Mesemalom

Híria születésnapi terve valamennyi korábbi kalandriai ötletet felülmúlt, pedig Kalandria lakói elsőrangú fantáziával rendelkeztek. A szervezésben és a végrehajtásban Umber segített. Tizenöt másik vízpartit is magával hozott Híria hívó szavára. Gólyák, gémek, varangyok, récék és szitakötők alkották a gondosan összeválogatott brigádot. A vízpartiak nem ismerték a terv részleteit, mindössze azt tudták, hogy egy szövevényes és több napos kaland részeseivé válhatnak. A kalandriaiakat már a hosszú kalandozás gondolata is felvillanyozta, hiszen az átlagos kalandok csak néhány óráig tartottak.

Híria kedves biccentéssel üdvözölt minden segítőt. Rövid beszédben köszönte meg a vízpartiaknak, hogy eljöttek és részt vesznek a hosszú kalandban.

Umber irányította a csapatot. Mindenekelőtt el kellett keríteni a Híria által megjelölt szántót, a titkos előkészületek helyszínét. Mivel királyi birtokról volt szó, azt gondolhatnánk, ez nem jelenthetett különösebb gondot. De a kalandriaiak fittyet hánytak arra, hogy melyik föld kié, ha éppen kalandoztak. A királyi földeken át is kalandokat kergettek. Éppen ezért Híria elővigyázatosságból mély árkot ásatott a kiszemelt terület köré, és feltölttette vízzel. Umber megkért öt vízpartit, hogy őrködjenek a vizesárok-kerítés küldő oldalán, és sugdossák az arra bóklászó kalandriaiak fülébe: „hosszú és titkos kaland zajlik, nincs átjárás!"

Híria, Umber és a többi vízparti elkezdték a bekerített szántó felásását. A királynő nem kímélte 

csipkés cipőcskéjét, úgy forgatta az ásót, hogy öröm volt nézni. Szép arca kipirult, miközben együtt énekelt a többiekkel. A vízpartiak nagyon élvezték a földforgatást, mert csodálatos tárgyak kerültek elő a földből. Ungi, a varangy igazi vízipipára lelt, Bogyós, a hosszú csőrű gém gyémánt fejdíszt talált.

Az ásás után következett a talaj feljavítása. Híria parancsára az őrökön kívül mindenki egy-egy nagy zsákkal indult útnak a környező vidékre. Öt napon keresztül gyűjtögette a brigád a legszebb kalandokat rejtő kapszulákat, hogy aztán úgy döngöljék bele a talajba, mint a trágyát.

A föld előkészítése után elérkezett az idő a vetésre. „Ez a föld évszázadokig ontja majd a különleges búzatermést"- gondolta boldogan Híria. A gólyák narancssárga csőrükkel barázdákat húztak a földbe. A gémek egyenletesen szórták a búzaszemeket a vájatokba. A varangyok ügyesen rúgták rá a földet a bevetett sorokra. Növekedhetett a híres kalandriai búza!

Véget ért a kéthetes kaland, a vízpartiak elkészültek a vetéssel. Umber és Híria hálás szavakkal köszönte meg a segítséget. Az őrök azonban nem mehettek haza, rájuk még szükség volt.

Trunk, a legnagyobb fülű sejemanó, régóta jó barátságot ápolt Híriával. Trunk szállította a királyi udvarba a legillatosabb erdei gombákat, cserébe Híria bőkezűen mérette neki a gomolyát. Trunkot bármikor szívesen látták a Szivárvány Palotában. Ha Híria nem volt otthon, megvárta a szakácsoknál, leült a kemencepadkára, és amíg frissen szedett gombáit pucolták a kukták, ő jó étvággyal falatozta a fehér gomolyát, amiből - így szólt a királyi parancs - Trunkot mindig bőségesen el kellett látni.

Híriának égető szüksége volt Trunk segítségére, mivel kizárólag a sejemanók tudták, hogy merre van az erdei gyémántszilánkos tisztás, ahol a manók kívánsága szerint nőnek ki a földből a különféle színű gyémánt kavicsok és apró szilánkok. A sejemanók nagyon kedvelték a gyémántot. Tartós és mutatós építőanyagnak bizonyult. Szívesen csináltak belőle háztetőket, díszítették ezzel a falakat. A kalandriai erdőségeket ragyogó sejemanó kuckók tarkították.

Híria sejtette, hogy Trunkot ma is a konyhában találja meg. Úgy döntött, személyesen keresi fel. Hatalmas, friss gomolyasajt gurigát gördített Trunk elé.
 - Isten hozott a Szivárvány Palotában! Megnéztem a gombákat, amit hoztál. Sejemanó nem szedhet szebbet ezeknél! Aldin imádja a fűszeres gombatortát. Ha látnád, milyen egészségesen csillog a szeme, mióta minden nap kerül az asztalunkra belőle.

Híria elhallgatott, a vidámság elszökött az arcáról. Tekintetét a sejemanó arcára függesztette.
 - Figyelj rám, Trunk! Szükségem van a segítségedre!
- Megtisztelsz, hatalmas királynőm, hogy hozzám fordulsz - mosolyodott el Trunk. - Miben tudna egy egyszerű sejemanó a tündérek leszármazottjának segíteni?

Híria csodálkozva nézett Trunkra. Nem szokott a tündérszármazásával hivalkodni. Azt gondolta, már senki nem foglalkozik Kalandriában azzal, hogy az ő mamája legyezőföldi tündér, akit a szerelem és a kalandvágy Kalandriába sodort.

 - Kedves Trunk!
Híria hangja ünnepélyesen csendült.
 - Szükségem lenne úgy ötven sejevödörnyi gyémántkavicsra és gyémántszilánkra. Ismeretségünk feljogosít arra, hogy a bizalmadat kérjem. A gyémántokra Aldin születésnapi meglepetéséhez van szükségem.

Trunk hatalmas szemeivel Híriára bámult. Szokatlan volt a kérés, a sejemanók még soha senkinek nem szállítottak a gyémántszilánkos tisztásról.

Trunk a fejét vakargatta.
 - Ezt meg kell beszélnem a többiekkel!
 - Természetesen! - válaszolt Híria. - Kérlek, azt is mondd el a társaidnak, hogy minden sejemanó, aki egy sejevödörnyi gyémántszilánkkal besegít, külön széken, és elöl ülhet a királyi születésnapi ünnepségen.

Ez hatott. Trunk el se tudta titkolni, hogy az ajánlat mennyire felcsigázza. A királyi születésnapokra még a sejemanók is eljártak. Az egyetlen baj csak az volt, hogy az ünnepi sokadalomban rengeteg láb-rálépéses baleset történt. Emiatt aztán a sejemanók megsértődtek, és hetekig a vásárok közelébe se mentek.

 - Királynőm!
Trunk meghajolt.
 - Holnap reggel visszatérek a válasszal.