Mesemalom

Edgár hamar elment, csak Erzsi néni maradt a lakásban. Rengeteget motyogott, míg végül összetakarította romokat, és persze szidott is, ha a szeme elé kerültem. Palacsintát nem érdekelte Erzsi néni kárálása. Megviselhette a harc, mert egész nap a gazda puha foteljében szunyókált.

De végre újra ketten vagyunk, és én kiszedem belőle, amit Dorkáról tud. Felébred a lusta macskája. Nagyot nyújtózik, a háta ívesen megfeszül, puha mancsai halk puffanással landolnak a padlón.

- Én most elmegyek, megkeresem a feleségemet! - szól könnyedén.

Rávicsorítok, és eltorlaszolom a macskaajtót. Mit képzelsz, barátocskám? Csak a testemen keresztül!

- Hagyd ezt a felesleges cirkuszt! - mondja ásítva. - Mindent elmondok, miért is ne tenném? A macskaajtó már nincs beszögezve, ha nem ragaszkodsz annyira a társaságomhoz, gond nélkül továbbállhatok.

Letelepszik velem szemben, és rózsaszín nyelvével cirmos bundáját nyalogatja.

- Muszáj megmosakodnom - magyarázza. - Az asszony a végén még nem ismer rám! Pfujj! Micsoda pacsuli bűz árad még most is a bundámból!
- Az a gazda legmárkásabb tusfürdője, te faragatlan!
- Á! Vagy úgy? Az egészen más! Majd elmondom a nőmnek!

Végre abbahagyja a nyalakodást, és rám néz.

- Tudod, ez a Sanka gyerek nekünk is régi ellenségünk. Én is örülnék, ha sikerülne megfékezned!

Szeme haragosan villan.

- Kavicsokkal dobálja meg a kóbormacskákat...
- A kutyákkal sem bánik különbül! - mondom.
- Igen, tudom. Láttam, ahogy a te fehérszőrű, feketefülű barátnődet felpakolta egy kordéra, és elhurcolta. Mint egy darab fa, úgy koppant azon a kiskocsin...
- Hova vitte?
- Nem mentem utána, pontos információval nem szolgálhatok. De a foltos kandúr később mesélte, hogy egy közeli fatelepen látta a szíved hölgyét! Ennél többet én sem tudok.

Palacsinta határozottan felém indul.

- Légy szíves, ne álld el a kijáratot. Indulnom kell!

Arrébb lépek. Úgy érzem, Palacsinta mindent elmondott, amit tudott. És ez nem is kevés. Most már rajtam a sor, hogy megtaláljam Dorkát.

- Visszajössz? - kérdezem halkan.

A kandúr megtorpan, látom rajta, hogy habozik.

- Nem, nem hiszem. Elszoktam én már ettől az élettől. A feleségemről nem is beszélve. Talán őt is beköltöztessem ide? Különben nem hiszem, hogy kedvére való volna. Makacs asszony, a szabadság feltétlen híve. De... ki tudja. Talán egyszer-egyszer visszanézek. Ég veled!
- Ég veled!

Palacsinta a macskaajtó felé indul, de az utolsó pillanatban megtorpan és váratlanul visszafordul.

- Römi!
- Igen?
- Khmm... Még nemigen mondtam ilyet egy kutyának... de... köszönöm, amit értem tettél!