérek árnyékként követték, a tanácskozás a séta közben zajlott. A király úgy gondolta, hogy ha akad is kevéske ellenállás, az a szorosnál várja majd. A kalandriaiak biztosan újból a rajtaütéses technikával próbálkoznak. Mit is tehetnének ekkora haderővel szemben? A hadurak magabiztosan nyilatkoztak. A logíriai hadnak a szervezetlen sereg legyőzése gyerekjáték lesz.
Eközben a szélmalom körül összegyűlt mindenki, aki élt és mozgott Kalandriában. Híria beszédet mondott. Jobbján Umber, balján Trunk állt. Minden szem az alkalmilag ácsolt emelvényre szegeződött.
- Kalandriaiak! Elérkezett a pillanat, amitől féltünk. Logosz király óriási erőkkel vonult fel a szorosnál. A szellőfiúk jelentették, hogy támadásra készül. Nem adjuk fel, nem adhatjuk fel! Nem szolgálhatjuk Logosz hatalmát!

A sorok között halk morajlás futott végig. Híria tovább beszélt.
- Talán azt gondoljátok, hogy nincsen remény. A másik oldalon fegyveres katonák állnak, itt pedig szántó-vető emberek, kedves sejemanók és egyszerű vízpartiak. Még puskáink vagy kardjaink sincsenek. Ne higgyétek, hogy védtelenek vagyunk! Hála Heimonnak, biztosan tudom, hogy van egy fegyverünk, ami megfutamodásra kényszerítheti Logoszt. Ez a mesemalom, a holnapi nap főszereplője. Logosz irtózik a meséktől. Jól figyeljetek rám! Ha Logosz támad, mi beindítjuk a malmot. Szorosan körbevesszük, hogy ne juthassanak közelébe a katonák, ha lehet, tartsuk őket annyira távol, hogy ne is tudják, honnan ered a mese, ami Logosz és a többi logíriai katona esküdt ellensége.

A királynő lelkesen folytatta.
- Együtt fogunk mesélni a malommal! Arra kérlek benneteket, hogy mondjatok a malom után minden szót olyan hangosan, amilyen hangosan csak lehet! Harsogjátok a mesét, hogy Logosz gondolkodni se tudjon.

A királyfira, aztán a szellőfiúk vezetőjére nézett.
- Aldin! Te értesz legjobban a malomhoz. Figyelj rá, hogy mindig kerüljön búza a garatba! Szellőfiúk! Kérlek benneteket, ügyeljetek ma a szokottnál is éberebben! Azonnal jelentsétek, ha megindul a haderő!

Híria hangja betöltötte a levegőt.
- Tudom, hogy megvédhetjük a hazánkat! Életünk nagy kalandja áll előttünk, kalandriaiak!

A királynő kipirult arccal nézett szeretett népére. Először egy aprócska sejemanó száját hagyta el a lelkesítő kiáltás, amit azután egyre többen és egyre hangosabban visszhangoztak. „Éljen Kalandria! Éljen Híria!"
Este a kalandriai védők a mesemalom tövében szenderedtek el. Híria, Aldin és Szféria a mesemalomban, búzás zsákok közé vackolódva töltötték az éjszakát. A szellőfiúk felváltva őrködtek.
Logosz király korán reggel indította meg a támadást Kalandria ellen. A legügyesebb felderítő őrsöt küldte előre. A katonák kisvártatva visszatértek. Lihegve jelentették, hogy egyetlen élőlény sem tartózkodik a szoros túloldalán. Logosz idegesen ráncigálta rőt szakállát. Erre az eshetőségre nem gondolt. „Lehet, hogy valami csel." - törte a fejét. „Óvatosnak kell lennem." Ügyelt vonásainak rezzenéstelenségére, egyetlen pillanatra sem ült ki az arcára a tétovázás.
- Indulás! - adta ki a parancsot. - Katonák, fel a Szivárvány Palota meghódítására!

A hatalmas hadsereg menetelve indult meg a főváros felé. Már közel négy órája úton voltak, de teremtett lelket nem találtak. Logosz felderítői, akik mindig a csapatok előtt jártak, újra lélekszakadva rohantak vissza a királyhoz. A vezetőjük így kiáltott.
- A főváros előtt van egy kisebb szélmalom, annak a tövében gyűltek össze a kalandriaiak! Mind együtt vannak! Fegyvertelenek!
A felderítők vezetője ujjongott.
- Könnyebb dolgunk lesz, mint gondolnánk!

Logosz beharapta az ajkát.
- Tényeket kérek és nem ostoba véleményt!

A főfelderítő elsápadva nézett maga elé, miközben Logosz megfújatta a harci kürtöket. A föld is megmozdult, ahogyan támadásra indult a haderő.
Most a király is megpillantotta a szedett-vedett kalandriaiakat, élükön a törékeny asszonnyal. A királynő fellépett az emelvényre, onnan kiáltott.
- Logosz király! Milyen jogon tiporják katonáid a mi földjeinket? Megparancsolom, hogy azonnal hagyd el Kalandriát!

Logosz alig tudta fegyelmezni magát, hogy visszatartsa a nevetést. „Milyen ostoba ez a Híria" - gondolta. „Talán azt hiszi, hogy haragos asszonyi szavakkal elérhet bármit egy haderővel szemben? Nevetséges!" Az elhangzottakat mégsem hagyhatta válasz nélkül.
- Híria, kalandriaiak! Higgyétek el, békével jöttünk. Célom, hogy a Trendon bolygó egyetlen uralom alatt egyesülhessen. Adjátok meg magatokat, minden védekezés nevetséges próbálkozás. Ha betartjátok a szabályokat, senkinek nem eshet bántódása.
- Nem kérünk az új rendből, király!

Híria indulatos mozdulatával a hadak márvány istennőjének képét idézte meg, ahogy Logosznak visszavágott. A tömeg mindkét oldalon elnémult. A törékeny kar a magasba lendült. Ez volt a jel, amire Kalandria feszülten figyelt, amire Aldin is várt a malom ablakában.
A királyfi a garathoz rohant, remegő ujjakkal engedte le az első marék búzát. A mesemalom beindult, és csodálatosan mesélt. A történet egy magányos és boldogtalan királyról szólt. A kalandriaiak harciasan visszhangozták a szavakat.
Logosz kiadta a támadási parancsot. Kezével a hüvelyében nyugvó kardjára mutatott. A logíriaiak ebből értették, hogy nem használhatnak fegyvert, puszta kézzel kell fogságba ejteniük az ellenállókat. A megtermett katonák egyesével kapták el a kalandriaikat, akik hősiesen rúgtak és csíptek, és megtörhetetlenül meséltelek. A logíriaiaknak már az első mese végén hasogatott a fejük. Logosz király a halántékát masszírozta. „Megőrjítenek! Képesek ilyenkor mesélni! Ó, mennyire fáj a fejem!" Logosz hívatta a tábori orvost, és megparancsolta, hogy osszon ki a katonáknak fejfájáscsillapítót. Maga is bevett egyet. A malom ekkor már a harmadik mesét darálta.
Szféria a malom tetejére reppent, onnan figyelte, ahogy Logosz orvosa a pirulákat osztogatja.
- Aldin! Még különlegesebb mesére van szükségünk, Logosz fájdalomcsillapítóval védekezik! Gyerünk, töltsünk egy egész zsákkal a garatra!

A bőséges táplálékkal jóllakott malom belekezdett egy új történetbe. A mese egy kicsi fiúról szólt, aki nagyon szerette a meséket, de akinek senki nem mesélt.
Mit sem ért a fájdalomcsillapító. Logosz úgy érezte, ezer pirulát is bevehet, a feje széthasad a fájdalomtól, mint egy dinnye. Nem bírta tovább, kezét abroncsként fonta körbe a feje körül, futólépésben hagyta el a csatateret. Nyomában a többi lüktető halántékú hódító.
A kalandriaiak felbuzdultak a sikeren. Még hangosabban harsogták a meséket. Ki megkötözött kézzel, ki még szabadon, de mindenki a katonák nyomába eredt, és fújták, fújták a meséket egészen addig, amíg Logosz utolsó katonája is elkotródott a szoros túloldalára.

 


« Előző rész    |    Következő rész »


Ha neked is tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


Ugrás a lap tetejére