Mesemalom

A menhelyen

- Tomikám! - kiabál a harcsabajuszú portás a menhely portásfülkéjének üvegablakán át. - Úgy tudtam, letelt a munkaidőd!
- Le ám, János bátyám! - rikkant jókedvűen a pártfogóm. - De ez a kutya itt lődörgött a közelben. Gondoltam, gyorsan behozom.

A portás felemelkedik a székéből, hogy végigmérjen. A fülke parányi, és mintha minden megmozdulna benne, amikor feláll. Kész csoda, hogy a magas polcról nem esett a fejére a zsebrádió.

- Szép kutya! Jól tetted, fiam, hogy behoztad! A doki még a szobájában tesz-vesz!

Na, ne! Erről nem volt szó. Nem bírom az állatorvosokat! És különben is, kutya bajom! Ellenszegülök Tomi felszólításának, hogy menjek vele szépen a fertőtlenítő szagtól bűzlő, fehér szobába, mire a nyakörvemnél fogva mégis beráncigál. Úgy látszik, ebben nincs szavazati jogom.

- Milyen okos kutya! - kiabál utánunk a portás. - Ez tudja, hova viszed!

Egy torzonborz, fehér köpenyes doki ül az íróasztala mögött, orra végén fémkeretes szemüveg csücsül. Amikor belépünk, a szeme elé tolja a szemüvegét, és alaposan végigmér.

- Kit hoztál nekem Tomikám? Micsoda remek jószág! Kár, hogy nem fajta tiszta!

Erre elvicsorodom. Micsoda sértés! Velem ne szórakozzon ez a modortalan alak.

- Milyen érzékeny valaki. Na, jól van! Mindent visszavonok! Csak állj nyugodtan. Nem bánt Peti bácsi! Aranyos a Peti bácsi!

Istenem! Micsoda beképzelt alak. Biztosan nem több mint negyven éves, és máris bácsizza magát. Tomi szorosan fog, és én kénytelen vagyok eltűrni, hogy a doki végignyomkodjon. Még a fogaimat és megnézi.

- Jól van! Tökéletes egészségnek örvend a barátod! Hol szerezted?
- Nem, nem! Ez félreértés! - szabadkozik Tomi. - Nem az enyém. Itt találtam a menhely mellett. Én csak behoztam.

Aranyos Peti bácsi bólint.

- Ja, úgy. Kár. Pedig tényleg szép kutya. Én is elfogadnám.
- Szép kutya, igen! Biztosan hamarosan keresni fogja a gazdája, doktor úr!
- Igen, fiam! Menj, vidd be a többiekhez!

Ez az! Végre végignézhetem a menhelyet! Az első folyosórészben laknak a macskák. A tarka sereglet hangosan nyávog, amint végigmegyek előttük. Nahát! Egy ismerős sziluett! Ez a macska mennyivel nagyobb, mint a többiek! Egész biztosan láttam már valahol! Cirmos bunda, élénkzöld szemek. Szemrevaló jószág, nem mondom! Amikor elmegyek előtte, haragosan felém fúj, és kiereszti a karmait. Megvan! Ő az, nem is kérdés. Palacsinta!

- Palacsinta, hogy kerülsz te ide? Emlékszem ám rád!
- Te vagy az a kutya, aki vacsora közben megkergetett minket?
- Igen... Ne haragudj! Nem tudtam, hogy éppen vacsoráztok!

Jó lenne még egy kicsit beszélgetni vele, de nem lehet. Tomi magával húz. Bemegyünk egy szobába. Újra fényképezés. Éppen úgy, ahogy nem is olyan régen Zoli csinálta.

- Felkerülsz a honlapra! Ha keres a gazdád, egyből tudni fogja, hogy ide kell jönnie. Örülök, hogy megismertelek. Tudod, igazán szép kutyus vagy. Biztosan nemsokára érted jönnek!